A műalkotás mint látvány - konferencia

A REÖK megnyitásának 10. évfordulója kapcsán rendez konferenciát a kiállítóház, közösen a Magyar Képzőművészeti Egyetemmel. Képző- és színházművészetről is lesz szó a program során.

mualkotasmintlatvany

Folytatja a pár éve megkezdett hagyományt a Szegedi Szabadtéri: újabb tudományos konferenciát szervez, melynek keretében neves előadókat invitál a Reök-palotába egy témakör kapcsán. Ez alkalommal az idén 10 éves REÖK áll a középpontban. Újdonság, hogy társrendező intézményként a Magyar Képzőművészeti Egyetem is bekapcsolódik a folyamatba. “A műalkotás mint látvány” címmel szeptember 22-én várják az egésznapos programra az érdeklődőket.

A konferencia két szekcióra bomlik. Herczeg Tamás Szabadtéri- és REÖK-igazgató megnyitóbeszéde után “A közönség elé tárt látvány” címmel kezdődik az első etap. Ennek előadói közt megtaláljuk Gyenge Zoltánt, a Szegedi Tudományegyetem dékánját, György Pétert, az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének vezetőjét, Varga Tündét, az MKE Képzőművészet-elmélet Tanszékének docensét és Nátyi Róbert művészettörténészt, a REÖK művészeti vezetőjét. Ők a fő tematika képzőművészeti vetületével foglalkoznak majd prezentációjukban.

Délután 2 órakor kezdődik a második szekció, melynek “A színpadi látvány” címet adták a szervezők. Az előadások ekkor már a színházművészet felől közelítik meg a kiinduló tematikát - szó lesz többek közt szcenográfiáról és díszlettervezésről is. Zeke Edit, az MKE Látványtervező Tanszékének docense után Khell Csörsz Jászai Mari-díjas vizuális tervező ad elő. Mindketten dolgoztak már a Szegedi Szabadtéri előadásain. Őket követi Kiss Gabriella az MKE Látványtervező Tanszékéről.
A részvétel a konferencián ingyenes. Az előadásokból idén is kötet készül majd.


Facebook esemény és részletes program: https://www.facebook.com/events/656036441268563/

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_30

Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék által idén immár hatodik alkalommal megrendezett Spanyol tanulmányi verseny díjátadóját április 12-én rendezték meg a kar Auditorium Maximum termében. Az ország különböző pontjairól érkező nyertes és különdíjjal kitüntetett csapatok a megjelent diplomatáktól vették át nyereményeiket.