Honlap_borito_MKN

VI. Magyar Könyvkiadók Napja – Kötetbemutatókkal, felolvasóesttel, könyvvásárral és olvasásnépszerűsítőkkel érkezik az SZTE BTK legnagyobb rendezvénye (október 5-6.)

Az idei már a hatodik alkalom, amikor ismert írók és filozófusok az ország különböző pontjairól a szegedi bölcsészkarra érkeznek azért, hogy a Magyar Könyvkiadók Napja elnevezésű rendezvényünk keretében az itteni olvasóknak is bemutassák legújabb köteteiket, ők maguk pedig jobban megismerhessék közönségüket. A számtalan meghívott vendég és legtöbbször a kérdező szerepében fellépő bölcsészkari oktató mellett kísérő programokkal is készülünk. Az első este például az online olvasásnépszerűsítés lesz a téma, de természetesen a könyvvásárlás sem maradhat el: a Libri csapata is itt lesz velünk a két nap folyamán. A programok október 5-én és 6-án a BTK Kari Konferenciatermében, esténként pedig a Café Radnótiban kapnak majd helyet.


1


(Fotó: Krizsán Dóra, 2021)


RÉSZLETES PROGRAM


OKTÓBER 5.

BTK Kari Konferenciaterem


9.00 Megnyitó

9.30 Borbíró Aletta beszélget Baráth Katalinnal, az Afázia c. (Agave, 2021) Zsoldos Péter-díjas regényéről, a történelmi krimikről és a világépítésről

11.30 Kardos András (szerk.) és Czeglédi András beszélget Pándi Pálról és a Teherpróba - Egy irodalompolitikus pályájának kritikus pontjai c. kötetéről (Magvető, 2022)

13.00–14.00 Szünet

14.00 Károlyi Csaba és Szilágyi Zsófia beszélget a Nádas Péter 80. születésnapja alkalmából készülő beszélgetőkönyvről (Károlyi Csaba: Egy teljes év. Beszélgetések Nádas Péterrel, Jelenkor, 2022), és az irodalmi interjúról a Mindig más történik - 25 irodalmi beszélgetés c. kötet kapcsán (Kalligram, 2015)

16.00 Hansági Ágnes beszélget Tóbiás Krisztiánnal a Blondel tükör c. kötetéről (Tempevölgy Könyvek, 2022)


Café Radnóti

18.00 Olvasásnépszerűsítés a közösségi médiában: Szilágyi Zsófia beszélget Bognár Edmonddal, az Edmond Könyvkuckója Instagram-oldal és YouTube-csatorna tulajdonosával, valamint Veszprémi Szilveszter költővel és kritikussal, az Egy meleg srác olvas című blog bloggerével


OKTÓBER 6.

BTK Kari Konferenciaterem


9.00 Klajkó Dániel beszélget Balogh Gergővel az Irodalom és betegség - A betegség irodalmi és nyelvelméleti reprezentációi c. kötet kapcsán (Fiatal Írók Szövetsége, 2022)

11.00 Matuska Ágnes beszélget Kiss Attilával és Szőnyi Györggyel Az angol irodalom története - 2. kötet - A kora újkor c. kötetről (Kijárat, 2021)

12.30–13.30 Szünet

13.30 Vojnics-Rogics Réka beszélget Kovács Eszterrel, a Pagony Könyvkiadó vezetőjével, a gyerekkönyv-kiadásról és a gyerekirodalom legújabb tendenciáiról

15.30 Jászay Tamás beszélget Herczog Noémivel a Kuss! Feljelentő színikritika a Kádár-korban c. (Kronosz, 2022) Bécsy Tamás-díjas kötetéről


Café Radnóti


17.30–19.00 Írók-filozófusok felolvasóest VII. / Esterházy Péter emlékére.

Védnökök: Ilia Mihály, Vajda Mihály


A meghívott szépírók és filozófusok külön erre az alkalomra írt, a „válság” témához kapcsolódó szövegeiket olvassák fel. Résztvevők: Bencsik Orsolya, Szilasi László, Orcsik Roland, Mogyoródi Emese, Gyenge Zoltán, Laczkó Sándor.


KÖNYVVÁSÁR:

A Libri standja október 5-én és 6-án a főbejáratnál lévő aulában lesz megtalálható.

A fellépő szerzők a beszélgetések után ugyanitt dedikálják is majd saját köteteiket.


A programfüzet ide kattintva letölthető.


További információk:

A rendezvényekre való belépés díjtalan!

A programok során kép- és hangfelvétel készülhet későbbi felhasználás céljából!


Szeretettel várunk mindenkit!



Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_32

Kasza Péter az SZTE BTK Klasszika-Filológia és Neolatin Tanszék tanszékvezető egyetemi docense, az SZTE Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskola Neolatin Programjának vezetője, valamint az SZTE és az OSZK közreműködésével létrejött Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport vezető kutatója. Magyar történelem Bécsből nézve - Wolfgang Lazius elfeledett történeti műve című akadémiai doktori értekezését 2023 szeptemberében védte meg. Kasza Péterrel az értekezés részleteiről, a tudományos pályájának kezdetéről, jelenlegi és jövőbeni kutatásairól és a tanításról beszélgettünk.