Hódmezővásárhelyi tisztviselő családban született 1951. július 28-án. Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait Hódmezővásárhelyen végezte, majd 1970–1975 között a szegedi egyetem német-orosz szakját végezte. A képzés végéhez közeledve 1974-ben a Róna-Tas András török nyelvészeti és magyar őstörténeti kurzusaiból éppen akkor önálló szakká váló altajisztika (török) képzést kezdte el, s azt 1979-ben végezte el. Ennek részeként 1978-ban Kazányban az Állami Tatár Egyetem tökéletesítette török nyelvtudását. Az 1975/6. tanévben Hódmezővásárhelyen a Bethlen Gábor Gimnázium tanára volt, majd 1976–1979 között az egyetemi könyvtárban dolgozott, s mellette oktatott az altajisztikai képzésen. 1979–2000 között oktatott a szegedi Altajisztika Tanszéken. Kezdetben tanársegédként, majd adjunktusként, 1989-től docensként, 1996–2008 között professzorként. Az 1909/91. tanévben, majd 1992–2008 között tanszékvezető volt.

1982-ben védte meg egyetemi doktori értekezését a megkeresztelkedett volgavidéki tatárok nyelvjárásának leírása köréből. 1983/84-ben DAAD ösztöndíjjal Göttingenben tartózkodott. 1986-ban megvédte kandidátusi értekezését, amely a tatár nyelvjárások történetét dolgozta fel. 1991-ben Humboldt ösztöndíjjal a Johannes Gutenberg Egyetem Keleti Intézetében vendégprofesszorként oktatott, 1991/92-ben Frankfurt am Mainban a Johann Wolfgang Goethe egyetemen lett professzor (ezért távollétében Ivanics Mária vezette a szegedi tanszéket). 1995-ben habilitált a szegedi egyetemen, 1996-ban megvédte akadémiai nagydoktori disszertációját. 2002-től az MTA-SZTE Magyar Őstörténeti Kutatócsoport, majd 2003-tól az MTA–SZTE Turkológiai Kutatócsoport vezetője. 2005-ben az uppsalai székhelyű in the Social Sciences (SCASSS) vendégkutatója.

Berta Árpád a török nyelvtörténetnek szentelte kutatómunkája nagy részét. Kezdettől fogva fontosnak tartotta, hogy egy-egy török nyelvnek ne csak az irodalmi, standard formáját, hanem élőnyelvi változatait és nyelvjárásait is bevonja a kutatásba. Ezért dolgozta fel a kolozsvári egyetem egykori kiváló professzora, szentkatolnai Bálint Gábor helyszíni tatár gyűjtéseit, majd maga is végzett kutatásokat a Tatár Köztársaságban. A tatár nyelvbe került orosz jövevényszavak vizsgálatának egész monográfiát szentelte (Tatarische etymologische Studien I. Die russischen Lehnwörter in der Mundart der getauften Tataren Szeged, 1983). Másik munkája, a Wolgatatarische Dialektstudien. Textkritische Ausgabe der Originalsammlung von G. Bálint (1875–1876) (Budapest, 1988) egy sok ok miatt teljesen elhanyagolt tatár nyelvjárás anyagát tette hozzáférhetővé a nemzetközi kutatás számára. Első kutatói korszakának legkiemelkedőbb munkája a tatár nyelvjárások hangtanáról jelent meg (Lautgeschichte der tatarischen Dialekte Szeged, 1989).

Egyik kedves kutatási területe a török törzsnevek vizsgálata volt. Első ilyen tárgyú publikációja 1988-ban jelent meg. Magyar és németnyelvű közleményei ettől kezdve sorra láttak napvilágot itthon és nemzetközi folyóiratokban. A magyar törzsnevekre is kiterjedő munkássága adta meg alapját annak, hogy a Kristó Gyula által szerkesztett Korai magyar történeti lexikon (Budapest, 1994) magyar törzsnevekről szóló szócikkeinek megírására őt kérjék fel. Kutatásait törökül megjelent monográfiájában foglalta össze (Türkçe kökenli Macar kavim adlari Ankara, 2002). Életének utolsó napjaiig dolgozott a magyar nyelv török jövevényszavain. A készülő kötet előzetes bemutatása még 2002-ben megjelent (Old Turkic Loanwords in Hungarian. Acta Orientalia Hungarica 2002: 43–67). Küzdve egyre jobban elhatalmasodó betegségével, elkészült a feldolgozásra kerülő mintegy 500 címszó ráeső felével. Az utolsó munkadarabok kéziratait halálos ágyáról küldte el szerzőtársának.

Két ciklust is felölelő dékáni tevékenysége (1999–2005) alatt hajtották végre az egyetemi integrációt és dolgozták ki a kétszintű bölcsészképzés alapjait.