Május 8-án a Bölcsészkar virtuális kávézójában Függöny fel? Színházak a járvány után címmel Barda Beátát, a Trafó – Kortárs Művészetek Háza ügyvezető igazgatóját Jászay Tamás, az SZTE BTK Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszékének adjunktusa kérdezte. Mi fog történni a színházakkal, az előadásokat létrehozó alkotókkal, színházi szakemberekkel és nem utolsó sorban a színházrajongókkal, a közönséggel a járvány után? – különösen aktuális, sokakat érintő, aggasztó és megválaszolhatatlan kérdés. Éppen ezért Barda és Jászay nem kívántak ezzel kapcsolatban konkrét, biztos válaszokat megfogalmazni, helyette inkább a jelenlegi helyzetet értékelték és tekintentték át több (egészségügyi, gazdasági, színházelméleti, alkotói, befogadói, hazai és nemzetközi stb.) szempontból. A beszélgetés legizgalmasabb és a jövőre tekintve a legproduktívabb pillanatai a különböző tapasztalatok feltárása és megosztása volt: ezek a tapasztalatok értelemszerűen elsődlegesen a Trafóhoz kötődtek, de rajtuk keresztül a hazai (hangsúlyosabban a független) és nemzetközi előadó-művészeti szcéna pandémiára adott reakciói, kényszermegoldásai és művészi megszólalásmódjai, formái, így a jövőbeli lehetséges irányvonalak, irányelvek is körvonalazódtak.

A Trafó mint „Magyarországon az egyetlen európai mércével is értelmezhető befogadó színház, egyedüálló műfaji, színházi, esztétikai és nyelvbéli sokszínűségével” azért speciális helyszín, mert nincs saját társulata, hanem a régi transzformátorépületből kialakított terében hazai és az élvonalba számító külföldi produkciókat fogad be vagy segít ezek megvalósításában. A „függetlenek minisztériumaként” hangsúlyosan segíti a legkiszolgáltatottabb és legnehezebb helyzetben levő független társulatokat, jóllehet – mint ahogy Barda hangsúlyozta – az intézmény nem független, hanem „városi színház”, amit a főváros finanszíroz. Gazdag repertoárját (tánc, színház, új cirkusz, zene és ezek keveréke) mindig egy évre előre megtervezi, így a pandémia az egész hátralevő évadot (és a következő évad pontos megtervezésének a lehetőségét) törölte el, de az új kávéházuk megnyitását is lehetetlenné tette.

Jászay szerint a járványhelyzet után újra kell gondolnunk, mit értünk egyáltalán a színház mibenlétén, habár maga a Trafó is eleve mozgékonyan kezeli (és mozgékonnyá teszi) a hazai színházfogalmunkat. Barda mesélt azokról a formanyelvi és technikai, a hagyományos színházi kereteket kitágító eszközökről, amik a Trafóhoz kapcsolódó produkciók frissességét, üdeségét, progresszivitását adják. Szerinte a járvány követkeményeként (akár az intézményeket érintő járványügyi megkötésekből kifolyólag) ezekből a radikális, kísérletező, a színház definícióját, terét, megvalósulását kitágító, újraértelmező „előadásokból” világszerte jóval több lesz. A pandémia miatt bezárt színházak „digitális átállása”, az archív felvételek megosztása azonban nem ilyen kísérletezés, és hosszú távon gazdasági és befogadói szempontból se járható út, miközben persze ezáltal most óriásit tágult a világunk, lehetőséget kaptunk az otthonunkból a New York-i, dél-afrikai, londoni színházakba való bejárásra. Jászay kérdésére Barda elmondta, a Trafó a repertoárjából olyan előadásokat oszt meg, amik a sík képernyőn nézve is élvezetesek, de május végére terveznek egy eleve ebben a digitális térben készülő installációt bemutatni. A Take a Seat! – online Trafó esteken az intézmény virtuális Nagytermében foglalhat helyet a néző, és láthat tíz héten át szombat esténként előadásokat, mint pl. Kelemen Kristóf Megfigyelőkjét. Ez a kezdeményezés támogatja a társulatokat, hiszen a nézőnek jegyet kell váltania. Különösen fontos most a szolidaritás, a sokak számára túlélést biztosító támogatások és segélyalapok, ennek szükségességére, mikéntje, anomáliáira és pozitívumaira érthető módon szintén kitértek Az Odu vendégei, akárcsak a jegyvisszaváltás kérdésére. A színház mint intézmény azonban Barda szerint nem biztos, hogy demokralizálódni fog, hiszen a színházaknak mindig fontos lesz a jegybevétel, és nagy a veszély, hogy a járvány okozta gazdasági válság erősíteni fogja a társadalmi rétegek közötti szakadékot, így előfordulhat, hogy a színház, tágabban a kultúra az elit privilégiumává válik.

Nemcsak az intézmények, hanem az alkotók is világszerte reagálnak a kialakult helyzetre, Jászay példaként említette a New York-i 12 perces zoom-operát, Barda pedig Frenák Pál Társulatának táncvideóját. A megváltozott befogadói terek kapcsán mind Jászay, mind Barda hansúlyozta a színház élő élményének primátusát, a tényleges interakció fontosságát (a színház egyik definíciója lehetne az, hogy „művészek és nézők együttes testi jelenléte”, mondta Jászay), a személyesség varázsát, aminek több évszázados tradíciója van.

Hogy valóban mi lesz a JUP-ban, azaz a „Járvány Utáni Pillanatban” (©Jászay), nem lehet még tudni, de az biztos, hogy rengeteg embert érint – alkotót és műkedvelőt egyaránt –, és mind hazai, mind nemzetközi szinten egyre több a párbeszéd erről. Éppen ezért akármi lesz, akárhogy, egy valami biztos: lesz színház.

Aki kíváncsi a teljes beszélgetésre, meghallgathatja a Bölcsészkar virtuális kávézójában: https://www.facebook.com/tamasjaszay/videos/10158362825549637/