felvi

Dobogós helyen az SZTE BTK a vidéki karok rangsorában az első helyes jelentkezők számát tekintve

A vidéki egyetemek összes kara közül a harmadik legtöbb első helyes jelentkezőt tudja felmutatni idén az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara – írja az Eduline, a felvi.hu statisztikáira hivatkozva. A dobogós helyezés mellett az is jelentős előrelépés, hogy az intézmény a jelentkezők számát az előző évekhez képest a járványhelyzet okozta nehézségek és a csökkenő felvételizői létszám ellenére is növelni tudta.


A 2022 szeptemberében induló képzésekre február 15-ig jelentkezhettek a felvételizők, akik – feltételezhetően a számos erre irányuló felhívás hatására is – az első helyen valóban azt a képzést jelölték meg, amit a leginkább el szeretnének kezdeni ősszel. Az első helyes jelentkezések, vagyis a felvételizők elsődleges motivációi így évről évre mérőszámai az intézmények közötti összehasonlításoknak, de az egyetemek saját értékeléseinek is.


A legnépszerűbb a vidéki bölcsészkarok között

Idén az Eduline, a felvi.hu statisztikáira hivatkozva, külön-külön vizsgálta meg a fővárosi és a vidéki egyetemek karainak népszerűségét az első helyes jelentkezések számát alapul véve. Az adatokból az látszik, hogy az SZTE BTK a harmadik legnépszerűbb vidéki kar, egyben a legkeresettebb vidéki bölcsészkar is, tekintve, hogy az első két helyen a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Agrár és Élelmiszertudományi Képzések Központja áll. Ezzel a kar az országos, 159 kart számláló listán a 15. helyet foglalja el, míg az SZTE karait tekintve az első helyen végzett. (Az összes jelentkező számát tekintve a vidéki karok közül az SZTE BTK a legnépszerűbb.) Mindez annak is köszönhető, hogy az osztatlan tanárszakra jelentkezők idén már nem az SZTE Tanárképző Központon keresztül, hanem a választott szakpár szerinti anyakaron jelölték meg szakjukat, így az ezévi adatok már pontosabb képet adnak a karra felvételizők valódi létszámáról.


Növekvő számok

Mindazonáltal, a kar az előbbieken felül nemcsak az összesített sorrendben, hanem saját korábbi teljesítményéhez képest is fejlődött: a tanárszakok átrendezésétől függetlenül is több mint száz fővel tudta növelni az első helyes jelentkezők számát, annak ellenére is, hogy a felvi.hu adatai alapján az elmúlt huszonkét évből az idei a negyedik, amikor ismét 100.000 fő alatt maradt a felsőoktatásba jelentkezők száma. Mindezek mellett az egyetem sem marad el a versenyben: az SZTE a fővárosi és vidéki intézmények összrangsorában a harmadik legtöbb első helyes jelentkezőt tudhatja magáénak.


Források:

Eduline.hu: Ezen a tíz vidéki karon lesz a legnagyobb a verseny idén: több ezer felvételizőt érint

Az elmúlt évek felvételi statisztikái ide kattintva, a friss adatok pedig itt érhetők el.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Honlap_borito_MKN

Az idei már a hatodik alkalom, amikor ismert írók és filozófusok az ország különböző pontjairól a szegedi bölcsészkarra érkeznek azért, hogy a Magyar Könyvkiadók Napja elnevezésű rendezvényünk keretében az itteni olvasóknak is bemutassák legújabb köteteiket, ők maguk pedig jobban megismerhessék közönségüket. A számtalan meghívott vendég és legtöbbször a kérdező szerepében fellépő bölcsészkari oktató mellett kísérő programokkal is készülünk. Az első este például az online olvasásnépszerűsítés lesz a téma, de természetesen a könyvvásárlás sem maradhat el: a Libri csapata is itt lesz velünk a két nap folyamán. A programok október 5-én és 6-án a BTK Kari Konferenciatermében, esténként pedig a Café Radnótiban kapnak majd helyet.