Iparos szülők gyermekeként Zalabéren látta meg a napvilágot, kilenc fiútestvérével együtt. Középiskolai tanulmányait Budapesten kezdte, a 2–6. osztályt a keszthelyi premontrei gimnáziumban, majd az utolsó két osztályt cisztercita novíciusként Zircen és Egerben végezte. Belépett a ciszterci rendbe (1905), de rövidesen kilépett onnan (1907). Az Eötvös József Collegium tagjaként a budapesti egyetemen magyar–latin szakos tanári és bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1912). A doktori értekezése Menandroszról szólt, majd Terentius világirodalmi hatását vegye vizsgálat alá. Tanári munkáját a budapesti érseki római katolikus főgimnáziumban kezdte (1911–1915), majd a budapesti Középiskolai Tanárképző Intézetben (1915–1918), azt követően az Eötvös Collegiumban (1918–1923) tanított.

Az MTA 1922. május 11-én levelező, 1939. május 12-én rendes taggá választotta. Szintén tagságot kapott a szegedi Dugonics Társaság soraiban is. 1921-től a budapesti egyetem magántanára lett latin irodalomtörténetből, 1923-tól a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen a klasszika-filológia nyilvános rendes tanárává nevezték ki. Vezetőváltás után (1928. január 12.) Förster Aurél intézetvezetése alatt, mint társprofesszor oktatott és kutatott tovább egészen 1934-ig. 1923–1934 között a tanítóképző intézetek tanárait képező szegedi Apponyi Kollégium miniszteri biztosaként tevékenykedett. Az 1930/31. tanévben a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi kar dékáni tisztségét töltötte be. Behatóan foglalkozott a tanárképzés, a középiskolai tantervek, a közép- és felsőoktatás kérdéseivel.

Külföldi egyetemeken is oktatott. A bécsi és a római egyetem, a római Collegium Hungaricum vendégprofesszora volt (1925/1926). Fő kutatási területeit a magyarországi humanizmus, ezen belül Janus Pannonius és a neoplatonizmus magyarországi hatása, valamint Terentius munkássága jelentették. Monográfiája Janus Pannoniusról a humanizmussal kapcsolatos kutatásai összegzése volt (Janus Pannonius. Pécs, 1931). Gondozta a Juventus (1917–1919), majd a Bibliotheca Discipulorum című tankönyvsorozat (1926-tól) kiadatását.

Tizenegyéves szegedi működése után, a budapesti tudományegyetemre került, ahol nyugdíjazásáig a latin filológia tanára volt (1934–1948). Ebben az időszakban az Egyetemes Philologiai Közlöny (1935–1948 között) és az Értekezések a magyarországi latinság köréből című sorozat szerkesztését látta el (1939–1943). Kezdeményezésére indult meg a magyarországi latinság szótárának előmunkálata (1934). Borzsák István szavaival, „legmostohább sorsú, mégis legmélyebben átélt könyve” Klebelsberg Kuno életműve (1942).

1941-től életét sok tragédia kísérte. 1945-ben teljesen megsemmisült sashegyi otthona, mely a II. világháború alatt sokaknak nyújtott menedéket. Az MTA szocialista átszervezése után, 1949-ben tanácskozó taggá „minősítették”, s ezzel megfosztották akadémiai tagságától. 1989. május 9-én rehabilitálták, visszakapta akadémiai tagságát. Sírja a Budapesten, a farkasréti temető templomi árkádsorán található.