IMG-0388

Évek óta a legjobb bölcsészkari oktatókként tartják számon a szegedieket

A bölcsészkarok közül az első helyen, a karokat összesítő listán pedig a kilencedik helyen szerepel a szegedi bölcsészkar az oktatói kiválóság alapján felállított rangsorban, amely a HVG Diploma Rangsor 2024-es kiadásában jelent meg.

Ahogyan arról a kiadvány szerkesztői is nyilatkoztak, a magyar felsőoktatásban már megszokott trend folytatódik, azaz hogy az oktatói létszámok nem nőnek a hallgatói tömeggel arányosan. Ennek ellenére a rangsorra az oktatók kiválóságát tekintve viszonylagos állandóság jellemző. Az SZTE ugyanis idén is az ország legjobb oktatóival rendelkező intézménye lett, sőt, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) doktori fokozatával bíró tudósok számát tekintve is első helyre került.


Ezen belül a BTK az oktatói kiválóság alapján az ország legjobb bölcsészkara, hisz a karok összesített listáján kilencedik helyen áll, az előtt pedig nem szerepel másik bölcsészképzéssel foglalkozó intézmény. A rangsor összeállításakor figyelembe vették a hallgatók létszámát, az egy tudományos fokozattal rendelkező oktatóra jutó hallgatók számát, a tudományos fokozattal rendelkező oktatók számát és az MTA-címmel rendelkező oktatók arányát.


A különböző rangsorolási szempontokat összesítő lista alapján az SZTE az ország negyedik legjobb egyeteme.

 


Forrás: eduline.hu

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_21

A győztes nem visz mindent; a társadalom a győztesek és vesztesek együttélése marad. Megszenvedjük különbözőségeinket, de az észszerű, igényes diskurzusok és a másik iránti figyelem az együttélés új terét, az irgalom kultúráját nyithatják meg.

Az irgalom kultúrája (Konvivencia Közép-Kelet Európában) címmel jelent meg tanulmánykötete a Gondolat kiadónál Dr. Máté-Tóth András egyetemi tanárnak, az SZTE BTK Vallástudományi Tanszék professzorának. Interjúnkban a kérdezés fontosságáról, az élő klasszikus szövegekről és a megbocsátás erejéről beszél.