A humán tudományok Kelet-Európában a politika fogalmát hosszú ideig a létező szocializmus rendszereiben uralkodó elnyomással és önkénnyel azonosították (Michael D. Kennedy), s egyfajta felszabadulásként élték meg, ha ezzel a szempontrendszerrel nem kellett foglalkozni. Ez a sokáig meghatározó „antipolitikai diskurzus” (Horváth Györgyi) ugyanakkor egyre inkább felszámolódni látszik térségünkben. A közelmúlt politikai eseményei (a populista politikai áttörések, a klímaválság kérdése, a nemzeti és globális keretek között értelmezett „kultúrharc”, az identitáspolitika központivá válása, vagy az egyre növekvő számú, sokszor háborúkig vezető nemzetközi konfliktusok) arra hívták fel a figyelmet, hogy egyrészt nagy könnyelműség volna elvonatkoztatni a politikai dimenziótól, másrészt időszerű újra átgondolnunk a mozgókép és a politika viszonyát.

Az is érzékelhető, ahogy a kapitalista gazdaság logikái egyre erőteljesebben hatják át a fennálló társadalmi berendezkedés minden egyes alrendszerét. A filmipar és az egyes államok gazdasági infrastruktúrájának szoros összefüggése mindig is evidenciának számított a filmtudomány területén, időközben azonban a mozgókép digitális-újmediális átkereteződése megváltoztatta a filmhez kapcsolódó gazdasági modelleket és a nézőség gazdasági vonatkozásait. Bár a digitális filmkészítés valamelyest demokratizálta a mozgóképek készítéséhez szükséges erőforrásokat, az elkészült alkotások terjesztési lehetőségei és láthatósága még mindig a gazdasági érdekek alapján szerveződik. Az újmédia-környezetben új üzleti modellek jöttek létre, melyek nem a termék előállításába fektetnek be, hanem a hétköznapi médiahasználatot vámolják meg azzal, hogy a felhasználók figyelmét, magát a nézést kommodifikálják és monetizálják. Míg egy film elkészítésének a finanszírozása általában kockázati tőkebefektetést jelent, ami vagy megtérül, és profitot termel, vagy nem, a nagy tech cégek a felhasználók által végzett munkát hasznosítják erőforrásként, és az automatizált adatgyűjtésen keresztül szerzett információkat bocsátják áruba a profit érdekében. A streamingszolgáltatók a digitális forgalmazással olyan eszközöket adnak a gyártók kezébe, melyek mikroszinten vizsgálhatóvá teszik a befogadói reakciókat és szokásokat, ezzel a digitális platformokon történő nézést ingyenmunkaként hasznosítják, és kalkulálhatóvá teszik a nézői igényeket.

Újfent érdekessé, aktuálissá válnak azok a politizáló kultúraelméleti modellek, amelyek a nézőség politikai és gazdasági rendjének összefüggéseit igyekeznek megragadni, s lehetőséget adnak a jelenben uralkodó viszonyok fogalmi újrakeretezésére. A politikai és a gazdasági viszonyát sajátos nézőpontból láttató kultúra- és filmelméleti hagyományok (a „kulturális áru” elméletei és a kritikai elmélet, az ideológiakritika, a klasszikus feminista filmelmélet és a pszichoanalízis, az apparátus-elmélet, a kritikai kultúrakutatás és a tömegkultúra-kutatás, a politikai esztétika) mind új fénytörésbe kerültek a digitális-mediális átalakulás következtében, s mind hozzátehetnek a mostani változások megértéséhez. A konferenciának nem pusztán ez az átalakulás a témája, viszont ez a gazdasági váltás, a nézésnek munkaként és áruként való újrakeretezése lehetővé tette a mozgóképek termelési, fogyasztási, forgalmazási aspektusainak, valamint az ehhez kapcsolódó keretek mozgékonyságának felismerését.

Gazdasági és politikai összefonódásában nem pusztán az lehet az érdekes, hogy milyen filmek készülnek és hogyan forgalmazzák azokat; nemcsak az érdekes, hogy a film milyen (gazdasági és politikai) termék, hanem az is, hogy maga a film mit termel (hegemóniát, láthatóságot, legitimitást, életstílusokat, identitásokat, fogyasztói preferenciákat, nyilvánosságot, kritikát, cselekvési lehetőségeket, képzeletet, a politikai szubjektivitás új lehetőségeit stb.), s ezek milyen politikai és gazdasági vonatkozással bírnak.

A konferencia az alábbi témákban ‒ de nem ezekre korlátozva ‒ vár előadás-javaslatokat:

• A mozgókép mint termék (áru) és mint politikai termék (propagandafilm, kurzusfilm stb.);
• A politikai film fogalmai (mint a közügyekre adott nyilvános reflexió, ellenkulturális gyakorlat stb.);
• A kortárs dokumentumfilm mint nyilvánosságteremtő fórum;
• A mozgókép emancipatorikus jellege (autonóm művészet – Theodor Adorno; elkötelezett kultúra – Jean-Paul Sartre; konszenzuális vagy disszenzuális kultúra – Bagi Zsolt; vernakuláris modernizmus – Miriam B. Hansen; populáris modernizmus – Mark Fisher; emergens kultúra − Raymond Williams, harmadik mozi − Fernando Solanas és Octavio Getino, ellenfilm − Peter Wollen, demokratikus dialektika − Alain Badiou);
• Formanyelvi és mediális újítások az érzékelés struktúrájának átalakítására és a képzelet felszabadítására;
• A film politikai gazdaságtana (a film a világrendszer-elemzés perspektívájából);
• A mozgóképkészítés és -forgalmazás finanszírozási modelljei Kelet-Európában és Magyarországon;
• Az újmédia (immerzív technológiák, VR/AR) és a felhasználói tartalomelőállítás új felületeinek (TikTok, stb.) politikuma;
• Kulturális ökonómia (médiaökonómia, médiarivalizáció, a figyelem és a nézés ökonómiája);
• Kommunikatív kapitalizmus, kulturális kapitalizmus, platform-kapitalizmus, digitális kapitalizmus.

A konferenciára a felhíváshoz nem szorosan kapcsolódó témákkal is lehet jelentkezni önállóan vagy előkészített szekciókkal.

A 150-200 szavas absztraktokat 2-3 mondatos életrajzi információval (az intézmény megjelölésével) 2024. szeptember 30-ig várjuk a következő címre: fuziza@yahoo.com (Füzi Izabella). A beérkezett jelentkezésekkel kapcsolatban 2024. október 15-ig visszajelzünk.

Részvételi díj: 7000 Ft, diákoknak, nyugdíjasoknak: 5000 Ft (az egyéves tagdíj összege), a Magyar Filmtudományi Társaság tagjai számára ingyenes.