2018 óta érkeznek kínai magyarszakos csoportok a szegedi BTK Hungarológia programjára, hogy magyar nyelvet, nyelvészetet és kultúrát tanuljanak. A Shanghai International Studies University egy-egy tanévet, a pekingi Beijing International Studies University magyarszakosai három évet tanulnak karunkon.

A SISU-n tett hivatalos látogatás.
A megbeszéléseken szó esett az egyetemek közötti új részképzések, nyári egyetem, vendégoktatás és közös kutatási projektek létrehozásáról is. Ugyancsak előrehaladott tárgyalásokat folytattak double degree képzések elindításáról, valamint a kar angol nyelvű programjaiban kínai diákok fogadásáról.

Egyeztetések a BISU-n.
A kantoni Guangdong University of Foreign Studies egyetemmel sor került keretmegállapodás (MOU) aláírására is, amely lehetőséget biztosít, hogy a jövőben az ottani magyarszakosok a BTK-n tanulhassanak.

Látogatás a kantoni Guangdong University of Foreign Studies egyetemen.
A hivatalos megbeszélések után a delegáció találkozott a magyar szakos diákokkal, sőt, az előző években a szegedi karon tanuló kínai hallgatók is eljöttek, hogy találkozzanak volt tanáraikkal. Egyik közülük már a guangdongi konzulátuson dolgozik.

Találkozó a SISU magyarszakos diákjaival.
A megbeszéléseken elhangzott az is, hogy a magas szintű kínai-magyar nyelvismeret a BYD szegedi beruházása miatt is egyre fontosabb piacképes tudás. A kínai cégek munkalehetőséget kínálnak a külföldi hallgatóknak, akik a kultúrdiplomácia mellett már az üzleti szférában is hasznosítani tudják a magyar szakon megszerzett ismereteiket.
Borítókép: Látogatás a Beijing Foreign Studies University egyetemen.
Fotók: Árvay Anett, Gyenge Zoltán