Kínai vendéghallgatók évzárója a szegedi bölcsészkaron



image


2018 szeptemberében nyolc kínai hallgató érkezett Szegedre a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyeteméről, hogy a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Hungarológiai programján megkezdje tanulmányait. Az egyéves nyelvtanulás eredményeképp pedig 2019. június 19-én vehették át a tanulmányaikat elismerő oklevelüket. Az ünnepélyes diplomaosztón a szegedi Konfuciusz Intézet két igazgatója, Mohr Richárd és Wang Lei, a szegedi bölcsészkar dékánja, Gyenge Zoltán professzor, valamint a kar Hungarológiai programjának vezetője, Árvay Anett is jelen voltak, akik kiemelték a kínai–magyar kapcsolatok fontosságát és eredményességét.


A kar Hungarológiai programjának köszönhetően az elmúlt tanévben a harmadéves kínai diákok heti 24 órában hallgattak magyar nyelvi és kulturális előadásokat, de nyelvtanulásukat egyéb kulturális programok, tanulmányi kirándulások, kiállítások és múzeumpedagógiai látogatások is segítették. Ezekről a kirándulásokról a diplomaosztón magyar nyelvű élménybeszámolót tartottak. A hallgatók az évzáró után hazautaztak Kínába, hogy befejezzék tanulmányaikat, a Konfuciusz Intézet azonban a képzésük befejezte után tárt karokkal várja vissza őket.


A kínai diákok szegedi részképzése és nyelvtanulása az egyetem történetében még csak a kezdetnek számít, hiszen a bölcsészkar a jövőben kitüntetett figyelmet szentel arra, hogy a világ különböző pontjairól minél több külföldi hallgató sajátíthassa el magas szintű tudás keretében a magyar nyelvet, illetve kerüljön közelebb a magyar kultúrához, amelyhez természetesen Szeged város is igazán inspiráló közeg.

Az évzárón Gyenge Zoltán dékán bejelentette, a Shanghai Nemzetközi Tanulmányok Egyetem magyar lektorát a szegedi egyetem delegálja Hegedűs Gabriella személyében.

 

Fotó: Bobkó Anna

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

boritokep__12_

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológiai Intézete ügyvivő szakértő/intézeti ügyintéző munkatársat keres, határozatlan idejű munkaviszonyra.


Jelentkezési határidő: 2024. április 10. (szerda)