kuratori

KÉK pályázat

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) pályázatot hirdet fiatal építészek, kurátorok számára a KÉK-ben megvalósuló kiállítási projektek rendezésére.

A 33,3 m2 program fiatal szakemberek számára teszi lehetővé egy kiállítás szervezését, aminek keretében a résztvevők egy konkrét projekt megtervezésén és kivitelezésén keresztül szerezhetnek tapasztalatot az építészeti kurátori munka és projektmenedzsment területén.


A projekttervek témája szabadon választható, az alábbi három megközelítés egyikéhez kapcsolódva:
- nemzetközi kortárs építészeti, urbanisztikai diskurzus
- 20-21. századi magyar építészettörténet
- épített környezet jövőjével kapcsolatos vízió, javaslat

A pályázók a választott témát tetszőleges tudományterület (építészet, építészettörténet, -elmélet, -kritika, tájépítészet, urbanisztika, képzőművészet, mérnöki tudományok, stb.) felől közelíthetik meg; szívesen látunk a területi kereteken túlmutató, interdiszciplináris megközelítéseket is.

A nyertes pályázó személyre szabott mentoráció segítségével dolgozhatja ki a projekttervet, amit legkésőbb 2019. november 30-ig meg is valósul a program szervezőjével együttműködve.


A részvétel feltételei:
- Európában dolgozó építészek, kurátorok
- A pályázaton résztvevő személyek átlagéletkora legfeljebb a 33,3 év
- Pályázni lehet egyénileg és csoportosan is
- A pályázók vállalják, hogy a program vezetőjével együttműködve projektjüket legkésőbb 2019. november 30-ig megvalósítják és bemutatják


Várjuk a jelentkezéseket az info@kek.org.hu email címre.


33,3 m2 - Kurátori pályázat


Jelentkezési határidő: 2019. július 31. éjfél


Facebook esemény: https://www.facebook.com/ events/2297692356984153/

Honlap: http://33m2.kek.org.hu/


HUNGARIAN CONTEMPORARY ARCHITECTURE CENTRE

M: +36 30 522 5994

W: www.33m2.kek.org.hu

E: info@kek.org.hu


Friss Hírek

Friss Hírek RSS

MKN3

Élettörténet és emlékezet címmel harmadik alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudányi Kara az SZTE Klebelsberg Könyvtárral közösen a Magyar Könyvkiadók Napját. A kétnapos eseménynek 2019. október 1-jén a BTK épülete, míg október 2-án a könyvtár ad otthont. Az esti könyvbemutatókra, beszélgetésekre, illetve az Esterházy Péter emlékére szervezett, filozófusok és írók közös felolvasására pedig mindkét nap a Grand Caféba várják az érdeklődőeket.