Jánoshalmán született, itt végezte az elemi iskolát. A gimnáziumot Kiskunhalason kezdte, majd a budapesti Eötvös József Gimnáziumban érettségizett. A szegedi egyetem magyar–német szakára 1960-ban (egyéves „kényszerszünet” után) nyert felvételt, diplomáját 1965-ben szerezte meg. Egyetemi évei alatt szoros szálakkal kezdett kötődni Szeged városához és az alma materéhez. Már a legelső munkahelye is ide kötötte: a Német Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanszéki könyvtárosa lett 1965-ban. Egyetemi doktori címét Heinrich Böll Der Zug war pünktlich, Und sagte kein einziges Wort és Ansichten eines Clowns című regényeinek motívum- és emblémastruktúrájáról írt értekezése alapján nyerte el 1967-ben.

Három éven keresztül (1972–1975) a Német Szövetségi Köztársaságban kulturális tanácsadó a dortmundi Rheinisch-Westfälische Auslandsgesellschaftnál (RWAG), hazatérte után a Német Nyelvi és Irodalmi Tanszék tudományos munkatársa. A bölcsészkaron 1979 óta működő irodalmi szemantika kutatócsoport alapítótagja, majd Kanyó Zoltán halála után vezetője (1985–1993). Az irodalomtudományok kandidátusa fokozatot Heinrich Böll regényeiről (1949-1963) írt értekezésével védte meg 1980. szeptember 24-én. Az Alexander von Humboldt-Alapítvány kutató ösztöndíj egyéves időtartama (1982–1983), ill. a későbbiek során több hónapos kiutazásai alakalmával Kölnben, Konstanzban és Siegenben dolgozott Heinrich Böll kritikai kiadásának előkészítésén és sajtó alá rendezésén. Ezt követően a Siegeni Egyetemen vendégtanárként több irodalomelméleti és Böll-kurzust tartott, majd az 1990-es években a német kritikai Böll-kiadás egyik szerkesztője lett. 1990-ben a Nemzetközi Germanista Társaság elnökségi tagjává választotta.

A bölcsészkaron 1993-ban létesült PhD iskolák irodalomtudományi programjában közel húsz éven keresztül a német irodalomtudományi alprogram vezetője, illetve a programtanács tagja volt. Olyan nehéz időszakban került a Bölcsészettudományi Kar dékáni székébe (1994–1996), amikor az 1990-es évek elején megindult demokratizálódási folyamatok által hatalmasra duzzasztott döntéshozó grémium átszervezésre szorult. A rendszer átalakítását a demokrácia sértetlenségével úgy kellett megoldania, hogy a viszonylag alacsony létszámú kari tanácsban résztvevő hallgatói képviselők létszáma a korábbi évekhez hasonlóan az oktatók létszámához viszonyítva az 1/3-elvnek engedelmeskedjen: minden két oktató mellé egy hallgatói képviselő lehessen jelen. A szubszidiaritás elvének érvényesítését szem előtt tartva, dékáni javaslata nyomán kilenc intézet jött így létre a karon, amely megkapta a döntési jogot saját területe ügyeinek intézésére. Ennélfogva a kilenc intézet által delegált választott tagok kerültek be a dékán mellé a kari tanácsba. A tíz oktató öt hallgatói helyet generált, így a tanács szavazatjogú összlétszáma a jóval kezelhetőbb számú, tizenöt fő lett. Az így kialakított modell mindmáig érvényben van, bár a változó követelményeknek megfelelően kisebb módosításokon esett át. Dékáni tevékenységének másik meghatározó döntését az 1995-ben bejelentett „Bokros-csomag” bevezetése kényszerítette ki, amely a bértömeg 20%-ának megtakarítását irányozta elő a karnak. Olyan helyzetben érkezett ez a megszorító határozat, amikor előzetesen végzett oktatáskutatói felmérések megmutatták, hogy a kar oktatói ellátottsága már az 1995. évben is az elvárt létszám alatt volt, s a hallgatói létszám 2000-ig történő jelentős növekedése ígérkezett. A válság és az elbocsájtások elkerülése érdekében, dékáni javaslatra a három- vagy négyéves szerződéssel rendelkező tehetséges oktatókat a közelmúltban megindult PhD iskolákba szerződtették át. Ennek eredményeképp ezek a fiatalok a hallgatói státuszuk visszanyerésével egyrészt teljes végkielégítést kaphattak, ugyanakkor PhD ösztöndíjuk is magasabb lett, mint korábbi fizetésük. Képzésük befejeztével pedig oktatóként tértek vissza az alma mater kötelékeibe.

Még dékáni ciklusa alatt lett a Német Irodalomtudományi Tanszék (1995–2007), majd párhuzamosan a Germán Filológiai Intézet vezetője (1997–2005). Számos szegedi egyetemi kiadvány szerkesztésében vett részt ebben az időszakban: 1985–1996 között a Studia Poetica főszerkesztője, 1990–1999 között a Pompeji, 1992-től folyamatosan az Acta Germanica és a Jahrbuch der Ungarischen Germanistik szerkesztőségi tagja. Habilitációs fokozatának elnyerésével egyetemi tanárnak (1996) nevezték ki, 2009-ban pedig az irodalomtudományok nagydoktora címet ítélték meg neki. Munkásságát a Német Szövetségi Köztársaság érdemrendje első osztályú érdemkeresztjének (Das Verdienstkreuz 1. Klasse des Verdienstordens der Bundesrepublik Deutschlands) adományozásával ismerték el 2001-ben. 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjének átvétele után a Szegedi Tudományegyetem szenátusa a professor emeritus címmel tüntette ki. Ezt követően is a közéletben való folyamatos tevékenységéről tanúskodnak további kitüntetései, melyek közül mindenképp kiemelendő a 2012-ben odaítélt Szegedért Alapítvány Szőkefalvi-Nagy Béla díja, az ugyanebben az évben elnyert Magyar Tudományos Akadémiai díj és az Akadémia elnöke által 2015-ben adományozott Eötvös József koszorú.

A „lehetséges világok” elmélete az irodalmi szövegek tudományos magyarázatának máig mérvadó koncepciója a magyar és a germanisztikai irodalomtudományban. Közvetlen interpretációelméleti munkássága mellett kiemelkedők az arisztotelészi Poétika újraértelmezésével foglalkozó tanulmányai. Irodalomtörténészként maradandót alkotott Goethéről, Schillerről, Brochról, Nádas Péterről és Eszterházy Péterről írott tanulmányaival. Heinrich Böll tanulmányaival a nemzetközi germanisztikában olyan, korábban még nem alkalmazott deduktív modellt állított fel, amellyel valamennyi Böll-regény koherens módon értelmezhető. Heinrich Böll 1966-tól figyelemmel kísérte írásait és publikációinak megküldésével, pályázatainak ajánlójaként segítette kutatásait. Tudósként és vezetőként a magyar germanisztika újjászervezésén tevékenykedett, és nagyrészben neki köszönhető, hogy egy új szellemiségű magyar germanisztikai közösség létrejöhetett, sőt a nemzetközi germanisztika egyenrangú tagjává válhatott.