cikk_boritokepek_11

Sikeresen lezajlott a középiskolásoknak szóló 7. angol tanulmányi verseny

Az Angol-Amerikai Intézet által szervezett 7. angol tanulmányi verseny első, online fordulóján 81 diák vett részt a régió 16 középiskolájából. A második, szóbeli fordulón 9 diák vállalta a megmérettetést: április 20-án előadták prezentációikat és ugyanitt kiderült az is, ki és milyen eredményt ért el az intézet régi hagyományokkal rendelkező versenyén.

A verseny első fordulóján egy feleletválasztós tesztet kellett kitölteniük a középiskolásoknak tanári felügyelet mellett. A 100 kérdés megválaszolására 150 perc állt rendelkezésükre: 70 kérdés az irodalom, történelem, kultúra, országismeret területére vonatkozott, 30 kérdés a nyelvi ismereteket mérte fel. A 16 középiskola az adott intézmény első helyezettjét nevezhette a második, szóbeli fordulóra, melyre otthon készültek fel a versenyzők.


beszed


A diákok feladata az volt, hogy angol nyelven bemutassanak egy olyan jellegzetes alkotást valamelyik történelmi korszakból, amely megítélésük szerint megtestesíti a kor legfontosabb kérdéseit, eszméit, problémáit. Az április 20-i döntő zsűrije (Annus Irén docens, Aradi Csenge adjunktus, Kiss Attila egyetemi tanár, Szélpál Lívia adjunktus, Takács Emőke anglisztika szakos hallgató, Thomas Williams adjunktus) a nyelvi pontosságot és megformáltságot, a prezentációs készségeket és a tartalmat értékelte külön pontszámokkal.


oklevel_atadas_uj


A versenyzők és a felkészítő tanárok emléklapot kaptak, az első három helyezett könyvjutalomban részesült, 2025-től pedig már intézményi pontot is kapnak majd az intézet által meghirdetett szakokra jelentkező továbbtanulók.


A versenyen a következő végső eredmény született:

I. helyezés: Klucsai Lili

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium

Felkészítő tanár: Búcsú Ákos


II. helyezés: Bertók Szilvia

Szegedi Baptista Gimnázium

Felkészítő tanár: Lázár Edit


III. helyezés: Horváth Kávai Hanna

Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium, Szabadka

Felkészítő tanár: Serfőző Réka


A második fordulóban sikeresen szerepelt még:

Prozlik András

Németh László Gimnázium, Hódmezővásárhely

Felkészítő tanár: Keresztes Dániel


Dienes Panni

Mezőberényi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Felkészítő tanár: Dr. Kovács Gábor Csabáné


Németh Zsolt

Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok

Felkészítő tanár: Bozsik Lászlóné


Vincze Dorka

SZTE Gyakorló Gimnázium, Szeged

Felkészítő tanár: Brinszky-Tóth Szilvia


Német Tamara

Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium

Felkészítő tanár: Fülöp Gergely


Varsányi Vera

Szegedi Tömörkény István Gimnázium

Felkészítő tanár: Dr. Szilákné Korbély Ágnes


csoportkep


Szeretettel gratulálunk a helyezetteknek, a versenyzőknek és a felkészítő tanároknak!



Fotók: Szélpál Lívia

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

image0

Rajzok és festmények, valamint egy kiadvány lett a végeredménye az SZTE Rajz-művészettörténet Tanszék hallgatói, valamint a design- és művészetmenedzsment mesterszakosok közös kurzusának. A féléves projekt célja az volt, hogy a hallgatók művészeti eszközökkel hívják fel a figyelmet a pszichés problémák társadalmi megítélésére és az azokkal kapcsolatos előítéletekre. A Batyu című kiadványt és az alkotásokat december 12-én 18 órától ismerheti meg a közönség a Jazz Kocsmában. A hallgatók az eladásokból származó teljes bevételt az ópusztaszeri Napsugár Pszichiátriai Otthon javára ajánlják fel.