A Magyar Tudományos Akadémia alapításának 200. évfordulójának alkalmából rendeztek intézeti konferenciát a Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) székházában. A megnyitó az alapítás korának megidézésével, a szakmai program a 19. századi akadémikusok pályájának és a szegedi történeti kutatások sokrétűségének bemutatásával tisztelgett az évforduló előtt.
A konferenciát Prof. Dr. Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi és közkapcsolati rektorhelyettese nyitotta meg, aki beszédében az intézmény jelenkori szerepét és az 1825-ös alapítást övező tévhiteket tisztázta. Rávilágított, hogy az egyévi jövedelem felajánlása egy magyar tudós társaság létrejöttére, „Széchenyi István elhíresült tette nem egy hirtelen felindulásból elkövetett gesztus, hanem egy baráti körével gondosan egyeztetett, stratégiai politikai akció volt”. – A terv megvalósításában kulcsszerep jutott Felsőbüki Nagy Pálnak, aki az arisztokráciát ostorozó beszédével szándékosan „ágyazott meg” a nagy bejelentésnek: ez teremtette meg ugyanis azt a feszült légkört, amelyben a gróf színre léphetett, és anyagi áldozatvállalásával csattanós, előre eltervezett választ adhatott a nemességet ért kritikákra – mesélte a rektorhelyettes.
Prof. Dr. Zakar Péter. Fotó: Bartha Karina
– A tudományos élet képviselete ma sem mentes a kihívásoktól, éppúgy, ahogy az alapítás korában sem volt az. Ennek ellenére az intézmény tekintélye és súlya a Kárpát-medencei tudományos térben a támadások ellenére is megkérdőjelezhetetlen – hangsúlyozta Zakar Péter.
A megnyitót követően az I. szekció munkája kezdődött meg, ahol elsőként Prof. Dr. Zakar Péter lépett előadóként a katedrára. „Horváth Mihály – egy akadémikus a forradalom és szabadságharc viharában” című előadásában a 19. század egyik legellentmondásosabb egyházi és politikai alakjának életútját járta körül. Az előadás rávilágított arra a különös kettősségre, amely a pap-történész egész életét végigkísérte: a tudományos ambíciók és a viharos politikai szerepvállalás feszültségére.
Fotó: Bartha Karina
– Már tanulmányai során megmutatkozott kivételes tehetsége. A szegedi születésű, piaristáknál nevelkedett ifjú hamarabb szerzett bölcsészdoktori fokozatot, mint ahogy pappá szentelték volna, ami már önmagában is figyelemreméltó, és előrevetítette, hogy nem egy hagyományos lelkipásztori pálya áll előtte. A tehetséges papnövendékeknél szokásos „össze-vissza helyezgetés” után hamar a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagja lett. Bár később hatvani plébános, majd prépost lett, ez inkább csak az anyagi hátteret biztosította kutatásaihoz, hiszen valójában a tudománynak élt – mesélte Prof. Dr. Zakar Péter.
1848 előtt Horváth Mihály már ismert volt arról, hogy a történetíráson belül új irányzatokat hozott Magyarországra, miközben Tinódi álnéven ellenzéki cikkeket publikált. A forradalom idején, 1848 júniusában nevezték ki Csanádi püspökké, ám a kinevezésnek volt egy komoly szépséghibája: a Vatikán megerősítése hiányzott.
Fotó: Bartha Karina
– Horváth Mihály szerepvállalása a szabadságharcban tele volt radikális fordulatokkal. Ő fogalmazta meg azt a kemény hangvételű feliratot, amely elítélte a délvidéki szerb felkelést. Ez, valamint Hám János kinevezett prímás esete – aki a legenda szerint a bernecei erdőkből néhány száz kaszanyelet küldött a nemzetőröknek – vezetett oda, hogy Bécsben később az egész püspöki kart lecserélték. Horváth minisztersége alatt hirdette meg a híres keresztes hadjáratot az oroszok ellen, ám ez visszájára sült el: olyan rémisztő színekben festette le az ellenséget, hogy a hívek a mozgósítás helyett inkább megijedtek és elmenekültek – részletezte a történész a szabadságharc kevésbé ismert epizódjait.
A Szemere-kormány kultuszminisztereként Horváth Mihálynak merész tervei voltak az egyház megreformálására, ám a szabadságharc bukása után a megtorlás nem maradt el: 1850-ben, távollétében kötél általi halálra ítélték.
– A történelem különös fintora, hogy a halálos ítélet ellenére a kiegyezés után Horváth Mihály visszatérhetett, sőt, a trónörökös nevelője lehetett. Minek köszönheti a rehabilitációt? Simor János hercegprímás szerint azért, mert ő tette a legtöbbet Magyarországon a Kossuth-kultusz leépítése érdekében. Azzal, hogy egykori ’48-as miniszterként békét kötött az udvarral és hivatalt vállalt, legitimálta az új rendszert, így a dualista elit számára végül hasznos szövetségessé vált – zárta előadását Zakar Péter.
A rektorhelyettes előadását követően a szekció elnöke, Prof. Dr. Deák Ágnes „A Magyar Tudományos Akadémia szolgálatában - Gróf Dessewffy Emil” címmel adott elő. A vezérfonalat gróf Dessewffy Emil Magyar Tudományos Akadémiához fűzött kapcsolata adta.
Az előadó először a kevésbé ismert, mégis jelentős Dessewffy Emil politikai pályára lépését mutatta be. Dessewffy Emil bátyja, Dessewffy Aurél alapította a fontolva haladóknak nevezett, fiatal konzervatív arisztokrata politikai kört az 1840-es évek elején. Dessewffy Emil közéleti és politikai szerepvállalását 1842-ben, bátyja halálát követően kezdte meg.
– Gróf Dessewffy Emilt, bár kétségtelenül a legtekintélyesebb és legfontosabb politikus és kultúrpolitikus személyiségek közé tartozott, az utókor messze nem tartja olyan mértékben számon, ahogyan azt a korabeli jelentősége indokolná. Testvére, Dessewffy Aurél, akihez nagyon szoros szálak fűzték, 1842-ben meghalt. Dessewffy Emil ekkor érezte úgy, hogy át kell vennie bátyja politikai és közéletei szerepét – mesélte Prof. Dr. Deák Ágnes, az MTA doktora, az SZTE Bölcsészettudományi Kar Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszék Doktori Iskola vezetője.
Prof. Dr. Deák Ágnes, Fotó: Bartha Karina
Eleinte Dessewffy Emilt politikai publicistaként, gazdasági szakemberként ismerték. A résztvevők megtudhatták, hogy Magyarországon harmadikként vált a nyugat-európai gazdaságelméleti teóriák avatott ismerőjévé és meghonosítójává. Határozott gazdasági modernizációs elképzelésekkel rendelkezett: a mezőgazdaságra alapozott modernizációt támogatta, teljesen szemben állva a liberális ellenzék ipari koncepciójával. Dessewffy nem Magyarországot, hanem a Habsburg Monarchia egészét látta gazdasági egységként. Egyes nézetei mégis találkoztak a liberális ellenzéki gondolkodással.
– Dessewffy propagálta először a kincstártól különvált, önálló pénztár alapítását a Magyar Országgyűlés felügyeletével gazdasági és közlekedésfejlesztési célok megvalósítására. Ennek érdekében a nemesség megadóztatását, a köztehermentesség megszüntetését is támogatta. Ő volt a modern adórendszer, a forgalmi adók magyarországi bevezetésének kezdeményezője. Széchenyi nyomán a földhitel intézet műfajának az első nagy magyar népszerűsítőjévé vált – ismertette Dessewffy liberális ellenzékkel megegyező nézeteit Prof. Dr. Deák Ágnes.
Gazdasági szakírói tevékenységének köszönhetően 1843 őszén az Akadémia levelező tagjának választották. Az Akadémiához való kapcsolata azonban csak 1850-ben fűződött ténylegesen szorosra.
– Karl Geringer báró, Haynau mellett a polgári ügyek császári biztosa bizottságot állított fel az Akadémia forradalom és szabadságharc ügyével kapcsolatos tevékenységének vizsgálatára. A bizottságba Dessewffy Emil grófot is beválasztotta. A bizottság tisztességesen végezte a munkáját, nem fukarkodott ugyan az elítélő megállapításokkal, de a konkrét felelősök megnevezését elutasította. Jelentése az Akadémia működésének újbóli engedélyezésére irányult. Geringer elégedetlenségében saját névszerinti kimutatást készített az akadémikusokról, címkével látva el őket. Dessewffy először a legjobb, „mindig lojális” minősítést kapta – magyarázta Prof. Dr. Deák Ágnes.
Fotó: Bartha Karina
1850 áprilisában a konzervatív arisztokraták egy kis csoportja memorandumot kívánt átadni Ferenc Józsefnek arról, hogy a birodalmi kormányzat magyarországi politikájával milyen pontokon nem értenek egyet. A csoport határozottan kiállt Magyarország alkotmányos különállása mellett. A memorandumot Dessewffy kezdeményezte és szövegezte, ezért minősítését „mindig lojális volt”-ra változtatták.
1853-ban Dessewffy-t az akadémiai Igazgató Tanács tagjának, majd 1855-ben elnökének választották. A döntéssel sokan nem értettek egyet, korábban alig látták az Akadémián. Mégis ettől kezdve Dessewffy tevékenységének megkérdőjelezhetetlenül fő részévé az Akadémia vált. Halála után felesége is úgy nyilatkozott, az Akadémiánál fontosabb ügy nem létezett férje számára.
– Számos érdem fűződik Dessewffy-hez. Eötvös József elnökhelyettessel együtt a szabadságharc leverése után konszolidálták az Akadémia helyzetét. 1859-ben adománygyűjtő akciót kezdeményeztek, amivel néhány hónap alatt elképesztő összeggel növelték az Akadémia alaptőkéjét. Az Akadémia Dessewffy-nek köszönheti a könyvtárát, a székház palotáját, utóbbi megépülését mégsem élhette meg. 1867 januárjában Eötvös emlékbeszédben barátként és akadémikusként búcsúzott Dessewffytől, kiemelve Dessewffy akadémiával szembeni érdemeit – zárta előadását Prof. Dr. Deák Ágnes.
A konferencia délelőtti programja a nyitóelőadások után is az intézménytörténeti és társadalmi kérdések mentén folytatódott. A Deák Ágnes elnökletével zajló szekcióban külön figyelmet kapott az Akadémia tagságának vallási és társadalmi összetétele. Mislovics Erzsébet és Dávid Nóra előadásai az izraeliták és az MTA kapcsolatát, valamint Kaufmann Dávid gyűjteményét vizsgálták, míg Giczi Zsolt a dualista korszak szabadkőműves akadémikusainak világába engedett betekintést.
A Prof. Dr. J. Nagy László által vezetett második szekció kilépett a magyar határok közül, és nemzetközi kontextusba helyezte a tudós társaságok működését. A hallgatóság képet kaphatott a reneszánsz és barokk kori itáliai akadémiákról (Galamb György), a Damaszkuszi Arab Akadémia történetéről (Ferwagner Ákos), valamint a magyar régészek és keletkutatók 19. századi akadémiai kapcsolatairól (Felföldi Szabolcs). A délelőtti programot Papp Sándor előadása zárta, aki a magyar-török történész kapcsolatok és az MTA 1960-70-es évekbeli szerepvállalását elemezte.
A délutáni programban párhuzamos szekciókban folytatódott a tudományos munka, ahol a régészettől a legújabb kori történelemig rendkívül széles spektrumot öleltek fel az előadások.
A Révész László és Papp Sándor elnökletével zajló ülésszakokon a résztvevők olyan izgalmas kérdéseket vitattak meg, mint a szarmata-római kereskedelem (Szebenyi Tamás), a nomádok lakomái (Kovács Szilvia), vagy éppen a kora újkori rabok és a rabság kérdésköre (Tóth Hajnalka). A diplomáciatörténet iránt érdeklődők a 17. századi Habsburg-oszmán tárgyalásokról, a modern kor kutatói pedig az orosz-ukrán konfliktus gyökereiről (Varga Beáta) és a texasi magyar emigránsokról (Kökény Andrea) hallhattak.
A konferencia záró szakaszában szintén két párhuzamos szekcióban folyt a munka, a történettudomány széles spektrumát lefedve. Míg az egyik tagozatban a társadalom- és életmód-történet, valamint a legújabb kor dominált – a Jagelló-kori udvar textíliáitól (Rábai Krisztina) és a 18. századi életmódtól (Kőfalvi Tamás), egészen a délszláv nemzetiségi oktatásig (Vukman Péter) és az 1956-os forradalomig (Bencsik Péter) –, addig a másik szekció a középkorkutatásra és a forráselemzésre fókuszált. Itt a Tabula Peutingeriana térképeiről (Szántó Richárd), a Kijevi Rusz irodalmáról (Polgár Szabolcs) és az Anjou-kori oklevéltár jelentőségéről (Sebők Ferenc) hallhattak az érdeklődők. A szakmai napot politikai és eszmetörténeti témák zárták, köztük Ferenc József gúnyrajzokon való ábrázolása (Tamás Ágnes) és a 80-as évek ifjúsági mozgalmainak (Simonkay Márton) elemzése.
Az egész napos, intenzív tudományos tanácskozást este Prof. Dr. Zakar Péter zárta, megköszönve az előadók részvételét és a hallgatóság kitartó figyelmét, amellyel méltó módon ünnepelték a 200 éves Magyar Tudományos Akadémiát.
Forrás: SZTEinfo / Nánai Fruzsina, Bartha Karina
Fotó: Bartha Karina
