Karunk négy oktatóját is a Magyar Tudományos Akadémia tagjának jelölték


mta_szekhaz_1

A kutatók tudományos tevékenységének elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia három évente ad arra lehetőséget, hogy új akadémikusok csatlakozzanak a köztestülethez. A jelöléshez, a magas szintű tudományos munkán felül, legalább három, már MTA-tagtól érkező ajánlásra is szükség van. Oktatóink az MTA levelező tagjaiként kerültek jelölésre, amelyre az Akadémia szabályzata szerint az ajánlható, „aki rendelkezik az MTA doktora címmel vagy azzal egyenértékűnek minősített tudományos fokozattal, és aki tudományát elismerten és különösen magas színvonalon, alkotó módon műveli”. (mta.hu) A tagválasztásra várhatóan 2022 májusában kerül sor.


A Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának jelöltjei:


Bernáth Árpád, karunk Német Irodalomtudományi Tanszékének professor emeritusa,

Németh T. Enikő, az Általános Nyelvészeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,

Szajbély Mihály, a Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék egyetemi tanára.


A Filozófiai és Történettudományok Osztályának jelöltje:

Tomka Béla, a Jelenkortörténeti Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára.


Az 1830 óta működő Magyar Tudományos Akadémia fő tevékenysége kezdetben a nyelvművelés volt – 1832-ben általuk született meg többek között az első helyesírási szabályzat is. A hangsúly ezután folyamatosan formálódott, az Akadémia átvészelte a különböző történelmi korok és az azokkal együtt járó külső nyomásokat is (amik között olyan is akadt, ami az Akadémia fennállását veszélyeztette). A megpróbáltatások ellenére az MTA tagjai alapvetően mindig is tudományos és társadalmi tekintélyt élveztek, nem is csoda, hiszen a régi tagok és elnökök között olyan neveket fedezhetünk fel, mint Eötvös Lóránd, Kodály Zoltán vagy Szent-Györgyi Albert.


Oktatóinknak az elismeréshez ezúton is gratulálunk!



A 2022-es akadémiai tagválasztás rendes-, levelező-, külső- és tiszteletitag-jelöltjei tudományos osztályonként:

https://mersz.hu/dokumentum/matud202112__1




Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_30

Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék által idén immár hatodik alkalommal megrendezett Spanyol tanulmányi verseny díjátadóját április 12-én rendezték meg a kar Auditorium Maximum termében. Az ország különböző pontjairól érkező nyertes és különdíjjal kitüntetett csapatok a megjelent diplomatáktól vették át nyereményeiket.