Búcsú Péter Lászlótól

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának és a Kar Magyar Irodalmi Tanszékének gyásza van: 2019. július 28-án Szegeden elhunyt Péter László (1926-2019) egyetemi tanár, irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia Doktora, több közéleti és irodalmi kitüntetés tulajdonosa, Szeged város díszpolgára.


nekrologA jánoshalmi születésű Péter László 1948-ban szerzett középiskolai tanári oklevelet magyar-filozófia-latin szakon a Szegedi Tudományegyetemen. 1950-ig a Bölcsészettudományi Kar nyelvészeti tanszékén dolgozott, ekkor lett a karcagi múzeum igazgatója, 1952-ben pedig a makói múzeum igazgatói székét foglalhatta el. 1957-ig a szegedi egyetem könyvtárában dolgozott. 1956-ban részt vett a forradalomban, amiért nyolc hónapos börtönbüntetést szenvedett el. 1958-ban a Juhász Gyula Kritikai Kiadás munkálatait végezte az egyetemen, innét került 1961-ben a Somogyi Könyvtárba, majd 1986-tól a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetében dolgozott, ő készítette el a kritikai kiadások szabályzatát. 1989 után tudományos és közéleti rehabilitálása megtörtént, újra taníthatott az egyetemen. Szegedi munkája mellett filológiai stúdiumokat vezetett az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv- és Irodalom Tanszékén.


Péter László tudományos munkájának középpontjában az ún. szegedi irodalom állt, alapvető műveket írt Juhász Gyuláról, Tömörkény Istvánról, Móra Ferencről, József Attiláról és számos szegedi író életművéről. Kutatómunkája, gazdag publikációs tevékenysége kiterjedt a folklórra, nyelvészetre, a szegedi nyelvjárásra, és bőséggel van jelen műveiben Szeged város helytörténeti múltja is. Tanítványai közül többen folytatták irodalomtörténeti kutatásait itthon és a Vajdaságban is.

Péter László tudományos munkájának eredményeit, tanítását és tudósi egyéniségének hatását őrzi a szakma, őrzik mindazok az intézmények, amelyeknek létrehozásában, irányításában részt vett és őrzik egykori tanítványai, kollégái is.

 

SZTE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

boritokep__12_

A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Pszichológiai Intézete ügyvivő szakértő/intézeti ügyintéző munkatársat keres, határozatlan idejű munkaviszonyra.


Jelentkezési határidő: 2024. április 10. (szerda)