A Pozsony vármegyéhez tartozó Zsigárd községben született 1868. március 2-án. A bencés rendbe mindössze 16 éves korában, 1884-ben lépett be. A Pannonhalmi Tanárképző Főiskola (1887–1890) után 1890–1892 között a budapesti tudományegyetem történelem–latin szakos hallgatója volt. Ugyanott 1892-ben doktori, 1893-ban középiskolai tanári oklevelet szerzett. 1892-től a Pannonhalmi Tanárképző Főiskolán oktatott, közben 1899–1906 között rendi levéltáros, 1906–1910 között a központi könyvtár őre volt. 1905. május 12-én választották be az MTA levelező tagjai sorába, 19165-tól a Szent István Akadémia rendes tagja.

Főleg az Árpád-házi királyok korának társadalom- és művelődéstörténetével, a mohácsi vész korával és a magyar bencés rend történetével foglalkozott (Szerémi György és emlékirata. Budapest, 1892., Magyarország történelme 1. A mohácsi vészig. Temesvár, 1900., A bakonybéli apátság Árpád-kori oklevelei. Budapest, 1903., A tihanyi apátság kritikus oklevelei. Budapest, 1906., Egyházi földesúr és szolgái a középkorban. Budapest, 1907., Magyarország társadalma a XI. század törvényeiben. Budapest, 1907.). Történetszemlélete közvetlenül a forrásokon alakult ki. Árpád-kori történetünk legértékesebb forrását, a pannonhalmi levéltárat nála jobban senki nem ismerte. A bőséges forrástanulmányok folyamán kialakult történetszemléletét kisebb-nagyobb művei sorozatában tette közzé. Legnagyobb alkotása a Sörös Pongráccal közösen szerkesztett és 1902–1916 között megjelent 12 kötetes Pannonhalmi Szent Benedek-rend története, melynek nemcsak megindítása, hanem két kötetének kidolgozása is az ő nevéhez fűződik. Köteteinek legnagyobb értéke, hogy gazdag forrásanyaga segítségével új fényt vetített a magánföldesúri – főleg az egyházi – népek változatos társadalmi viszonyaira.

Kutatásai elismerését jelentette, hogy 1911-ben, 43 éves korában a kolozsvári egyetem magyar művelődéstörténeti tanszékére nevezték ki előbb nyilvános rendkívüli, majd 1912-ben rendes tanárnak. Kolozsvári évei alatt (1913–1916 között) heves tudományos vitába keveredett az Árpád-kori magyar társadalomtörténet legfontosabb kérdéseiről a budapesti levéltáros Tagányi Károllyal. Az 1916/17. tanévben, igen kedveztlen és nehéz körülmények között ( a központi épületet a román betörés miatt a hadsereg számára foglalták le) volt dékán. 1919. május 12-én a Kolozsvárt megszálló román hadsereg a többi professzorhoz hasonlóan őt is megfosztotta katedrájától. 1921-től ő is Szegeden folytatta oktatási, illetve kutatási tevékenységét. Munkája elismeréseként az 1924/25. tanévben dékán, az 1936/37. tanévben az egyetem rektora volt. Hetvenéves korában, 1938. július 1-jén nyugdíjazták. Azután a zalaapáti bencés apátság perjele volt 1947. augusztus 17-én bekövetkezett haláláig.

Erdélyi László munkásságának szegedi szakasza igen termékeny volt, számos kötetet publikált, jelentős részüket Szegeden adta ki, professzorságának több mint másfél évtizede alatt szegedivé vált. Tudományos munkásságából kiemelkedik a kétkötetes Magyar művelődéstörténet (Kolozsvár, 1915–1918), az Árpádkor, a magyar állam, társadalom, művelődés legrégibb története 1301-ig (Szeged, 1922) és A magyar lovagkor társadalma és művelődése: 1205–1526 (1932). Közel fél évszázadot töltött a pannonhalmi tanárképző főiskola s a kolozsvári, majd szegedi egyetem történeti katedráján. Igazi tanár-egyéniség, lelkes pedagógus volt, aki kötelességének tartotta tanítványai szellemierkölcsi gazdagítását; s akkor érezte jól magát, amikor hallgatósága között pazar kézzel oszthatta szellemi-lelki kincseit. Paptanárként és bencés szerzetesként nagy szerepet töltött be a kolozsvári és szegedi római katolikus egyetemi hallgatók Szent Imre Köre és a szintén Szent Imre hercegről elnevezett Foederatio Emericana működésében. 1923–1930 között a Glattfelder Gyula csanádi püspök által Újszegeden fenntartott Szent Imre Kollégium igazgatójaként 50 hallgatónak biztosított internátusi helyet. A széleskörű diákszociális tevékenysége teszi érthetővé azt is, hogy amikor 1923. április 14-én a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége (MEFHOSZ) országos nagygyűlését Szegeden tartották, a MEFHOSZ elnöke a jelenlévő Szandtner Pál és Erdélyi László professzoroknak dísztagságról szóló oklevelet adott át.