Jelentős pillanat a kar életében – Prof. Dr. Gyenge Zoltán dékán szavai a Cafe Radnóti megnyitója kapcsán
Cafe Radnóti néven nyitotta meg kapuit október végén karunk új közösségi tere a szegediek és környékbeliek előtt, hivatalos átadójára pedig november 11-én került sor. A karunk volt magyar-francia szakos hallgatójáról, Radnóti Miklósról elnevezett kávézó számos irodalmi és művészeti rendezvénnyel várja az érdeklődőket, a BTK főépületében.
Mindenki izgatottan várta a november 11-i eseményt, ahol az egyetem és a kar vezetősége hivatalosan is átadta a közönségnek Szeged és a BTK új kávézóját, a Cafe Radnótit. A rendezvényen ott volt Prof. Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke, Dr. Fendler Judit kancellár és Prof. Dr. Rovó László rektor is. A megnyitót Radnóti Miklós Eső esik, fölszárad… című versével vezette fel Vojnics-Rogics Réka, Discipuli Pro Universitate díjas és Kazinczy-emlékérmes gyermekirodalom-kutató, az Irodalomtudományi Doktori Iskola első éves hallgatója. Ezután a köszöntő beszédek következtek, majd a Lini and her Stepbros nevű zenekar két tagja, a BTK két másodéves hallgatója tartott zenés előadást a résztvevőknek. A rendezvényt végül egy állófogadással zárták a szervezők.
Az új közösségi tér a volt József Attila Tudományegyetem sportpályájához tartozó, sokak által jól ismert régi tornaterem helyén jött létre. Miután a sportközpontot áthelyezték a Hattyas sorra, a BTK-n lévő tornaterem mondhatni feleslegessé vált és az épületrészt a kar új főbejárataként szerették volna megnyitni. Ez akkor forrás hiányában nem valósult meg, de a 2010-es évek végén tárgyalások kezdődtek egy olyan új hallgatói tér kialakítása kapcsán, ami mind a diákok, mind az oktatók igényeit, érdekeit és kényelmét szolgálja. A pályázási folyamat lezárultát követően idén nyáron végül megkezdődhettek a felújítási munkálatok, októberben pedig a helyszín elnyerte mai formáját és megnyitotta kapuit, ami a BTK épületéből és a Klebelsberg Könyvtár melletti Göncz Árpád sétány felől is megközelíthető. Karunk a kávézó megnyitásával egyben a Szegedi Tudományegyetem centenáriumát is ünnepli.
Prof. Dr. Gyenge Zoltán, az SZTE BTK dékánja, az alábbi sorokkal nyitotta meg a kar új közösségi terét:
„Mi az egyetem? Az egyetem és hivatása talán pontosan abban a mondatban foglalható össze, amelyet anno még ösztöndíjasként a heidelbergi egyetem központi épületének felirataként láttam: „Dem lebendigen Geist”, azaz az „élő szellemnek.” A feliratban a „szellem” a tudás jelenlétére utal, és a hálás utókor egyben a múltban élt bölcseknek köszön. Ha Heidelberg utcáit járjuk, és elmegyünk a ház mellett, ahol Karl Jaspers lakott, aztán ahol Hegel, majd befordulunk ott, ahol Hans Georg Gadamer, értjük miről van szó. A múltban érlelt tradícióról. Itt Szegeden ugyanezt jelenti József Attila, Radnóti Miklós, Janikovszky Éva vagy éppen a legendás Paál István, akik mind karunk hallgatói voltak.
Azonban a szellem nem csak tudást jelent. Hanem a szellemiséget is. Pierre Abelárd valószínűleg másképp gondolkodott erről, mint mondjuk Martin Heidegger. Ám az universitas lényege jottányit sem változott. Az egyetem tudást ad, de nem lehet csupán tudásgyár. Az egyetem nem lehet meg hallgatók nélkül, de nem lehet csupán atomizált egyének laza szervezete. Az egyetem nem élhet a múltban, de nincs meg tradíciók nélkül. Az egyetem nincs meg tudós elmék nélkül, de szükséges ehhez még egy olyan eltökéltség, amely túl van a tudáson. Túl a számadatokon. Igazából az egyetem lényegét nem csak megérteni, hanem átélni is kell. Mert az egyetem egyben életérzés. Tudás, élet-érzés és közösség. Ezt jelenti az a bizonyos „Geist”, azaz szellem, szellemiség.
És mi a kávéház? Az első magyar kávéházról 1714-ből tudunk. A múlt század elején már csaknem ötszáz kávéház volt Pesten. Ezek a nevek: Centrál, Abbázia, Pilvax, New York, Hadik vagy a híres Japán, minden irodalmat, művészetet szerető embernek ismerősen csengenek. Úgyis, mint híres vendégiké: Ady, Szép Ernő, Bródy, Ignotus, Kassák, Krúdy, Karinthy - és a sort még nagyon hosszan lehetne folytatni. A Centrál nélkül például nincs Nyugat. És vica versa: a Nyugat tette naggyá és ikonikus hellyé a Centrált. Ahogy ikonikus hely Párizsban a Café de Flore, ahol a francia egzisztencialisták ücsörögtek magasnyakú fekete garbóban, cigarettázva, beszélgetve, miközben fejükben ott fogalmazódott a Lét és semmi. A szellemiség munkál – egy habos kávét kérek hozzá!
Szeged ebben (is) gyorsan követte Pestet. 1730-ban nyílt meg az első kávéháza a mostani akadémiai székház épületében. Több híres kávézó nyílt a Klauzál tér környékén, mondjuk a Ströbl, ahol József Attila is gyakran megfordult. A kávéház kultúrát jelentett. Anno a tulajdonosnak még az is megérte, hogy egy olyan széllelbélelt furcsa alaknak kifizessen egy csésze meleg kávét, aki csak ült, és írta tárcáit, találkozott társaival, de persze nem ő jelentette a jól fizető vendéget. A másik író meg néha egy novellával fizetett. Mégis fontos volt. Mert ez a kultúra. Ott élt, ott volt jelen.
Ha az egyetem és kávéház találkozik, ott létrejön egy kulturális tér. Ahonnan művek kerülnek ki, szemben mondjuk a sörözővel. Ott puccsolni szokás. Itt gondolkodni, beszélgetni, olvasni és írni. Ahol tudós emberfők, kiművelt, intelligens és jóarcú emberek vannak otthon. Ha ez a két tér találkozik, akkor Heidegger szavaival élve: a jelenlét szinte tapinthatóan érzékelhetővé válik.
Vagy ajándékká, amellyel egy kávéházi szegleten – talán – magunkat fogjuk meglepni. Legyen így!”
2021. november 11, Szeged, Café Radnóti
Gyenge Zoltán
dékán
Friss Hírek
Tavasszal is meghirdette az SZTE NKI Kulturális Irodája a Hallgatói Művészeti Versenyét, amelyre több kategóriában jelentkezhettek a tehetséges hallgatók: az eredményhirdetésen kiderült, a meghirdetettek közül majdnem minden kategóriában értek el helyezést BTK-s hallgatók is, nem egy esetben első helyen végeztek.
Néhány nappal később az ugyancsak az SZTE NKI által szervezett „A Szegedi Tudományegyetem és a Nobel-díj” alkotói pályázat díjkiosztójára is sor került, ahol az egyik első díjat szintén egy BTK-s hallgató kapta meg, személyesen Karikó Katalintól.