26952279_1653468408045603_6143441134150915387_o

AudMax Esték 2018 tavasz

azoknak, akik jobban szeretnék érteni hétköznapjainkat


A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara az oktatói kiválóság alapján az ország legjobb bölcsészkara – az SZTE karai közül a legjobb, az összes magyar felsőoktatási intézmény összes kara közül pedig a harmadik. Küldetésünknek tartjuk, hogy azok a tudományos értékek, amelyek itt Szegeden termelődnek, minél szélesebb körben megismerhetővé váljanak a befogadó város, de akár Szeged szűkebb és tágabb környezete számára is. Ezért indítottuk el 2016-ban a Bölcsész Szabadegyetemet – hogy nappalis kurzusainkra nem egyetemi polgárok is jelentkezhessenek –, és ezért indítjuk most el a Város és a Bölcsészkar egymásra nyitását célzó Bálint Sándor program újabb elemét, az AudMax Estéket.






Az AudMax Esték olyan tudománynépszerűsítő előadássorozat, melynek előadásait a Kar vezető oktatói tartják saját kutatási területük témáiból, a legfrissebb eredményeket mutatva be a nagyközönségnek kifejezetten népszerűsítő, nem szakembereknek szóló földolgozásban. A tavaszi előadások témakörökbe rendeződnek, de egymástól függetlenek, tehát akkor is érdemes ellátogatni rájuk, ha valaki nem tud egy témakör minden előadásán részt venni. Az elődások és témakörök sokrétűek, mert egy-egy problémakört dolgoznak föl – előadóink között irodalmár, történész, filozófus, régész, nyelvész egyaránt található.

 

Az előadások szerda esténként, 18:00 órakor kezdődnek, 60–70 percesek, és 20–30 perces vita, beszélgetés követi őket. Helyszínük az Auditorium Maximum (Szeged, Egyetem u. 2. II. emelet), a Bölcsészkar emblematikus, történeti értékű, s mint ősszel egy Nobel-díjas orvos kéréséből kiderült – hogy itt adhasson elő – a magyar történelmet jól ismerőknek világszerte ismert előadóterme.

 

Ha Ön is kíváncsi, a klasszikus műveltség és a megalapozott tudás hogyan segít értelmezni mindennapjainkat, ha Önt sem az áltudományos maszlagok, az önjelölt guruk és az ezoterikus blablák érdeklik, hanem valódi tudományos minőséget szeretne kapni érthetően előadva, várjuk az AudMax Esték előadásaira!

 

Szeretettel várjuk Önt is az előadásokra!

 

 

A 2018. tavaszi szemeszter előadásai


Az előadókról és az előadásokról részletes információk a címre kattintva érhetők el:


Állatságok

február 14.

Előjön-e a medve – az irodalomban – Szörényi László

február 21.

Machiavelli és az olasz reneszánsz szamárságai – Vigh Éva

Hunok legyünk vagy magyarok?

február 28.

Honfoglalás kori temetők – Révész László

március 7.

Ki kicsoda a steppén? Ázsiai hunok, európai hunok – Felföldi Szabolcs

március 14.

Mi micsoda az archeogenetikában? – Mende Balázs

március 21.

Hunor s Magor – két egytestvér? – Sándor Klára

A művészet születése

április 4.

Mítosz és művészet – Gyenge Zoltán

április 11.

Művészet és okkultizmus – Szőnyi György Endre

április 18.

Sátáni képek – a Gonosz a művészetekben – Pál József

Krumplileves és Szomszédok: a Kádár-rendszer ideológiája

április 25.

Luxus-e a szociálpolitika? A jóléti állam nálunk és más társadalmakban – Tomka Béla

május 2.

Fejlődés-szimbólumok: verseny az űrben és a konyhában – Kalmár Melinda

május 9.

A Szomszédok mint (tele)regény és mint valóság – Szilágyi Zsófia

AudMax Esték Ráadás: Richard Shusterman előadása a Filozófia Hetén

május 15.

Etika és esztétika: szómaesztétikától az élet művészetéig – Richard Shusterman



Jegyek, jegyinformáció:

Az előadásokra jegyet a helyszínen, 17:00 és 17:55 között lehet vásárolni. A jegy ára egy előadásra 400Ft. Az előadássorozatra bérlet is váltható, ennek ára 3000Ft, és a félév valamennyi előadására érvényes.


Bérletigénylését leadhatja nekünk az előadás napján vagy személyesen is megvásárolhatja!

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_30

Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék által idén immár hatodik alkalommal megrendezett Spanyol tanulmányi verseny díjátadóját április 12-én rendezték meg a kar Auditorium Maximum termében. Az ország különböző pontjairól érkező nyertes és különdíjjal kitüntetett csapatok a megjelent diplomatáktól vették át nyereményeiket.