Halasy-Nagy József (1885–1976) filozófus 1903–1907 között a budapesti egyetem görög-latin szakán tanult. 1906-ban tanári oklevelet, majd a következő évben bölcsészeti doktorátust szerzett. Már harmadéves egyetemista korától kezdve, 1905-től középiskolai tanár volt, s egészen 1919-ig tanított Kiskunhalason a református főgimnáziumban. Mindössze 31 éves, amikor 1916. július 7-én a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyta számára a budapesti egyetemen A francia filozófia története az újkorban című tárgykörből elnyert egyetemi magántanári habilitációt. 1916–1919 között kiskunhalasi gimnáziumi tanárként folytatott a budapesti tudományegyetem magántanári tevékenységet.

A világháború után 1919-ben, 34 évesen került az Erzsébet Nőiskola polgári iskolai tanárnőképző főiskolájára tanárnak, s két tanéven keresztül, 1919–1921 között tanított ott pedagógiát és filozófiát. Ekkor kérte fel a Pantheon Kiadó egy felsőoktatásban használatos filozófiatörténeti tankönyv megírására, amely később három kiadást ért meg. Ezzel a tankönyvvel vált országosan ismertté. A főiskolát két tanév után hagyta el, amikor Pauler Ákos támogatásával a Pozsonyból elüldözött Erzsébet Tudományegyetemnek Kornis Gyula távozásával megüresedő Filozófia Tanszékét foglalhatta el. A miniszter előterjesztésére a kormányzó 1921. november 1-jén nevezte ki őt. Ezután két évtizeden keresztül, 1921–1940 között az Erzsébet Tudományegyetem Filozófiai Tanszékét vezette. Az egyetem Pécsre költözésekor, az 1923/24. tanévben volt az egyetem rektora, majd az 1927/28., 1935/36. és az 1936/37. tanévekben a Bölcsészettudományi Kar dékánja volt. Az egyetem pécsi induló éve nem volt könnyű, hiszen nem voltak megfelelő épületek, kevés volt az oktatásra és a vizsgáztatásra szolgáló helyiség, internátusokat és menzát kellett létrehozni. A lehetőségekhez képest, és az 5%-os leépítési előírások mellett is bővíteni kellett az oktató gárdát, a tanároknak lakást biztosítani stb. Főként magyar és egyetemes filozófiatörténettel (Pascal, Taine, Kant) foglalkozott. Jelentős tanulmányokat írt Bersonról, Diltheyről, Madáchról és Schopenhauerről. Az Ember és Természet c. sorozat, az Athenaeum c. folyóirat, a pécsi Pannonia c. folyóirat (1937–1940), a budapesti Pantheon c. folyóirat (1947–1948) szerkesztője volt.

1940–1948 között a szegedi egyetemen volt professzor. Ekkor már az antik filozófia országosan elismert szakértője. Sőt enciklopédikus tudása nemcsak a görög filozófia avatott szakértőjévé tette, de komoly tekintélyt kölcsönzött számára a modern filozófia művelői között is. A modern bölcseleti problémák iránti fogékonyságát bizonyítja, hogy az elsők között foglalkozott a politikatudomány filozófiai kérdéseivel, s több alkalommal publikált modern filozófiai, szellemi áramlatokról. A szó legjobb értelmében vett rendszerező gondolkodó volt. Behatóan foglalkozott a logika és az ismeretelmélet problémáival. Filozófiatörténeti stúdiumai mellett e témákból is rendszeresen hirdetett előadásokat a szegedi egyetemen. Szegedi működése azért is különösen figyelemre méltó, mert 1940-ig ezen az egyetem két filozófiai tanszék működött, egyik vezetője a református málnási Bartók György, a másiké a római katolikus Mester János volt. 1940-től Halasy-Nagy József egyesítette a két tanszéket, majd 1941/42-ben a Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Kar dékánja, 1942–1944 között pedig az egyetem felsőházi képviselője volt. Szegedi évei alatt a világháború nehézségei ellenére jelentős kötetei jelentek meg: Mai politikai rendszerek (Budapest, 1940), Történeti bevezetés a filozófiába (Budapest, 1942), Az ember lelki élete (Budapest, 1943), A filozófia (Budapest 1944) és az Életeszményeink változásai (Budapest, 1948). 1948 szeptemberében (63 esztendősen) erőszakos politikai átrendeződés eredményeképpen kényszernyugdíjazták.

A megalázóan alacsony kényszernyugdíj mellett 1951-ben kitelepítették. A sorozatos politikai vegzálások miatt élete utolsó szakaszában teljesen visszavonultan élt. 1952-ben sikertelenül próbált meg elhelyezkedni Debrecenben. Írásait a kiadók nem jelentették meg, könyveit zúzdába küldték, méltatlanul mellőzött és elfeledett emberként halt meg 1976. május 6-án, leányánál, Hajdúszoboszlón. Bár 1948 után már sehol sem publikálhatott, kéziratban maradt művei a 2000-es évek eleje óta sorra jelennek meg, és az 1920-as, 1930-as években megjelent munkáinak újabb kiadásai is egyre-másra látnak napvilágot, megkésett elégtételt szolgáltatva a 20. századi magyar bölcsészettudomány e méltatlanul háttérbe szorított óriásának.