A Zala megyei Köveskálon született, és ott kezdte iskoláit is. Ezután a veszprémi piarista gimnáziumban folytatta tanulmányait, majd 1898–1902 között a budapesti egyetemen szerzett magyar-francia szakos tanári oklevelet. Doktori dolgozatát 1901-ben készítette el Rousseau természetérzése címmel, amelyet igen aktív írásos tevékenység követett. 1902-ben a párizsi egyetemen is tanult. Számos irodalomtörténeti- és elméleti tárgyú írása jelent meg a katolikus szellemiségű Magyar Szemle hasábjain frankofon és magyar szerzők kapcsán. Középiskolai tanár, majd 1919–1923 között a budapesti tankerület francia nyelvi szakfelügyelője. Mint a francia nyelv elismert szakértőjét, felkérték a trianoni békeszerződés megkötésére készülő magyar bizottság anyagainak franciára fordítására. Az 1920/21-es tanévben a budapesti közgazdaságtudományi karon francia nyelvet tanított. Az 1920-as évek elején számos nagysikerű francia nyelvkönyvet írt a középiskolák számára, melyek több kiadást is megértek a következő évtizedek folyamán és jelentős hatást gyakoroltak a magyarországi franciaoktatásra.

1922–1923 között a Budapestre menekült pozsonyi egyetem francia irodalomtörténet magántanára. 1923–1940 között a pécsi egyetem nyilvános rendes tanára, eközben egy-egy évig dékán (1928/29), illetve rektor (1938/39). Pécsi éveiben különösen jelentős művei láttak napvilágot: A francia irodalom története a legrégibb időktől napjainkig. (Budapest, 1927), Francia-magyar, magyar francia szótár. (Budapest, 1934), A magyarság francia barátai régen és most. (Pécs, 1936), Egy francia utazó Magyarországon 1597-ben. (Budapest, 1938), A régi Pécs külföldi útleírások alapján. (Pécs, 1939).

1940–1948 között a szegedi egyetemen a francia nyelv és irodalom nyilvános rendes tanára, a Francia Filológiai Intézet igazgatója (1940–1948). Nemzetközileg elismert kutatóként és nagy tapasztalatokkal rendelkező oktatóként érkezett Szegedre (már 61 éves volt). Tagja volt a szegedi Középiskolai Tanárképző Intézet igazgatótanácsának, ami jól mutatja, hogy a tanárképzésben továbbra is elévülhetetlen érdemeket szerzett. A tanítással való szoros kapcsolatát számos, az 1940-es évek első felében írt tankönyve is mutatja, melyekkel újfent a középfokú franciaoktatást igyekezett elősegíteni. Emellett nem hagyott fel a tudományos művek publikálásával sem, szegedi évei alatt is folytatta a már korábban megkezdett francia-magyar kultúrtörténeti kutatásait, melynek eredményeképpen – számos tanulmány mellett – megjelent A francia utazók Magyarországon című könyve (Szeged, 1948), amely korábbi hasonló tárgyú munkái összegzésének is tekinthető. Végül, de nem utolsósorban mindezek mellett meg kell említeni, hogy az 1947/48-as tanévben Birkás Géza volt a bölcsészkar dékánja, ami minden bizonnyal tisztelgés volt hosszú, gazdag és változatos életpályája előtt közelgő nyugdíjazását megelőzően 1948. szeptember 1-jén vonult nyugalomba, így a dékáni hivatali évet követően a szokásoktól eltérően nem volt már prodékán (azt a tisztséget 1948/49-ben Bálint Sándor töltötte be). Nyugdíjazása után három évvel, 1951. október 15-én hunyt el Szegeden.