borito

Tájékoztató az oklevél kiadásáról a Nemzeti Felsőoktatási Törvény változásaival kapcsolatban

A Nemzeti Felsőoktatási Törvényben 2022. december 20-i hatállyal megjelent változásokkal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk a Szegedi Tudományegyetem hallgatóit.

Azok a hallgatók, akik 2021. augusztus 31-ét követően tettek záróvizsgát, de nyelvvizsga hiányában oklevelüket nem vehették át, a jogszabály-módosítás alapján mentesültek a korábban előírt nyelvvizsga- kötelezettség alól.


Ezen hallgatók számára az oklevelet hivatalból, külön kérelem nélkül – figyelemmel a 2022. december 20-i dátumra, amely a jogosultság kezdő időpontja – 30 napon belül kiállítja a Szegedi Tudományegyetem illetékes kara.


A 2021. augusztus 31-i dátumnál korábban záróvizsgázóknak már más ok miatt a diplomát korábban ki kellett adni, ezért az új szabály értelmében a nyelvvizsgamentesség gyakorlatban minden eddig sikeresen záróvizsgázóra vonatkozik.


A 2022/23. őszi félév végéig abszolvált és a nyelvi követelményeket még nem teljesítő hallgatók esetén szintén a fenti eljárás kerül alkalmazásra, miután sikeres záróvizsgát tettek. Számukra az oklevél kiadásra fennálló 30 napos határidő a sikeres záróvizsga napjának dátumával indul.


Az oklevelek kiadásáig kérjük hallgatóink szíves türelmét.



Forrás: SZTEinfo

Borítókép: Okleveleket adnak át a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak

Fotó: Sahin-Tóth István

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_32

Kasza Péter az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, az SZTE Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola Neolatin Programjának vezetője, valamint az SZTE és az OSZK közreműködésével létrejött Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport vezető kutatója. Magyar történelem Bécsből nézve - Wolfgang Lazius elfeledett történeti műve című akadémiai doktori értekezését 2023 szeptemberében védte meg. Kasza Péterrel az értekezés részleteiről, a tudományos pályájának kezdetéről, jelenlegi és jövőbeni kutatásairól és a tanításról beszélgettünk.