KUTATOK_EJSZAKAJA_22

Stabil költségvetés, növekvő jelentkezési kedv és a képzési kínálat bővítése – Hírek a Kari Tanács legutóbbi üléséről

Az SZTE BTK Kari Tanácsa legutóbbi, május 19-i ülésének témái a költségvetés, a hallgatói létszám növelése és ezzel párhuzamosan az új képzések kialakítása voltak. Az elhangzott beszámolók szerint az országos trenddel ellentétben, de az egyetem eredményeivel párhuzamosan az első helyes jelentkezők száma évek óta emelkedik, amit mások mellett a képzési kínálat bővítésével továbbra is ösztönözni szeretne a vezetés.


Stabil és kiszámítható fejlődés várható

A tavaly augusztusi modellváltás és a koronavírus-járvány ellenére az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara jól gazdálkodott az elmúlt évben. Ugyan a pénzügyi év lezárása még nem történt meg, azt már a most látottakból is feltételezhetik, hogy a 2021. évet pozitívummal fogják zárni.

Az egyetem Szenátusa május 2-án fogadta el az idei egyetemi költségvetést, aminek részei a kari költségvetések is. Az egyetem a tervezet részeként elvárásokat is megfogalmazott: többek között azt, hogy az egységeknek még több kutatási és innovációs forrást kell felderíteniük, fejleszteniük kell a szolgáltatási portfóliót és hogy a jövőben is hatékony, racionális gazdálkodást kell gyakorolniuk.

A kar költségvetése a modellváltással megjelenő teljesítmény-indikátorokon alapuló fenntartói finanszírozásból, saját bevételéből és a központi alapból jutó támogatásból (ún. egyensúlyi alap) áll össze. Utóbbit az egyetem a finanszírozás miatt nehéz helyzetbe kerülő karoknak tartja fenn – a BTK 2018 óta egyre kevesebbet kapott ebből, mára pedig eljutott oda, hogy többé már nem támogatott, hanem ő maga is befizető.

A fegyelmezett gazdálkodás eddig is és ezután is jónéhány fejlesztést eredményezett és irányoz elő: tavaly novemberben például megnyitott az új kávézó, a Café Radnóti, számos tanterem infrastruktúráját korszerűsítették (videokonferencia-rendszerek beépítésével, laptopok beszerzésével), de a jövőben egy multifunkcionális terem kialakítása is tervben van – hangzott el az ülésen.


A doktori iskolák jelentőségét hangsúlyozták

A tanácskozáson szó volt arról is, hogy a kar legfontosabb feladatának a munkavállalók bérének fedezetét és biztosítását látja, amit továbbra is kari központi kezelésben tart, ugyanakkor a kiadások jelentős részének menedzselését a gazdálkodó egységek és doktori iskolák kezébe adják. A doktori iskolák támogatását itt kiemelték: a doktori keret 10 százalékos emelését és az addig az iskolákat terhelő kiadások egy részének átvállalását fogadták el az értekezleten.


Bővül a képzési kínálat, a hallgatók várható kiadásait enyhítenék

A résztvevők a fordító és tolmács mesterképzés szerb specializációjának elindításáról is szavaztak, ami az országban egyedülálló képzésnek számítana. Ezzel és más, főként idegen nyelvű képzésekkel szeretne a kar a külföldi és hazai felvételizőknek egy a még mostaninál is sokszínűbb képzési palettát biztosítani.

Az ülésen végül arról is döntöttek, hogy bár a már bent lévő hallgatók esetében a kar az inflációs mértékkel növelhetné a képzések önköltségét (5,1%), annál csak jóval kevesebb emelést fogad el (3%) – ezzel is küzdve a hallgatói lemorzsolódás ellen, amit a gyakran magas képzési díjak okoznak. A tanács ugyanis az intézményi érdekek mellett számba vette az infláció általános, a hallgatók és családjaik mindennapi életére gyakorolt hatását is.


Friss Hírek

Friss Hírek RSS

boritokep__12_

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológiai Intézete ügyvivő szakértő/intézeti ügyintéző munkatársat keres, határozatlan idejű munkaviszonyra.


Jelentkezési határidő: 2024. április 10. (szerda)