Lencsés Gyula könyve Év Levéltári Kiadványa díjas lett

2020. március 17-én Budapest Főváros Levéltárában adja át a Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE) az egyesület által alapított Az Év Levéltári Kiadványa 2019 díjakat. A két kategória (forráskiadványok, illetve monográfiák, tanulmánykötetek) hat díjazottja mellett egy levéltári adatbázisok díjazottja is szerepel. A monográfiák, tanulmánykötetek kategóriában dr. Lencsés Gyula, karunk Szociológia Tanszékének adjunktusa Angolok a Bakonyban – Az Institute of Sociology 1937-es dudari falukutatásának története és dokumentumai című kötetért (Gondolat Kiadó - Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára, 2019) veheti majd át a kitüntetést.

Lencses_Gy_01

„A két világháború közötti szociográfia történetében valószínűleg kevés a fehér folt. Kevés a leíró társadalomkutatás művelésének olyan jelentős területe, művelőinek olyan – évtizedek múltán is jelentőséggel bíró – irányzata, kutatói egyénisége és/vagy csoportja, amely teljességgel ismeretlen lenne. Az 1937-ben angol-német-magyar együttműködéssel folyt dudari falukutatásról is tudunk. Csak azt nem tudtuk, hogy mi történt ezzel az adatfelvétellel a külföldi partnerek térfelén. Végül is lett-e – s ha lett, mi lett – az eredménye ott ennek a kutatásnak? Lencsés Gyula erre a magyar szociográfia történetében fehér foltnak számító ismeretterületre, a dudari kutatás dokumentációjára lelt rá angliai útján, és azt teljes egészében be is hozta Magyarországra. Lefotózta, digitalizálta a hatalmas terjedelmű anyagot, és kilenc helyről begyűjtötte hozzá a témához kapcsolódó dokumentumokat. A szerencsés kutatói csillagzat alatt megtett tanulmányút hozama ez a kötet: ennek a kor- és tudománytörténeti dokumentumként is értékes anyagnak a válogatott és szerkesztett közlése, melyet kiegészít a dudari terepmunka történetét, módszertanát és utóéletét bemutató részletes bevezető tanulmány.” – írja a díjazott könyvről dr. Saád József szociológus, az ELTE TÁTK Elmélettörténeti Tanszékének egykori docense. Lencses_Gy_02

A Magyar Levéltárosok Egyesülete az 1935-ben megalakult Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesületének történeti utódja, célja pedig a magyar könyvtárosok és szakirodalmi tájékoztatást végzők önkéntes munkájának összefogása az alábbi témákban: a könyvtárpolitika és a szakirodalmi információs politika alakítása, szakmai érdekképviselet, tagok szakmai fejlesztése, szakmai munka koordinálása, könyvtári ellátás fejlesztése, belföldi és külföldi szakmai és társszervezetek kapcsolatainak fejlesztése.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

boritokep__12_

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológiai Intézete ügyvivő szakértő/intézeti ügyintéző munkatársat keres, határozatlan idejű munkaviszonyra.


Jelentkezési határidő: 2024. április 10. (szerda)