Az Ilia 90’ kiállításon olyan könyvek láthatók, amelyeket kortárs és közelmúltbeli fontos írók, költők, irodalomkutatók dedikáltak Ilia Mihálynak. Az irodalomtörténész az idők során 1400 könyvet adományozott az SZTE Klebelsberg Könyvtárnak, közöttük 170 kötetet szerzőik neki dedikáltak. A most kiállított könyvek többek között Bálint Sándor, Pilinszky János, Weöres Sándor, Illyés Gyula, Kós Károly, Kányádi Sándor, Esterházy Péter, Bori Imre, Borbándi Gyula, Szilágyi Domokos, Sziveri János, Markó Béla, Egyed Péter, Baka István, Losoncz Alpár, Tolnai Ottó, Parti Nagy Lajos, Darvasi László, Zalán Tibor dedikációit őrzik.

Az Ilia 90' kiállítás megnyitójának közönsége. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Ilia Mihály, az egyszemélyes intézmény

A dedikációk mindig érdekesek, Ilia Mihály maga így írt róluk 2019-ben: „A könyvheti időnek van egy kis önző része is, a várakozás, hogy kitől kapok könyvet, kiktől, s milyen dedikációval. Ha megérdemlem, ha nem, ez a kíváncsiság hosszú ideje kíséri az én könyvheti hangulatomat.”

Egy dedikált kötetekből álló kiállítás szépen tiszteleg a könyvkultúra előtt, gondolja elsőre a látogató. Hanem, a kiállításon a dedikációk sok kis jeléből fokról fokra, szinte szemérmesen előbújik egy másik üzenet is: ezek a könyvek útjelzői, hírkövei egy köteléknek, amelynek természetéről a kiállítás valójában szól. Mai szemmel ez a kötelék mintha hálózatot fogna össze írók, szerkesztők, tanárok között, akik egymásban ismerték fel, hogy tétje van a szellemi létezésnek, és hogy külön a minőségének is van tétje.

Ennek a hálózatnak több generáció szemében Ilia Mihály a megtestesítője.

Ilia Mihály 1934. szeptember 29-én született Tápén, 1958-tól dolgozott a szegedi egyetem II. Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén (ma Magyar Irodalmi Tanszék), ahol a Holnap irodalmi társaságról, a Nyugat-korszakról, Ady Endréről, Juhász Gyuláról publikált kiemelkedő munkákat és emellett több generációnyi tanítványt indított el pályáján. Az 1960-70-es évek fordulóján a Tiszatáj folyóirat versrovatának szerkesztője, 1972 és 1974 között pedig a lap főszerkesztője volt. A Tiszatáj ebben az időszakban vált lokális szerzők lapjából országos irodalmi folyóirattá. Ilia Mihály a minőséget állította az akkori pártszerűségi mérce helyébe, a közlést pedig kiterjesztette az összmagyar irodalomra, vagyis a határon túli szerzőkre és a gondolkodás autonóm irányaira is. 1974 januárjában már éles bírálatot kapott a pártszervektől, majd decemberre a helyi pártbizottság lehetetlenné tette munkáját, mivel a lap „a marxista eszemiséget nélkülöző” írásoknak adott helyt és nem vette eléggé figyelembe a „helyi” írókat.

A korszak tárgyi bizonyítékaként a SZTE Klebelsberg Könyvtár kiállításán látható Szilágyi Domokos három kézzel írott verse is (Istenfiók, Boltozatok, Lilla vitézre emlékezik), amelyeket a később tragikus sorsú erdélyi költő levélben küldött az 1972/11. Tiszatájba Ilia Mihálynak.

A kiállítás megnyitójára írott köszöntőjében Lengyel András irodalomtörténész így jellemezte Ilia Mihály akkori helyzetét: „Eredményei, ha olykor félreszorítva is – beépültek kultúránk szerkezetébe. Közvetítő és orientáló szerepe a személyes érintkezés révén lap nélküli szerkesztőként sem szűnt meg. Egy nagy hatékonysággal dolgozó egyszemélyes intézményként folytatta azt a munkát, amit a Tiszatáj élén megteremtett. Levelezése behálózta a magyar nyelvterületet, szavai keletre és nyugatra egyaránt eljutottak.” (Lásd még: Lengyel András: Egy irodalomszervező pályaíve. Vázlat-féle Ilia Mihályról. Forrás, 1994/4.)

Baráti találkozások és levélbeszélgetések

A „lapnélküli szerkesztő” irodalomértése, érdeklődése, tapintatos támogatása és főként empátiája nem csak az életútjuk csúcsán járó irodalmároknak szólt. A kiállítás megnyitóján beszédet mondó Faragó Kornélia újvidéki irodalomtörténész, egyetemi tanár 1972-ben, hallgatóként találkozott először Ilia Mihállyal:

– Újvidéken kezdtem az egyetemet, Bori Imre, Szeli István, Bányai János tanított; ők szorgalmazták, hogy jöjjünk át, és használjuk az itteni könyvtárakat, és kapcsolatokat is teremtettek ehhez. Az egyik ilyen kapcsolat Ilia Mihály volt. Ilia tanár úr sokakkal megismerkedett, nagyon hamar ráérzett a fiatalok tehetségére, fölfedezte, hogy az érdeklődésükből lesz-e valami. 20 éves korú embereket kezdett támogatni, és szerintem jó érzékkel. Ahogy aztán szaporodtak az általa támogatott emberek pozíciói, úgy tudott egyre hatékonyabban kéziratokat elhelyezni, szerkesztőségeknek beajánlani. A volt tanítványok pedig tovább segítettek másokat, mert ezt tanulták tőle.

Faragó Kornélia irodalomtörténész, egyetemi tanár (Újvidéki Egyetem). Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Faragó Kornélia a kiállítás megnyitóján így értékelte ezt a jelenséget:

– Ilia Mihály környezete természetes helye volt az egyetemes magyar irodalomnak, a határon túli alkotóknak, akkor is, amikor a kultúra, amely felügyelni igyekezett a polgárait, igencsak kockázatossá tette a nyitottság létmódját. Ilyen körülmények között pedig különösen fontos volt felismerni és elvetni a tilalmi kereteket, megrendíteni a kizáró gondolkodás tekintélyét, tulajdonképpen iróniát teremteni a fennállóval szemben, hogy szabadon életre kelhessenek az alkotói energiák. Ilia Mihály évtizedeken át jelentett magatartási mértéket a kortárs magyar szerzők és a határon túli magyar irodalmak számontartásában és gondoskodó támogatásában. Az ő irodalomismeretében a szellemi előzményeken és a friss olvasáson túl benne volt a személyes tapasztalat gazdagsága, benne voltak az irodalmi mindennapok részletei, az emberek arcával és hangjával, gesztusaival, interakcióival, baráti találkozások és levélbeszélgetések ezrei nyomán.

Faragó Kornélia úgy gondolja, Ilia Mihálynak rendkívüli érzéke van megragadni mások szellemi létezésének ritmusát, és követni a pályák alakulását. Figyelme a nagy kérdésekre és a hétköznapi apróságokra egyaránt kiterjed, a személyközi terek megnyitásának, a közös nyelvek kidolgozásának igénye ma is áthatja a kapcsolatait. Ehhez járult az is, hogy aktív életében „temérdek könyvet postázott a világ minden tájára, személyre szabottan”.

– A posta rendszeresen hozott egy könyvet - mondta a megnyitón beszélgetve az újvidéki irodalomtörténész. – Kinyitva, a jobb szélén fönt az állt, hogy Ilia Mihálytól Faragó Kornéliának. Egy kisebb gyűjteményt őrzök ezekből a könyvekből. Az egészben az volt a különleges, hogy sosem akármilyen könyvet küldött. Pontosan követte, hol tartok a pályán, éppen mibe kezdtem. Erre sokszor ráérzett.

Fotóalbum: A 90 éves Ilia Mihályt ünnepli az SZTE Klebelsberg Könyvtár kiállítása. Fotók: Kovács-Jerney Ádám

Orwell sápadt kitaláció ehhez képest

A könyvküldés időnként kalandos volt. Az Ilia 90’ kiállítás egyik gondozója, Laczkó Sándor 1988-ban a szegedi egyetem Harmadkor című hallgatói irodalmi lapjának szerkesztőjeként küldeményt vitt Marosvásárhelyre Ilia Mihálytól Markó Bélához, valamint kéziratokat gyűjtött be Kovács András Ferenctől és akkori kolozsvári egyetemistáktól: – Markó Béla leültetett és teljes nyíltsággal beszélni kezdtem. Naiv egyetemistaként nem gondoltam, hogy nyilvánvalóan lehallgatnak mindent. Utólag Markó Béla publikálta megfigyelési anyagának egy részét, és ez a látogatás is benne van.

Ilia Mihályt ugyanígy megfigyelték Magyarországon, anyaga egész dossziésorozatot (O-19783/1–5) tesz ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. 1974-től „Szerkesztő” fedőnéven megnevezve 15 éven át jelentettek róla, családjáról, egyetemi környezetéről és irodalmi kapcsolatairól. Az egész anyag több mint 2000 oldalnyi iratot tesz ki. Ilia Mihály kapcsolatairól a kémszervezetek ábráihoz hasonló hálózati rajzot készítettek. Ő maga, miután 1998-ban kézhez kapta az első jelentéseket, úgy nyilatkozott, Orwell sápadt kitaláció ahhoz képest, ami a Kádár-rendszer alatt ment. Annak mégis örült, hogy egyetlen tanítványát sem sikerült beszervezniük.

Nem volt Ilia-terv. A személyiségéből fakad az egész

Bányai Éva irodalomtörténész, a Bukaresti Egyetem Hungarológiai Intézetének vezetője az 1990-es években a szegedi egyetemen szerzett diplomát. Ilia Mihálynál írta szakdolgozatát, majd PhD-fokozatát is a már nyugalomba vonult tanár segítette.

– Bukaresti interjúkötetem [Sikertörténet kudarcokkal (Bukaresti életutak), 2006, Korunk Baráti Társaság – a szerk] első állomására is a Tanár Úr Egyetem utcai, második emeleti szobájából indultam, jó tanácsokkal, hasznos információkkal és egy vele készített befejezetlen, de alapos kiindulópontként szolgáló interjúval felvértezve – mondta köszöntőjében. – Ő mindig többet tudott mindannyiunknál a Kárpát-medence, a magyar és a kelet-közép-európai irodalmi, kulturális élethez kapcsolódó szereplőkről. Lehettek bármilyen hovatartozásúak, igazi hálózati emberként összekapcsolt pontokat, embereket, nézeteket, kérdéseket és válaszokat.

Bányai Éva irodalomtörténész, egyetemi tanár (Bukaresti Egyetem). Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Bányai Évát is megkérdeztük, szerinte Ilia Mihály hogyan választotta ki embereit, akiket összekötött:

– Biztosan számított a személyes rokonszenv is. Olyan empátiával, ráfigyeléssel közelített, és közelít ma is a hozzá fordulóhoz, ami ritkaság az emberi kapcsolatokban. Ugyanakkor mindig figyelt arra, hogy ezek a kapcsolatok új nézőpontokat, új gondolatokat, kutatásokat eredményezzenek, és így kötötte össze aztán az embereket. Nem hiszem, hogy tervszerűen csinálta volna. Neki ilyen a habitusa. Ezért aztán rengeteg története is volt, hiszen figyelemmel fordult beszélgetőtársaihoz, és megosztották vele saját történeteiket. Nemcsak, hogy személyesen ismerte a szerkesztőségeket, kiadói embereket, írókat, hanem értette az egymáshoz fűződő kapcsolataikat is, és ezekre is figyelt. Amikor a szegedi egyetemre kerültem, többet tudott az intézményalapításokkal Bukarestbe került magyar értelmiségről, mint én.

A kiállítás megnyitóján Lengyel András köszöntője arra is felhívta a figyelmet, hogy Ilia Mihály jórészt analóg módon, egy internet nélküli világban hozta létre kapcsolatrendszerét: "Ma, az online univerzum uralomra kerülése idején, talán nem mindenki számára evidens ennek a kapcsolathálónak az ereje. Az online univerzum ma gyors és széles körű, ám az esetlegesség és a manipuláltság veszélyével terhes. Az Ilia-féle network a technikai behatároltság ellenére, a hiteles centrum erejére épült, nem látványnyilvánosságot teremtett, hanem valódit, és valóságosan személyeset. Az önkény lájkjai helyett a valódi összefüggések és együvé tartozás élményére épültek. A figyelemmegerősítő és orientáló szerepe hitelesen érvényesült."

Az SZTE Klebelsberg Könyvtár egyik legrégebbi olvasója

Az Ilia 90’ kiállítás megnyitóján Nagy Gyula, az SZTE Klebelsberg Könyvtár igazgatója méltatta Ilia Mihályt. Bejelentette, hogy a 90. születésnapra készülve az irodalomtörténész által adományozott könyvgyűjtemény egyes darabjait fizikai formájukban is megjelölő ExLibris bélyegzőt készíttettek.

– Ilia tanár úr az egyetemi könyvtár egyik legrégebbi aktív olvasója, hiszen egyetemistaként már az ötvenes években is kölcsönzött könyveket tőlünk és a mai napig látogatja könyvtárunkat. Adományairól is jó szívvel számolhatok be, hiszen számtalan kötettel gazdagította állományunkat, ennek bizonyítékát jelentik a kiállítási tárlókban elhelyezett könyvek. Az adományok között találunk mintegy százhetven olyan kötetet, amelyet az írók, költők és irodalomtudósok kifejezetten neki dedikáltak. Kiállításunk ezekből mutat be egy válogatást, kiegészítve jónéhány olyan dedikált művel, amelyeket a Tanár Úr direkt a kiállításhoz kölcsönzött számunkra.

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A kiállításon olyan fotók is megtekinthetők, amelyek Ilia Mihályt a könyvtárhoz kötődő eseményeken örökítik meg. Ilyen volt az is, amikor 2005-ben Ilia Mihály Bernáth Árpád társaságában elsőként kapta meg a Klebelsberg Könyvtár „Örökös Könyvtári Tag” címét.

A kiállítási térben érintőképernyős eszközön érhető el a könyvtár által egy évtizede digitalizált Tiszatáj folyóirat valamennyi száma.

Az Ilia 90’ kiállítás Szügyi-Szűcs Judit és Laczkó Sándor kurátorok munkája. A tárlat október 2-ig látható.

Forrás: SZTEinfo / Panek Sándor

A borítóképen: Dr. Ilia Mihály irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára.

Fotó: Karnok Csaba