Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_39

Az SZTE BTK-n 2024. július 6-án tartjuk a nyári diplomaosztót, amelyen több száz diák és hozzátartozóik vesznek majd részt. A februári eseményen egyik hallgatónknak már lehetősége volt a bemutatkozásra, és a pozitív visszajelzések tükrében ezt a hagyományt szeretnénk is folytatni: hogy egy BTK-s hallgató, oktató vagy dolgozó előadásával búcsúztassuk el a diplomájukat megszerző diákokat!


Ha tehetséges vagy valamiben és szívesen megmutatnád ezt egy több száz fős közönség előtt, olvasd el a részleteket, és jelentkezz június 9-ig!

Dr. Gál Zita


Egyetemi tanársegéd

Szociál-és Fejlődéspszichológiai Tanszék

6722 Szeged, Egyetem u. 2.


Szoba: SZTE BTK főépület, 0419


Telefon: +3662-544-000/3276


Email: galzita@psy.u-szeged.hu


Gál Zita egyetemi tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte, 2008-ban pszichológus és pszichológia szakos tanárként végzett. 2010-től 2013-ig az SZTE Neveléstudományi Doktori Iskolája pszichológia alprogramjának hallgatója volt. 2013 és 2016 között az SZTE JGYPK Gyógypedagógus-képző Intézetében tanársegédként alapozó és gyógypedagógiai pszichológiai tárgyakat oktatott. PhD fokozatot 2016-ban szerzett. Fő kutatási területe: a tudatelmélet életkori változásainak, szociális készségekkel való kapcsolatának vizsgálata.

2016 óta dolgozik a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézetében. Pszichológusi gyakorlattal 2008 óta rendelkezik, dolgozott nevelési tanácsadóban, gyermekjóléti szolgálatnál és jelenleg óvodában, képzett négyüléses serdülőkonzultáció és autogén tréning területén, jártas a diagnosztikai eszközök alkalmazásában.


Oktatott kurzusok:

Fejlődéslélektan, Diagnosztikai módszerek a tanácsadásban és az iskolában, Differenciált kutatásmódszertan, tanárképzésben oktatott tárgyak

 

Reprezentatív publikációk:

  • Kasik, L., és Gál, Z. (2016): Parents’ and Teachers’ Opinions of Preschool Children’s Social Problem Solving and Behavioural Problems. Early Child Development and Care, 186. 1-17.
  • Gál Zita és Kasik László (2015): A helyzet- és személyspecifikus problémamegoldás kapcsolata a tudatelméleti működéssel 4-6 éves korban. Magyar Pedagógia, 115. 4. sz. 297-318.
  • Gál Zita (2015): Az osztályközösségben mért társas pozíció és a tudatelmélet kapcsolata alsó tagozatos diákok körében. Iskolakultúra, 35. 10. sz. 36-47.
  • Gál Zita (2015): A tudatelmélet életkori változásainak és szerepének áttekintése óvodáskortól fiatal felnőttkorig. Iskolakultúra, 35. 5-6. sz. 59-73.
  • Kasik László és Gál Zita (2014a): Óvodások szociálisprobléma-megoldó gondolkodása szüleik és pedagógusaik véleménye alapján. Magyar Pedagógia, 114. 3. sz. 189-213.
  • Kasik László és Gál Zita (2014b): Mit tekintenek 7, 10 és 14 éves diákok személyközi problémának? Iskolakultúra, 34. 9. sz. 3-24.
  • Gál Zita, Katona Katalin, Janacsek Karolina és Németh Dezső (2014): Tudatelméleti működés bűnelkövetőknél. Pszichológia, 34. 3. sz. 289-310.
  • Gál Zita, Egyed Katalin, Pászthy Bea és Németh Dezső (2011): Tudatelméleti deficit anorexia nervosa-ban. Psychiatria Hungarica, 26. 1. sz. 12-25.
  • Csíkos Csaba és Gál Zita (2015): PÉK 2015 (CEA 2015) – XIII. Pedagógiai Értékelési Konferencia (13th Conference on Educational Assessment), Program, Előadás-összefoglalók (Program; Abstracts). Szeged, SZTE BTK Neveléstudományi Doktori Iskola.