napszallta

Műkritika írás



az oktató és a kurzus adatai

a kurzus címe

Műkritika írás

az oktató neve

Váraljai Anna

az oktató beosztása

egyetemi tanársegéd

az oktató tanszéke

Filozófia Tanszék

az oktató ímélcíme

varaljaianna@gmail.com

az óra helye

Petőfi épület, 4. emelet 9. szeminárium

az óra időpontja

Csütörtök 10:00-12:00

a kurzus leírása

rövid (300–500 karakteres) szöveges leírás

A szemináriumon megismerkedünk elsősorban a művészettörténet-és kiállítás kritika írás, másodsorban a színház-és filmkritika írás rejtelmeivel. Ennek megfelelően kiállításokon, színházi előadáson és filmvetítésen is részt veszünk, ahol a szakmai legjobbjai lesznek segítségünkre a vizuális élmények nyomán született szövegek megfogalmazásában.

A modern művészettörténet írás kialakulásának vizsgálatán túl a szeminárium elsődleges célja, hogy a hallgatók íráskészségét, kritikai érzékét fejlessze, ezért minden órán megbeszéljük a szövegek tartalmi és nyelvi sajátosságait, valamint a szövegek szempontjainak figyelembe vételével az említett műalkotások sajátosságait. A jól sikerült szövegek publikálásra kerülnek.

részletes (hetekre bontott) tematika

Szeptember 6: Óramegbeszélés

Szeptember 13: művészettörténet írás, 9-es terem

Szeptember 18: Napszállta, premier előtti vetítés, Belvárosi Mozi, 17.30.

A szeptember 20-ai óra elmarad a keddi alkalom miatt. Szeptember 27: Beszélgetés a filmkritikáról, mint műfajról a Napszállta c. film kapcsán

Október 4: Művészettörténetírás, 9-es terem

Október 11, 19.00: Színházlátogatás. A Szentivánéji álom c. előadás megtekintése a Szegedi Nemzeti Színházban. http://szinhaz.szeged.hu/szindarab/szentivaneji-alom/

Október 18: A színkritika, mint műfaj. Beszélgetés Jászay Tamással.

Október 25: Művészettörténet írás, 9-es terem

November 8: Látogatás a Tiszatáj szerkesztőségébe, beszélgetés a szerkesztőkkel.

November 15: Művészettörténet írás, 9-es terem terem

November 22, 10.00: Látogatás a Reök Palotába

November 29: Kiállítás készítése a Reök kiállításáról

December 6: Szövegelemzés, 9-es terem

December 13: Szövegelemzés, félév értékelés, 9-es terem

olvasmányok, kiegészítő anyagok

kötelező olvasmányok(ha vannak)

 

ajánlott olvasmányok(ha vannak)

A félév során vizsgált szövegek:

 

1. Pasteiner Gyula: Munkácsy Mihály olajfestménye: Krisztus Pilátus előtt. Budapesti Szemle, 1882. 30. köt. 71–102.

.

2. Feleky Géza: Séta a Nyolcak kiállításán. Nyugat, 1911. 10. szám.

3. Németh Lajos: Baalbek. (tanulmány Csontváry Kosztka Tivadar Baalbek című festményéről), 1981.

 

4. Hegyi Lóránd: Új szenzibilitás - egy művészeti szemléletváltás körvonalai, In: Gyorsuló idő - Budapest, 1983, Magvető Kiadó. 257. Előszó, és Az új festőiség egy magyarországi modellje c. fejezet

 

5. Perneczky Géza: A próféta mint művészi jelkép: Joseph Beuys a nyolcvanas évek művészetének küszöbén,Vigilia, 1987/3.

 

6. Rényi András: Test és tér között: Giacometti és a nehézkedés hermeneutikája
In: A tér a szobrászatban - a szobrászat tere. A Műcsarnok és a Magyar Szobrász Társaság által 2004. december 1-2-n rendezett elméleti szimpóziumának szerkesztett anyaga. Műcsarnok, Budapest, 2005. 7-19.

 

7. György Péter: Kultur und Freizeit/Kultúra és szabadidő/ Velencei Biennálé katalógus tanulmány, angol/magyar/ 2005.

 

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_39

Az SZTE BTK-n 2024. július 6-án tartjuk a nyári diplomaosztót, amelyen több száz diák és hozzátartozóik vesznek majd részt. A februári eseményen egyik hallgatónknak már lehetősége volt a bemutatkozásra, és a pozitív visszajelzések tükrében ezt a hagyományt szeretnénk is folytatni: hogy egy BTK-s hallgató, oktató vagy dolgozó előadásával búcsúztassuk el a diplomájukat megszerző diákokat!


Ha tehetséges vagy valamiben és szívesen megmutatnád ezt egy több száz fős közönség előtt, olvasd el a részleteket, és jelentkezz június 9-ig!