Szolnokon született 1930. február 21-én. A Zilahy Lajos és a népi írók által kezdeményezett tehetségmentés keretéhen 1942-ben vették fel a jászapáti gimnáziumba, ahol 1950-ben érettségizett. Egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte, s 1954-ben történelem szakos középiskolai tanári diplomát szerzett. 1958-ban került a Bölcsészettudományi Kar Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékére, itt dolgozott tanársegédi, adjunktusi, docensi beosztásban; 1978-tól mint egyetemi tanár, 1981–1993 között tanszékvezető egyetemi tanárként. A tanszék vezetését tanárától és mentorától, Mérei Gyulától vette át 51 évesen. Ez a személycsere jól illeszkedett a történeti tanszékek élén az 1980-as években megfigyelhető személyi változások sorába. Hiszen 1981–1988 között mind a három szegedi történeti tanszék élén nemzedékváltás történt. Serfőző Lajos a tanszék elnyerése előtt már 1970–1973 között az egyetem oktatási rektorhelyettese, 1980–1984 között a kar dékánja, egyetemi és kari tanácstag, majd 1986–1991 között a történeti tanszékcsoport vezetője volt. A szoros értelemben vett intézeti és hivatali pozíciók mellett aktív közéleti tevékenységet is kifejtett. Dékánként a történész pártalapszervezet vezetőivel (Gyimesi Sándor és Makk Ferenc) együtt számottevő támogatást fejtett ki annak érdekében, hogy a Középkori Magyar Történeti Tanszék vezetését a csak kandidátusi fokozattal rendelkező Szántó Imrétől az időközben már akadémiai nagydoktori fokozatot (1977) és rektori címet (1982–1985) elnyert Kristó Gyula vehesse át.

Korán felkeltették érdeklődését az általa oktatott korszak történeti kutatásának problémái. Kutatási területe a két világháború közötti politika- és eszmetörténet, különös tekintettel a munkásmozgalom különböző irányzataira. 1965-ben védte meg kandidátusi értekezését a Magyarországi Szociáldemokrata Párt a parlamentben 1922–1926 címmel, amely nyomtatásban az Akadémiai Kiadónál jelent meg 1968-ban. Történetírói érdeklődésének középpontjába ezután elsősorban a választott szűkebb pátria, Szeged város és Csongrád megye történetének kutatása került. Serfőző Lajos szerkesztette a Válogatott dokumentumok Csongrád megye munkásmozgalmának történetéből 1919–1944 c. 1977-ben megjelent kötetet; ő írta a bevezetést is. Az évek során a két világháború közti Magyarország s a szegedi helytörténet országosan elismert történetírója, krónikása lett; munkáit széles látókör, s a történeti források tisztelete, gondos számba vétele jellemezte.

Szegedi éveiben publikációi jelentős részét a helyi Acta Historicában jelentette meg: A Földmunkások Vállalkozó Szövetkezetei. Egy szociálpolitikai kísérlet sorsa az ellenforradalmi Magyarországon (1975), A titkos társaságok és a konszolidáció (1976) és az önéletrajzi ihletettségtől áthatott „Megszülettem, elvegyültem, kiváltam…” A népi tehetségmentés történetéhez című tanulmányát (1991). Utóbbiban az 1930-as évek végén indított állami tehetséggondozási program történeti összefüggéseit személyes érintettségén és élményein keresztül taglalta. Helytörténeti kutatásának betetőzése a csak halála után néhány hónappal később megjelent Szeged története 4. 1919–1944 című, közel 800 oldal terjedelmű kötet, amelynek szerkesztője volt. De jelentősek a Budapesten megjelent művei is: Az illegális KMP és a munkás kulturális szervezetek. In: Műveltség – művészet – munkásmozgalom. Tanulmányok a magyar munkásmozgalom kulturális törekvéseiről 2. (Budapest, 1983), A Márciusi Front a népfront kérdéseihez. In: Fél évszázad múltán a Márciusi Frontról (Budapest, 1989).

A Szegedhez közeli Ópusztaszeren 65. évében, 1994. április 30-án érte a halál.