Az oszmán-magyar történelmi együttélés jellege évszázadokon keresztül katonai jellegű volt, miközben a nagy háborúkat időről időre megszakította a két hatalom közötti fegyverszünetek és békekötések sora. Ezek diplomáciatörténeti értékét nem kell magyarázni, mégis egységes elvek szerinti forráskritikai kiadásuk teljesen hiányzik a történetírásunkból. A kutatócsoport elsősorban ezeknek az alapdokumentumoknak a feltárásával, feldolgozásával és fordításával foglalkozik. Mivel az Oszmán Birodalom vallási és etnikai tekintetben az egyik legsokszínűbb államalakulatok közé tartozott, szükséges, hogy az okmányok helyes
értelmezéséhez a török, latin, német és magyar nyelvű források filológiai vizsgálata mellett az oszmán állam struktúrájával, nemzetei és vallási közösségei viszonyaival is foglalkozzunk.

A fő kutatási témát a középkori magyar királyok, később a Habsburg császárok és az oszmán szultánok között létrejött békeszerződések kritikai kiadása jelenti 1739-ig, illetve 1791-ig. A forrásbázis jellegéből adódóan az elsődleges kutatások a bécsi állami levéltár (Österreichisches Staatsarchiv) Haus-, Hof- und Staatsarchiv anyagában (pl.: Türkische Urkunden, Staatsverträge, Orientalische Handschriften, Orientalische Handschriften der ehemaligen Konsularakademie, stb.) folytak és folynak jelenleg is. Ezek mellett természetesen a kutatás a bécsi Nemzeti Könyvtár kézirataira (Nationalbibliothek, Handschriftensammlungen, Orientalische Handschriften).

A bécsi kutatások mellett nem feledkezhetünk meg a hazai gyűjteményekről sem, mint a Magyar Nemzeti Levéltárról és az Esztergomi Prímási Levéltárról, az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár kézirítairól, de a határon túli pozsonyi, kolozsvári, eperjesi levéltárak gyűjteményeiről sem.

Az eddigiek során széles körű feltáró munkát végeztünk és végzünk az isztambuli volt nagyvezíri hivatal hatalmas oszmánkori levéltárában (Başbakanlık Osmanlı Arşivi), a Topkapı Szeráj külön gyűjteményeiben (Topkapı Müzesi Arşivi ve Kütüphanesi) és több volt mecsetkönyvtár kéziratai között. Át kellett tekintenünk több török tudós hagyatékát, mint például az Atatürk Könyvtár (Atatürk Kitaplıǧı) gyűjteményében őrzött, úgynevezett Cevdet pasa iratait (Muallin Cevdet Yazmaları) kéziratait; közöttük olyan kötet is található, amely a mohácsi csata előtti magyar diplomáciai portai ellátást regisztrálta (Nr. 0,71., Ruznamçe Defteri). Ez utóbbi iratyangok a kutatás azon fázisában adhatnak majd fontos adalékokat, amikor a békeszerződés-példányok hiányában arra keressük a választ, mikor, milyen célból kereste fel magyar küldöttség a Portát a 15-16. században.

Elképzeléseink szerint forráskiadásunkban elsődlegesen az oszmán fél által ratifikált békepéldányokat tekintjük alapnak, ezek hiányában a korabeli oszmán-török másolatokra alapozunk. Ha ezek sem állnak rendelkezésünkre, akkor a latin és német források is számba jöhetnek.

Az általunk kutatott témát a források jellegéből és az eltérő kutatási módszertanból adódóan is öt nagy, kronológiailag elkülönülő csoportra lehet bontani. Az első, körülbelül százéves intervallumot átfogó, a 15. század elejétől 1519-ig tartó időszakba a középkori oszmán–magyar békekötések tartoznak. A második csoportba pedig az –tól-ig, azaz I. János királynak a szultán vazallusává válásától II. János király trónra lépéséig tartó időszak békéi és iratai. A harmadik egység a 16. századi békekötések időszaka, amely a tizenöt éves háború (1591/1593) kitöréséig tart. A negyedik a zsitvatoroki béke (1606) időszaka, amely megteremtette annak
ötödik, utolsó korszak 1664-gyel kezdődik, és 1739-ig, illetve – ha a kutatás futamideje alatt teljesíthető lesz – 1791-ig, a zsizstovói békéig tart.