Kristó Gyula - Díj pályázat


A szegedi Kristó Gyula Alapítvány Kuratóriuma pályázatot hirdet a 2018. évi Kristó Gyula-díj elnyerésére. Pályázhat a középkori magyar históriában érdekelt tudományok (történelem, történeti segédtudományok, régészet, történeti névtan, forráskutatás) témakörében a Szegedi Tudományegyetem fiatal (40 év alatti, vagy 40. életévét a pályázat évében betöltő) jelenlegi vagy volt oktatója, kutatója, megvédett PhD munkával, amely vagy könyv formában, vagy szaklapban közzétett terjedelmesebb tanulmány formájában előzetesen már megjelent.


A pályázat beadási határideje folyó év szeptember 15-e.


Cím: Kristó Gyula Alapítvány Kuratóriuma, SZTE Történeti Segédtudományok Tanszék. 6722 Szeged, Egyetem u. 2. III. em.


A küldemény borítójára írják rá: Pályázat. A pályázatnak tartalmaznia kell egyrészt egy rövid írásbeli nyilatkozatot, amelyben a pályázó bejelenti, hogy megpályázza a Kristó Gyula-díjat, másrészt ezzel együtt be kell nyújtani azt a szakmunkát (PhD-értekezést, ill. szakkönyvet vagy tanulmányokat), amivel a pályázó a díjat megpályázza. Végül csatolni kell egy rövid szakmai önéletrajzot publikációs jegyzékkel együtt, különös tekintettel a pályázati kiírás feltételeire, s meg kell adni az elérhetőségi lehetőségeiket is (cím, telefon, fax, email stb.).


Petrovics István,

megbízott elnök,

Almási Tibor, Blazovich László, Halmágyi Miklós

kuratóriumi tagok

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

MKN3

Élettörténet és emlékezet címmel harmadik alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudányi Kara az SZTE Klebelsberg Könyvtárral közösen a Magyar Könyvkiadók Napját. A kétnapos eseménynek 2019. október 1-jén a BTK épülete, míg október 2-án a könyvtár ad otthont. Az esti könyvbemutatókra, beszélgetésekre, illetve az Esterházy Péter emlékére szervezett, filozófusok és írók közös felolvasására pedig mindkét nap a Grand Caféba várják az érdeklődőeket.