A Szegedi Tudományegyetem Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszéke a tanárszakos hallgatóinak közreműködésével olasz nyelvi versenyt hirdet az olaszul tanuló középiskolás diákok számára.
A versenyre várjuk minden olyan lelkes olaszos jelentkezését, aki a 2022/23-as tanévben a 9-11. évfolyamok valamelyikén tanul. A versenyen kéttannyelvű iskolában tanuló diákok is indulhatnak.
A jelen feladatlap egy négylépcsős, hibrid felülető nyelvi verseny első állomása. A feladatlap kitöltésével és visszaküldésével a tanuló birtokába jut egy regisztrációs kulcsnak, amellyel beléphet az online felületen kialakított szabaduló szobába. Itt három termen keresztülhaladva teljesíti a teljes versenyt. Minden teremhez tartozik egy feladatlap, amelyek a jelen feladatsorral együtt egy történeten visznek végig bennünket. A versenyt legkiválóbban teljesítők meghívást kapnak a döntőbe (lsd. alább).
A feladatok nyelvi szintje vegyes. A teljes feladatsor a nyelvet heti három órában tanuló 11. osztályos diákok nyelvtani ismereteit fedi le, de a feladatok túlnyomó többségének megoldásához elégséges ismerettel rendelkeznek az ugyanilyen feltételek mellett nyelvet tanuló 10. osztályos diákok is. A feladatok több mint kétharmada a 9. évfolyamos tanulók számára szintén teljesíthető. A versenyben való részvétel nem követeli meg a teljes feladatsor megoldását, a tanulók pontokat gyűjtenek és a saját nyelvi kompetenciájuknak megfelelő szintet figyelembe véve válogathatnak a megoldani kívánt feladatok közül.
Versenyünk elsődleges célja továbbra is a nyelvtanulók motivációjának előmozdítása és segítése, a mérés mellett ismereteik gyarapítása, ezért a szabad eszközhasználatot nem csak megengedjük, de kifejezetten támogatjuk is. Célunk, hogy a tanulók felismerjék, olasz nyelven ugyanolyan szabadon tudnak a napjainkat behálózó szövegek világban tájékozódni, mint angolul vagy magyarul, online és papíralapon egyaránt. A változatos autentikus szövegeknek köszönhetően kiléphetnek a nyelvkönyvek zárt és limitált világából, és megmerítkezhetnek abban a gazdag nyelvi valóságban, amely napjaink Olaszországát kézzelfogható távolságba hozza számukra.
Reményeink szerint az idei tanév nyelvi versenyein, fesztiváljain túlesve még kellő örömmel és lelkesedéssel veszik kézbe a feladatlapot a fiatalok. Biztatunk minden kollégát, hogy ösztönözzék diákjaikat a részvételre, a feladatlap kiváló lehetőséget adhat az eddig tanultak átismétlésére is. Az idei év további újdonsága, hogy szerettük volna a versenybe beemelni a környezettudatosságot is, így a kitöltéshez nem kell a feladatsort kinyomtatni: a mellékelt rövid tutorial útmutatásai szerint közvetlenül a pdf-ben kérjük dolgozni. A beküldést szintén elektronikus formában várjuk. Fontos, hogy a tanulók figyeljenek rá, hogy a megoldásaikat folyamatosan mentsék.
A nyelvi versenyre előzetesen jelentkezni az alábbi címen lehet: szte.olasztanszek.verseny2022@gmail.com (Ha lehetőség van rá, kérjük, az olasztanáron keresztül jelentkezzenek a diákok, csoportosan.)
Előzetes regisztráció határideje: 2023. április 12.
A regisztráció kötelezettséggel nem jár, a nevezés az első feladatsor elküldésekor válik véglegessé.
A megoldások beküldésének határideje 2023. május 31. (szerda) 24.00 óra
Mivel a diákok azonos évfolyamon más-más heti óraszámban tanulhatják az olasz nyelvet, az értékelés során mindkét mutatót figyelembe vesszük. Az így kialakított mátrix alapján az egyes kategóriákban legtöbb pontot gyűjtő tanulók a tavalyihoz hasonlóan írásbeli és szóbeli részből álló döntőn vesznek részt, amelyre a 2023/24-es tanév első félévének végén kerül sor. A döntő helyszíne a Szegedi Tudományegyetem Olasz Nyelvi és Irodalmi Tanszéke. A pontos időpontról a mindenkori energiatakarékoskodási rendelkezések figyelembe vételével döntünk, az érintetteket levélben értesítjük a részletekről.
Feladatok kidolgozása és összeállítása:
Dr. Dávid Kinga, Albert Erika, Bálint Dorina, Halász Csenge, Hanyecz Réka, Keszeli Viola, Koncz Réka, Kovács Zita, Lőrincz Júlia Anna, Makai Endre, Minárovics Réka, Szabó Nikolett, Szabolcsi Kata Sára, Szőcs Gábor
Nyelvi lektorálást végezte:
Anna Maria Cutrupia
anyanyelvi lektor
Jó munkát kívánunk!
Zentainé dr. Kollár Andrea Dr. Dávid Kinga
tanszékvezető egyetemi docens egyetemi adjunktus
SZTE Olasz Tanszék
tanárszakos hallgatói