cikk_boritokepek_4

Százéves a szegedi régészképzés – kiállítás a hallgatók mindennapjairól

Kétnapos konferenciával, emléktáblák avatásával, díjátadóval és kiállítással ünnepelte az SZTE BTK Régészeti Tanszéke a százéves fennállását. A szegedi régészképzés centenáriumán „Rideg régésztartás” címmel nyílt kiállítás a képzéshez ezer szállal kötődő Móra Ferenc Múzeumban. A tárlatot Fogas Ottó múzeumigazgató, a Régészeti Tanszék egykori hallgatója nyitotta meg.

„Rideg régésztartás” – pillanatképek a 100 éves szegedi régészképzés történetéből címmel nyílt kiállítás május 22-én a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlat bemutatása az utolsó nagy eseménye volt annak az ünnepi rendezvénysorozatnak, amellyel a tanszék munkatársai és hallgatói a centenáriumot ünnepelték.


A Kolozsvárról Szegedre költözött Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetemen 100 évvel ezelőtt, 1924-ben Buday Árpád és Banner János kinevezésével indult meg a régészeti intézet működése. Az elmúlt 100 évben kisebb kihagyással ugyan, de folytonos volt a régészeti oktatás, és a tudományterület olyan meghatározó alakjai tanítottak és kutattak az intézetben/tanszéken, mint Trogmayer Ottó és Fodor István.


szte_0522w_6


– 1995-ben kezdtem a tanulmányaimat a Régészeti Tanszéken. Számomra, mint történelem szakról átjött hallgatónak, rendkívül jó volt abba a gondolkodásba belecsöppenni, hogy nem az évfolyamokhoz igazították az órákat, hanem az órákhoz az évfolyamokat – mondta el a kiállításmegnyitón Fogas Ottó, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója. – Forgó rendszerben együtt tanult az öt évfolyam, egyből megismerkedtünk felsőbb évesekkel. A rengeteg szakmai beszélgetés és az impulzív környezet adta azt az erőt, összetartást, amely nagyon sokáig kitartott – emlékezett vissza Fogas Ottó. A múzeumigazgató azt is megemlítette, hogy az ő generációja – Trogmayer Ottó vezetése idején – elsősorban a kultúrpalotában tanult, ezért is öröm, hogy szép számban össze tudtak jönni itt a 100 éves ünnepségre.


A „Rideg régésztartás” című kiállítás hiánypótlónak számít, mert bár sokféle tárlatot rendeztek már a tanszék történetéről, kutatásaikról, de a régészhallgatók mindennapi életét, munkáját még egyszer sem mutatták be a nagyközönségnek. – Tanszékünk szerint a 100 éves jubileum ideális alkalom arra, hogy egy ilyen kiállítást rendezzünk meg, ahol a kezdetektől 2024-ig minden egyes generáció életébe, oktatásába, közösségi életébe, terepi, múzeumi tevékenységébe bepillantást nyerhetünk – hallottuk Pintér-Nagy Katalintól, a Régészeti Tanszék adjunktusától. A Móra-múzeum földszinti kiállítóterében látható tablókon korszakonként villantják fel a tanszék történetét. Az első nagy korszak a két világháború között kezdődött és a második világháború végéig tartott Buday Árpád és Banner János vezetésével, majd a Roska Márton és Gazdapusztai Gyula nevével fémjelzett periódus következett. 1968-tól 2008-ig Trogmayer Ottó és Fodor István vezetésével működött a szegedi régésziskola, az utolsó időszak 2008-tól 2024-ig Révész László professzor irányításával zajlott.


szte_0522w_121

Az SZTE BTK Régészeti Tanszék oktatói, hallgatói és vendégei a centenárium alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján a Móra-múzeumban.


– Minden korszakot igyekeztünk hasonló szempontok szerint bemutatni. Felidézzük, hogy kik voltak az akkori oktatók, milyen volt a képzés struktúrája, a kitelepülések, a múzeumi gyakorlat, és természetesen nem elhanyagolható a közösségi élet sem. Szerettük volna, ha mindenki szerepel legalább egy képen, de sajnos nem volt ennyi hely a tablókon. Ezért terveink szerint egy digitális változata is lesz a kiállításnak a tanszéki honlapon, ahol több fotót is megmutatunk majd az érdeklődőknek – mondta el Pintér-Nagy Katalin. Tárgyi emlékeket is őriz a tanszék az elmúlt száz évből, ezekből három vitrint rendeztek be. Megtekinthető például Buday Árpád sétabotja, cilindere, indexe és szemüvege, Trogmayer Ottó legendás matrózsapkája és más személyes tárgyai, illetve az egykori Régész Céh céhládája, egy mesterlevél, valamint a pecsétjük.


A centenárium alkalmából a Régészeti Tanszék kétnapos konferenciát is szervezett az SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán május 21-22-én, amelyen Prof. Dr. Révész László tanszékvezető, Prof. Dr. Gyenge Zoltán dékán és Pikó Bettina, a Partiscon TDK elnöke köszöntötte a résztvevőket. Átadták a Trogmayer- és Fodor-díjakat, illetve emléktáblát avattak Buday Árpád és Banner János tiszteletére. Az ünnepségsorozatot Retro régészbulival és főzőversennyel zárták.



Forrás: SZTEInfo

Szöveg és fotó: Vida-Szűcs Imre

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

image0

Rajzok és festmények, valamint egy kiadvány lett a végeredménye az SZTE Rajz-művészettörténet Tanszék hallgatói, valamint a design- és művészetmenedzsment mesterszakosok közös kurzusának. A féléves projekt célja az volt, hogy a hallgatók művészeti eszközökkel hívják fel a figyelmet a pszichés problémák társadalmi megítélésére és az azokkal kapcsolatos előítéletekre. A Batyu című kiadványt és az alkotásokat december 12-én 18 órától ismerheti meg a közönség a Jazz Kocsmában. A hallgatók az eladásokból származó teljes bevételt az ópusztaszeri Napsugár Pszichiátriai Otthon javára ajánlják fel.