ÁRAMSZÜNET!

Áramszünet volt a BTK Egyetem utcai épületében.

2011. december 17-én, szombaton délelőtt 10 óra körül földzárlatos lett a Bölcsészettudományi Kar Egyetem utcai épületének fő elektromos betápkábele. A három fázisból az egyik kiesett, a másik kimaradozott, a harmadik működött egyedül. Így az épület egyes részein áramszünet keletkezett, máshol pedig folyamatos feszültségingadozások, fáziskimaradások voltak.
Egyes szerverek elérhetetetlenné váltak, más szervereket és a központi hálózati eszközöket később - a folyamatos feszültségingadozás miatt fennálló esetleges hardveres károk veszélye miatt - áramtalanították a Kar és a Számítóközpont munkatársai.

Így szombat kora délutántól az Egyetem utcai és a Petőfi sugárúti épületben megszűnt a netszolgáltatás. Valamivel később teljes áramszünetre került sor, ezzel együtt a telefonszolgáltatás is leállt. (A fűtés úgy tűnik, csak egy fél napot szünetelt, így az épület szerencsére nem hűlt ki a hétvégén.)
A Démász szakemberei késő este állították helyre az áramszolgáltatást, egy tartalék kábel behúzásával, a végleges megoldásra várhatólag hétfőn kerül sor.

Az internet szolgáltatást 18-án, vasárnap dél körül indították újra a Számítóközpont munkatársai, sajnos a telefonok még nem működnek, ezt hétfőre ígérték a Telefonközpontból.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

borito

Az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara 2023 tavaszán is várja mindazokat a szegedieket, Szeged környékén élőket, akik úgy gondolják, hogy tanulni, művelődni, a világ minél több részletét megismerni sose késő. Mi is így gondoljuk! Ennek jegyében indítottuk el 2016 őszén a Bölcsész Szabadegyetemet, amelynek keretében számos egyetemi kurzust megnyitunk az érdeklődő idősebbek és fiatalabbak, középiskolások, középkorúak, nyugdíjasok előtt. A tavaszi félévre jelentkezni február 19-ig lehet!