Fájdalmas és pótolhatatlan veszteség érte a magyar és egyetemes irodalom- és kultúratudomány kutatói közösségét: életének 76. évében rövid, súlyos betegség következtében mindannyiunk számára tragikus hirtelenséggel elhunyt Penke Olga, a Szegedi Tudományegyetem Francia Tanszékének emerita professzora, franciatanárok nemzedékeinek kinevelője, a francia és a magyar felvilágosodás történetének és irodalmának elhivatott, nemzetközi hírű kutatója, mesterünk, kollégánk, barátunk.

Penke Olga (Jancski Olga néven) 1946-ban született Simontornyán egyszerű életet élő, a világ zsivajától magát messze tartó, józan gondolkodású családban. Szülei gyermekeik taníttatását mindennél előbbre tartották; így került Olga a helyi általános iskola elvégzése után a dombóvári gimnáziumba, majd – az érettségit, illetve egy rövid budapesti kitérőt követően – Szegedre, a József Attila Tudományegyetemre magyar-francia szakos hallgatóként. Ettől a pillanattól kezdve neve és munkássága elválaszthatatlanul egybeforrt a szegedi bölcsészkarral, hiszen öt évtizeddel később innen vonult nyugdíjba, s néhány franciaországi tanulmányút kivételével folyamatosan itt dolgozott. Noha pályakezdőként először könyvtárosi állást kapott a Karon, 1975-től 2016-ig – a ranglétra minden fokát megjárva – a Francia Tanszék oktatójaként teljesedett ki tanári és kutatói tevékenysége. Tanszékvezető-helyettesként, majd – több cikluson keresztül – tanszékvezetőként fogta össze kollégái munkáját, s nevéhez fűződik a francia irodalmi doktori program megalapítása is.

Jóllehet első kutatásai során Illyés Gyula francia kapcsolataival foglalkozott (az ebből született munkái máig megkerülhetetlenek), a tudomány elsősorban a 18-19. századi (kivált a századforduló környéki) magyar és francia irodalom, művelődés- és kapcsolattörténet egyik legnagyobb szakértőjeként tartja számon. Nevéhez fűződik Bessenyei György több munkájának és – talán a „befogadó” város előtti tisztelgésként – Dugonics András Etelka című regényének kritikai kiadása. Irodalmárok, történészek és filozófusok számára egyaránt fontos olvasmányt jelentenek a francia felvilágosodás történelemszemléletéről írt tanulmányai, könyvei. Nagy szerepe volt abban, hogy e távolinak tűnő, ám a mai gondolkodást, politikát és kultúrát jelentősen befolyásoló időszak képe tisztuljon a magyar közönség számára.

A szó legnemesebb értelmében Tanár volt, iskolateremtő, igazi pedagógus. Hitte és vallotta, hogy a tanítás élmény, s egyúttal a hallgató és oktató közötti egyenlőség, az értelmes párbeszéd lehetősége. Vélhetően e hozzáállásának köszönhető, hogy szakdolgozóinak száma százas nagyságrendű, s tizenegy doktori értekezés témavezetésében vállalt szerepet (több esetben francia-magyar doktori együttműködésben). Közismert, már-már a puritánság határait súroló szerénysége mellett ez utóbbi területen mutatkozott leginkább meg kutatói és emberi nagysága: felkészültségét, tájékozottságát, nemzetközi kapcsolatrendszerét a szó szoros értelmében mások javára kamatoztatta. A hazai iskolák mellett tanítványai megtalálhatók a magyar és francia egyetemeken, kutatóintézetekben, kulturális és igazgatási szféra intézményeiben. A tanítványokkal való foglalkozás során a segítség, az útmutatás, bátorítás és az építő kritika együttese vitte előre a közös munkát. Így jöttünk rá, hogy az előttünk tornyosuló akadályok láttán nem megijedni kell, hanem fel kell készülni a leküzdésükre – egyedül vagy segítséggel.

Sajnos, egy akadályt ő sem tudott leküzdeni – sem egyedül, sem segítséggel. Összeszorul a szív. Hirtelen és idejekorán bekövetkezett távozása után szavakat alig találni. A nagy-nagy űrt, amit hiánya kelt, ha megszüntetni nem is, de enyhíteni tudja az emberi emlékezet, amely képes felidézni napsütéses személyiségét, kedves mosolyát, csillogó hangját, reményt merítendő kifogyhatatlannak tűnő erejéből, végtelen optimizmusából. S noha ő már nincs többé velünk, művei tovább hirdetik tudását; szavai ott élnek tanítványai, barátai, a szeretett Francia Tanszék és a bölcsészkari kollégák

szívében.

Nyugodjék békében!

SZTE BTK Francia Tanszék