Az SZTE BTK-n idén is nyílt napot tartunk mindazoknak, akik a felvételi előtt állnak és érdeklődnek a szegedi bölcsészkar igen széles képzési kínálata iránt! A kar főépületében 2023. december 18-án, 9:30-tól kezdődően képzéseink és különböző egységeink saját standjainál tájékozódhatsz, de felvételi tájékoztatóval, épülettúrával és miniórákkal is várunk! A rendezvényre való belépés nem, de a miniórák látogatása regisztrációköteles!
A Szegedi Tudományegyetem továbbra is a világ legjobb egyetemei között szerepel a Times Higher Education szakterületi rangsorain. A legfrissebb értékelések alapján az SZTE idén első helyen végzett Magyarországon a neveléstudományi, pedagógus- és tanárképzési kiválósági listán. Emellett felkerült a gazdaságtudományok szakterületi rangsorra, miközben továbbra is jó pozíciókat foglal el a bölcsészettudományok és művészetek, az egészségtudományok, a pszichológia, az élettudományok, az élettelen természettudományok, valamint az informatikatudomány területein.
Ebben a félévben négy beszélgetésben leszünk kíváncsiak arra, mit is jelent a rokonság, ha színpadra kerül, és rokoni összefonódást jelent; hogyan lesz izgalmas olvasmány és történeti forrás egy szingli naplója 1938-1939-ből; miként értelmezhetőek Nyugat-Szibériában élő nyelvrokonaik esetében a családi, nemzetségi kapcsolatok; és hogyan bontakozik ki egy nagy sikerű, mai regényben egy 1944-ben örökbe fogadott kislány története.
A Radnóti-esték minden érdeklődő számára nyitottak és díjmentesen látogathatók!
Az SZTE centenáriumának alkalmából a szegedi bölcsészkar hat meghatározó személyiségének nyomába eredtünk. Hogy miért is tettük ezt? Karunk két épületének termeit sorra véve arra jutottunk, hallgatóként és talán oktatóként sem tudunk túl sokat arról a személyről, akiről a termet, amelyben nap mint nap órákat töltünk el, annak idején elnevezték. Megkértük hát oktatóinkat arra, meséljenek nekünk híres tudósainkról, azokról, akik saját tudományterületükön nagy hatással voltak a kar, az adott intézet és tanszék alakulására. A személyekről filmek és plakátok is készültek – utóbbiak most már a termek ajtajait díszítik.