Apjok Vivien
(egyetemi tanársegéd – SZTE BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, doktorjelölt – SZTE Történelemtudományi Doktori Iskola Modernkor/Néprajz Alprogram)
Szegeden végeztem a néprajz alap-, illetve mesterképzést nappali tagozaton 2009 és 2015 között, és a szülővárosom, Makó múzeumában próbálhattam ki először a szakma gyakorlati oldalát néprajzos-muzeológusként a mesterképzéssel párhuzamosan. A Tudományos Diákköri munkába is ekkor, az MA szakdolgozatomhoz végzett kutatás révén kapcsolódtam be, amely a makói József Attila Múzeum menyasszonyi ládáinak stílustipológiáját állította középpontba. Mivel a néprajz alapvetően is kutatószak, tehát a képzés szerves része a kezdetektől a tudományos kutatásra való felkészítés, így hallgatóként már viszonylag korán lehetőségünk nyílt bekapcsolódni kisebb kutatási projektekbe, illetve több, saját magunk által (de természetesen oktatói segítséggel) felépített kutatást végeztünk, míg eljutottunk az alapszakos diploma megszerzéséig. Egy-két kivételtől eltekintve kutatásaim makói jelenségekre fókuszáltak, de ezek mind időbeliségükben, mind témájukban eltértek egymástól. A helyszín azonban összekapcsolta valamennyit, így, mire a TDK/mesterszakos kutatómunkámmal foglalkoztam, már átfogóbb képpel rendelkeztem a terepről. A diákköri munkához akkori témavezetőm, prof. Dr. Barna Gábor biztatására csatlakoztam, és végül három hallgatótársammal együtt jutottunk be az országos fordulóba 2015-ben. Az ezt megelőző időszak, vagyis a konkrét diákköri munka legnagyobb előnye kétségtelenül az volt, hogy az egyébként magányosan végzett kutatás kapott egy műhelyszerű keretet, amelyben bizonyos időközönként prezentáltuk egymásnak, hallgatótársainknak és oktatóinknak a munkánk aktuális állapotát, haladását – ez a keret azonban nem nyomást gyakorolt, hanem inkább motiváló erővel bírt.
A diákköri munkában egybefonódtak tanulmányaim és a múzeumi feladataim – így a kutatásomnak már az elejétől kezdve volt egy látható és szakmailag is hasznos kimenete, hiszen a választott téma feldolgozása egy intézményi tárgyegyüttes megismeréséhez vitt közelebb. Tágabb perspektívában ez a projekt, illetve további makói kutatásaim is célul tűzték ki azt, hogy a helyi közösség megismerhesse a lokális társadalmi-kulturális sajátosságokat a múltban és a jelenben. Bár ma már nem foglalkozom a néprajzi diákkörben kutatott témával, továbbra is fontosnak tartom, hogy kutatásaink ne csak a tudományos közösségnek és az íróasztal fiókjának szóljanak, és ennek a szemléletnek az átadására törekszem immár oktatóként és TDK-témavezetőként is. A diákköri tevékenységbe való bekapcsolódás e mellett lehetőséget teremt arra, hogy a magányos kutatás helyett inspiráló, motiváló közegben folyhasson a munka, amit kiemelten fontosnak tartok, mivel így az elszigetelődés és az elefántcsonttoronyba zárkózás helyett már hallgatóként megtapasztalhatóvá válnak a műhelymunka áldásos hatásai.
Balogh János
(néprajz mesterképzés, táncantropológia/táncfolklorisztika specializáció)
Mi motiválta a diákköri munkáját? Hogyan kapcsolódott ez korábbi tanulmányaihoz / más érdeklődési területeihez?
A diákköri munkába történő bekapcsolódásra Varga Sándor tanár úr tett javaslatot, mivel már ismerte korábbi, a táncfolklorisztikához kötődő munkáimat, illetve tudott az azzal összefüggő jelenlegi kutatási témámról is. A Táncművészeti Főiskolán (jelenleg Egyetem) 2009-ben szereztem táncpedagógus végzettséget, néptánc szakirányon. Diplomamunkámban Baranya megye magyar néptánchagyományának elemzésére, feldolgozására vállalkoztam, melynek előkészítő munkálataival kapcsolatban egy annotált forrásjegyzéket adhattunk ki. Ekkor terelődött érdeklődésem a tudományos igényesség felé. A szakdolgozatban megkezdett munkát a történeti Baranyára kiterjesztve, terepmunkával és levéltári kutatásokkal kiegészítve, a Janus Pannonius Múzeum kiadásában továbbikét kötetben jelentethettük meg folklorisztikai monográfiánkat. A köteteket ért kritika ösztönzött arra, hogy – az egyetemi képzés megkezdése mellett – a falvakban tevékenykedő táncmesterek után kutassak. E munka már másfajta megközelítést és módszereket is igényel. Az adatgyűjtés során módosítottam eredeti célkitűzésemet, kibővítettem kutatási témámat, és az egyetemi képzés során szerzett szemléletmóddal, elméleti és módszertani ismeretekkel szeretném a munkát kiteljesíteni.
Milyen haszna/ eredménye van eddigi kutatásinak?
Jelentősebb szakmai eredménynek gondolom, hogy a táncfolklorisztikai elemzések alapján kimutattam a társadalmi rétegekhez kötött kanászverbung és az ugrós szerkezeti és formai különbségeit. Így az eddig egyként kezelt kanásztánc-ugrós és/vagy ugrós-legényes típuscsaládot két típusra bontottam. Kimutattam Baranyában a táncfolklór már lezajlott és az éppen formálódó formai és műfaji váltásait. Összehasonlító formai elemzésekkel korrigáltam néhány tánctípust érintő szakmai konvenciót. A fennmaradt források alapján felderítettem Baranya magyar néptánchagyományát. Eddigi kutatási eredményeimet publikálni tudtam, és számos konferencián vehettem részt előadóként.
Miért tartja jónak a bekapcsolódást a diákköri munkába/ miért volna hasznos ez az újonnan csatlakozók számára?
Az ebbe a munkába történő bekapcsolódás számomra – és úgy vélem az újonnan csatlakozó kiválasztottak számára is – lehetőség egy adott (rész)témában történő elmélyült kutatásra, a kapcsolódó elméleti ismeretek, módszertani gyakorlatok készségszintű elsajátítására. A tudományos munkába bekapcsolódva szorosabb szakmai kapcsolatot építhetek ki, mind a témavezetővel, mind a programban résztvevőkkel. A tehetségprogram jelentősen meglendíti az egyetemi pályán a szakmához szerezhető ismeretek mennyiségét és minőségét. Szervezett programjai olyan támogatást nyújtanak, melyek révén lehetőséget biztosíthat a kiemelkedő szakmai teljesítményre, annak elismerésére, hosszú távú kamatoztatására. Számomra egy olyan szakmai utat kínál, melyet hosszú ideje szeretnék elérni.
Gyuris István Viktor
(néprajz mesterképzés, kulturális örökség specializáció)
TDK, OTDK, ÚNKP – könnyű elveszni a sok ismeretlen mozaikszó között. Egy-egy jobban sikerült szemináriumi dolgozat leadása után sokakat bíztatnak tanárai a diákköri részvételre. Alapszakos hallgatóként velem is így történt, azonban csak a szakdolgozatom leadása után szereztem kellő magabiztosságot a próbatételhez. Ha tudtam volna milyen is valójában a Tudományos Diákköri Konferencia, nem vártam volna a mesterszakig!
Később a mulasztást többszörösen pótoltam; eredetileg egy TDK dolgozattal terveztem, hamar csatlakozott hozzá egy második, majd egy harmadik. Mindhárom témát teljesen szabadon, saját érdeklődés alapján választhattam, így nagy izgalommal vetettem bele magam a munkába. Az első TDK dolgozatomban kedvenc íróm, Móra Ferenc gimnazista éveinek részleteit tártam fel korabeli források alapján. A második dolgozatom egy erdélyi faluban végzett néprajzi terepmunkáról írt beszámolómból kerekedett ki. A harmadik témám pedig az „egzotikum” hazai megjelenésének vizsgálata volt a századforduló idején.
Ezutóbbival jártam be a legnagyobb utat, ugyanis immár az Új Nemzeti Kiválósági Program támogatását is élvezhettem. Ennek köszönhetően lehetőségem nyílt több múzeum és könyvtár gyűjteményét alaposan átkutatni, az eredményeimet pedig különböző konferenciákon és egy saját kiállításon is bemutatni. Lenyűgöző volt látni, mennyire foglalkoztatta a századforduló embereit a láthatáron túli vidékek és azok népeinek megismerése. Rá kellett döbbennem mekkora feltárásra váró anyag rejtőzik ebben a témában, és mindez hazai viszonylatban mennyire friss kutatási terület!
A diákköri részvétel egyfajta belépőt jelentett az egyetemi élet korábban nem látott színtereire. Folyton lelkes, saját témáikat kutató hallgatókkal találkozhattam, akiktől bőven meríthettem inspirációt amikor elakadtam valamiben. Az OTDK-n már az ország különböző egyetemeiről gyűlnek össze a hasonló szakterületen mozgó hallgatók, emellett pedig egy érdekes programokkal végigkísért többnapos esemény!
Senki sem távozik üres kézzel a diákköri konferenciáról, és itt nemcsak az ott szerzett tapasztalatokról beszélek. Egy TDK vagy OTDK oklevél (de már csak a részvétel is!) az egyik legjobb ajánlólevél, amit egy hallgató megszerezhet. A későbbi felvételik, ösztöndíjpályázatok és kutatási programok esetében jellemzően pluszpont jár a diákköri tevékenységért!
Nem mindig könnyű a kötelező tantárgyak mellé egy olyan extra feladatot bevállalni, amilyet egy TDK jelent. Véleményem szerint azonban épp az ilyenekből kerekednek ki az egyetemi évek legnagyobb élményei!
Keresztény Csenge
(néprajz mesterképzés, táncantropológia/táncfolklorisztika specializáció)
Keresztény Csenge vagyok, elsőéves mesterképzéses hallgató a Néprajz és Kulturális Antropológia Tanszéken, alapképzésemet az ELTE néprajzi képzésén végeztem. Már az alapképzés során is a néptánckutatás, elsősorban a néptáncfilmezés története érdekelt, szakdolgozatomat is ilyen témában írtam. Nagyjából tizenöt éve néptáncolok, az együttesi munka szerves részét képezi az életemnek, ezen keresztül érkeztem a néprajz világába. Kutatási témáimat nemcsak az motiválja, hogy a néptánckutatás számára, hanem a táncházmozgalom számára is nyújtsak remélhetőleg valamit. Jelenleg a diákköri munkámban egy olyan néptánc- és népzenegyűjtőutat igyekszem rekonstruálni és kontextusba helyezni, amelynek eredményei a mai néptáncosok és néptánckutatók munkásságára is komoly hatással bírnak, mind a mai napig: Martin György hat hónapot töltött Közép-Erdély vegyes lakosságú területein 1969-ben, amely során mintegy 40 település tánc- és tánczenefolklórját rögzítette román és romániai magyar kutatók közreműködésével. Az út során nagyjából 7000 méter filmszalag, 17 órányi hangszeres népzenei magnetofonszalag és nagyjából 1500 darab fotó készült.
Bár hatalmas mennyiségű és kiváló minőségű anyagról beszélhetünk ezzel a gyűjtőúttal kapcsolatban, mindezidáig sem a forrásait, sem a kiküldetés körülményeit nem dolgozta fel a hazai táncfolklorisztika. Kutatásomat azzal a reménnyel végzem, hogy a 20. századi gyűjtőutak rekonstruálása, kontextualizálása a néptánckutatást közelebb viszi a néptáncfilmek forráskritikai értelmezéséhez, a néptáncosokat pedig talán jobban ösztönzi arra, hogy megbecsüljék ezeket a filmeket. A későbbiekben erre a kutatásra alapozva szeretném a gyűjtés további hatásait megvizsgálni, mind a kutatásban, mind pedig a táncházmozgalomban betöltött szerepét megvilágítani.
Dolgozatomat elsősorban azért szeretném majd a TDK-n szerepeltetni, mert az alapképzés során is volt lehetőségem egy tanulmánnyal elindulni, és nagyszerű visszajelzéseket kaptam. Úgy gondolom, hogy minden fiatal, pályakezdő kutatónak szüksége van egyrészt a bíztatásra, másrészt az építő kritikára, tanáraink segítségén és támogatásán kívül is. A friss nézőpont kibillentheti a kezdődő kutatást egy esetleges mélypontról, új szempontokat adhat a téma feldolgozásához, és megerősítheti a kutatás jó irányvonalait. Saját tapasztalatból is tudom, hogy egy TDK dolgozatra kapott pozitív szemléletű bírálat mennyi pluszt adhat, és mindenkinek kívánom ezt az érzést! Az idősebb kutatói generáció véleményén kívül egy TDK arra is lehetőséget ad, hogy kortársainkkal, a velünk egy kutatói generációba tartozókkal is megismerkedhessünk: milyen témák érdeklik a mostani egyetemistákat, ők hogyan látják saját és a mások pályamunkáit, érdeklődését, eredményeit. A TDK remek lehetőség arra, hogy egy induló „élesben” kutató kipróbálhassa, milyen érzés egy témát kitalálni és megvalósítani – azaz kutatni –, fejlődhessen és akár kapcsolatokat is építsen, ezért is tartom fontosnak, hogy aki teheti, nekikezdjen.
Resócki Roland
(néprajz mesterszak)
Néptáncpedagógusként, korábban a saját környezetem tánckultúráját igyekeztem feltárni, és már dolgozó emberként kezdtem meg egyetemi tanulmányaimat. Ennek fő oka az volt, hogy szakmai ismereteimet elmélyítsem, amelyhez a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék egyedüliként biztosított lehetőséget. Már alapszakos hallgatóként is a vajdasági Tisza mente tradicionális táncéletének kutatására koncentráltam, amelyet a későbbi mesterszakos tanulmányaim alatt is folytattam – és folytatok is egészen a mai napig. Új Nemzeti Kiválóság Programnak – és a vele járó támogatásnak köszönhetően – lehetőségem adódott számos magyarországi és külföldi intézményben kutatásokat folytatni, valamint emellett terepmunkákat végezni a vizsgált területen. Így már a mesterszakos szakdolgozatom megírásához igen nagy mennyiségű kutatási anyaggal rendelkeztem. Ennek folytán vettem a bátorságot, hogy jelentkezzem a Tudományos Diákköri Konferenciára. Ez a felkészülési folyamat és a dolgozat megírása a meglévő addigi anyagok aprólékos feldolgozására késztetett és motivált. Az elkészült írás bővített változata pedig nagy segítséget nyújtott a szakdolgozatom elkészítéséhez. Mind a Tudományos Diákköri Konferenciára készült tanulmányom, mind pedig a szakdolgozataim számos – eddig nem ismert – adattal járultak hozzá a szakmai írások sorához, amelyek lehetőséget adnak arra, hogy a táncházmozgalom tovább tündökölhessen jelenkori fényében. Emellett határon túli magyarként – úgy gondolom – eddigi munkásságom a témában hozzájárult a vajdasági- és egyetemes magyarság megmaradásához, amely az említett kutatások és értekezések nélkül nem képviselhetne ekkora eredményt.
Úgy gondolom, hogy a megfelelő szakmai ismeretekkel és alázattal végzett diákköri munka, mindenki számára komoly értéket képviselhet, amellyel hozzájárulhat mások kutatómunkájához és ezáltal nyomot hagyhat maga után az egyetemen őt követő generációk számára is. Nem utolsó sorban pedig ez a folyamat által a saját egyéni életét és szakmai előre menetelét is nagymértékben megalapozza, ha tudományos pályára kíván lépni a későbbiekben. Minden szempontot figyelembe véve, összeségében minden egyetemi hallgatót csak biztatni tudok, hogy vegyen részt a diákköri munkában - a saját és mások érdekében is. Sok sikert és kitartást kívánok hozzá.
