Friss szemlélet és együttgondolkodás: hogyan szabadítható ki a nyelvtan az „elefántcsonttoronyból”?

Beszélgetés Schirm Anitával, a 2019-es SZTE Év Fiatal Oktatójával

Schirm Anita

A Szegedi Tudományegyetem tanévnyitó ünnepségén, 2019. szeptember 7-én dr. Schirm Anita, karunk Magyar Nyelvészeti Tanszékének adjunktusa az Év Fiatal Oktatója Elismerő Oklevelet vett át Humán- és Társadalomtudományok tudományterületen. Ez a kitüntetés szolgáltatta az apropót, hogy a fiatal nyelvészt a szegedi bölcsészkarhoz kapcsolódó, de az alap- és középfokú oktatásban, akárcsak a nemzetközi tudományosságban is jelenlevő kutatásairól, tudományos és oktatói tevékenységéről, a diskurzusjelölők iránti múlhatatlan szeretetéről vagy a reklámkommunikáció és a nyelvi manipuláció különösen aktuális jelenségéről kérdezzük. Bencsik Orsolya interjúja.

 

Főbb kutatási területed a laikus nyelvhasználók által csak töltelékszavaknak gondolt és csúfolt diskurzusjelölők vizsgálata. A doktori értekezésedben konkrétan a hát, az –e és a vajon elemek funkcióit elemezted a történetük és a jelenkori szinkrón státusuk alapján. Bár a diskurzusjelölők kutatása egyre elterjedtebb, a te disszertációd egyik fontos és izgalmas újdonsága, hogy az elméleti állításokat a tényleges nyelvhasználati adatokkal veted össze, emellett foglalkozol a három esettanulmányban bemutatott diskurzusjelölő megítélésének a kérdésével, illetve a hozzájuk kötődő nyelvi babonákkal is. Utóbbi problémakörhöz az internetről gyűjtöttél vizsgálati szövegkorpuszt, a különböző fórumhozzászólások alapján tudtad például elemezni a hát stigmatizáltságának kérdését vagy a nyelvi babonák megcáfoltságuk ellenére is működő továbbhagyományozódását. Miért éppen a diskurzusjelölőkre esett a választásod? És a kezdetektől, majd a PhD-fokozat megszerzése után miképpen változott e téren a kutatásod?


Gyerekkoromtól kezdve érdekelt, hogy bizonyos helyzetekben hogyan és mire használjuk a nyelvet. Egyetemistaként általános nyelvészet szakon a szakdolgozatomat a kérdéseknek a verbális konfliktusban betöltött szerepéről írtam, s ekkor vettem észre, hogy vannak olyan szavak (pl. a hát, az ugye), amelyek retorikai kérdésekben igen gyakoriak. Ám a szakirodalomban nem találtam e szavak funkciójára, működésére vonatkozó megállapításokat, a stilisztikai, a retorikai és a nyelvművelő munkákban ugyanis fölöslegesnek titulálták e szóosztályt. Azonban minél több olyan adatom lett, amiben töltelékszó szerepelt, annál világosabbá vált, hogy e szavak egyáltalán nem „töltelékek”, hanem a kommunikációban igenis fontos szerepet töltenek be. A diskurzuselemzés emiatt már nem is töltelékszavaknak, hanem diskurzusjelölőknek nevezi ezeket az elemeket, ugyanis a diskurzusra vonatkozó információkat jelölnek. Képesek például kifejezni a beszélőnek a mondanivalóhoz vagy a beszédpartnerhez való viszonyulását, utalhatnak a tágabb szituációra, udvariassági elemként is állhatnak, de a beszélgetés szervezésében, a diskurzusrészek összekötésében is fontos szerepük van. A diskurzusjelölők kapcsán izgalmas kérdés a kialakulásuk és a történetük, valamint a más nyelvre való fordításuk is. Újabban a diskurzusjelölőknek a különböző szövegtípusokban (pl. tanári magyarázatokban, tanulói válaszokban, interjúkban, vitaműsorokban, stand-up comedyben) való megjelenését vizsgálom, s azt kutatom, hogy a szövegtípusok tulajdonságai (pl. a formalitásuk, a tervezettségük, a típusuk) hogyan befolyásolják a diskurzusjelölők megjelenését és funkcióját. De folyamatosan foglalkozom a téma anyanyelv-pedagógiai vonatkozásával is, ugyanis ennek a szóosztálynak a nyelvtantanításba való beemelése segíthetne abban, hogy ráirányítsuk a tanárok és a diákok figyelmét a közléshelyzettől függő beszédmódra és a nyelvi formák mögött rejlő változatos tartalmakra.


Több sajtóorgánumban, ismeretterjesztő cikkben vagy tudományos közleményben is fontosnak tartod jelezni az alsó és középfokú (nyelvtan)oktatásban jelenlevő problémákat, kutatásaidnak pedig erős, pedagógiailag hasznosítható dimenziója is van. Egy helyütt pl. azt nyilatkozod, ha a tanárok ismernék a beszélt nyelv valós szerkezetét, akkor kevesebb lenne az esély arra, hogy a diákoknak nyelvi babonákat tanítsanak meg, hiszen ezek azért is károsak, mert gátat képezhetnek a beszélőkben. Tehát a par excellence tanári feladat nem a tiltás, hanem a magyarázás lenne, miközben a nyelvtanórákon – a kompetencialapú oktatás térhódítása ellenére is – sok esetben még mindig az előbbi a jellemző. Mi a tapasztalatod: mennyire van élő kapcsolatod az általános és a középiskolában tanító kollégákkal? Egyáltalán mennyire tudják követni az új nyelvészeti eredményeket és módszereket?


Egyetemi oktatóként nagy a felelősségünk abban, hogy a tanítványaink milyen nyelvszemlélettel rendelkeznek és hogyan viszonyulnak a nyelvtanhoz mint tantárgyhoz. A nyelvészeti ismeretek átadása során arra törekszem, hogy a diákjaim a hétköznapi életben is hasznosítható tudást szerezzenek, s őket is arra biztatom, hogy folyamatosan tájékozódjanak az újabb nyelvészeti kutatások eredményeiről, tanárként pedig vigyenek majd be minél életszerűbb, érdekesebb és humorosabb példákat (pl. filmsorozatok párbeszédeit, reklámokat, dalszövegeket, vicceket) az órákra az egyes nyelvi jelenségek bemutatásához, s próbálják meg végre kiszabadítani a nyelvtant az „elefántcsonttoronyból”. A volt tanítványaim közül sokan általános vagy középiskolai tanárok lettek, sokukkal a mai napig közvetlen kapcsolatban vagyok.


Általános vagy középiskolai oktatásban alkalmazható tankönyvet tervezel-e írni?


Egyelőre nem tervezek általános vagy középiskolai nyelvtankönyvet írni. Az a véleményem, hogy bármilyen tankönyv mellett lehet jól vagy rosszul tanítani, s valójában nem tankönyvet, illetve tananyagot, hanem szemléletmódot és használható ismeretet érdemes átadni a diákoknak. Viszont – tankönyvírás helyett – igyekszem a tudományos ismeretterjesztésre alkalmas fórumokat megragadni arra, hogy ne csupán a magyartanárok és a diákok, hanem az érdeklődők minél szélesebb köréhez eljussanak a hasznosítható nyelvészeti ismeretek. Ezért évek óta tartok előadást a Kutatók éjszakáján. Visszatérő, felkért előadója vagyok továbbá az Anyanyelvápolók Szövetsége által szervezett anyanyelvi versenyeknek, továbbképzéseknek és táboroknak, valamint a Koch Sándor Csongrád Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat rendezvényeinek is. Emellett rendszeresen publikálok a Nyelv és Tudomány (www.nyest.hu) portálon, valamint a Kossuth Rádió Édes Anyanyelvünk műsorában is megpróbálok mindig valamilyen közérdeklődésre számot tartó nyelvészeti jelenséget megismertetni a hallgatókkal. Továbbá Diskurzus a diskurzusról címmel a honlapomon (http://schirmanita.hu/Schirm_Anita/Kutatoi_blog/Kutatoi_blog.html) szakmai blogot vezetek.


Azért tartom fontosnak az oktatással kapcsolatos véleményedet, a tudományos kutatásaidból származó pedagógiai javaslataidat, tapasztalataidat tematizálni, mert idén tanévkezdéskor az Év Fiatal Oktatója oklevéllel tüntettek ki, amihez szívből gratulálok. Huszonkét éves korod óta folyamatosan tartasz leíró és alkalmazott nyelvészeti kurzusokat a szegedi bölcsészkaron – kezdve a Bevezetés a nyelvtudományba című előadástól, a morfológiával, az egyszerű és összetett mondattal foglalkozó előadásokon és szemináriumokon át egészen a szövegtipológia, a retorika, a stilisztika vagy a kommunikáció különböző területeit feltérképező órákig. Emellett az SZTE Eötvös Loránd Kollégium Nyelvészeti Műhelyének vagy a vezetője, sőt 2014 óta a kollégium védnöke is vagy. Az eddigi tevékenységeid és díjaid (pl. korábbról a Junior Prima díjad Oktatás és köznevelés kategóriában) mind azt bizonyítják, hogy olyan egyetemi oktató vagy, aki a szívén viseli a tanítványai szakmai fejlődését. Több mint ötven hallgatónak voltál szakdolgozati és OTDK dolgozati témavezetője, tehát a szegedi bölcsészkaron zajló tehetséggondozásban igazán jelentős szerepet töltesz be. Mesélnél arról, hogy a saját tudományos karriered alakulásában a szegedi egyetem választása mennyiben segített? Ki tudnál emelni meghatározó élményt a te szerteágazó mentori-oktatói pályádból?


Annak idején azért jelentkeztem Szegedre, mert az országban egyedül itt volt ötéves képzésként általános nyelvészet szak, s a magyar nyelv és irodalom szakkal párhuzamosan mindenképpen szerettem volna külön még nyelvészetet is tanulni. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Demonstrátorként már negyedéves egyetemista koromban lehetőséget kaptam szemináriumok tartására. Kezdettől fogva élvezem a diákokkal való közös munkát, az együttgondolkodást, s én is folyamatosan tanulok a hallgatóktól: a friss szemléletük és a kritikai érzékük ugyanis állandó megújulásra késztet. Számomra a mai napig nagy élmény, ha elkészül egy jól sikerült szakdolgozat vagy egy OTDK munka. Az egyik legmeghatározóbb élmény a diákok részéről 2012-ben ért, amikor az SZTE Eötvös Loránd Kollégium lakói közül Kalla Viktória (jelenleg a kiskőrösi Wattay Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium magyar-történelem szakos tanára) és Takács Dóra Kata (jelenleg nyelvészetből PhD-hallgató az MIT-n) megkerestek, hogy több diáktársukkal együtt szeretnének olyan nyelvészeti témákba és elméletekbe is betekintést nyerni, amelyekről az egyetemi oktatás keretein belül nem vagy csak érintőlegesen hallottak. Ennek hatására alapítottam meg a kollégium Nyelvészeti Műhelyét, ahol az évek során többek közt olyan neves nyelvészek fordultak meg, mint Nádasdy Ádám, Kálmán László, Kenesei István, Prószéky Gábor, Zimányi Árpád, Balázs Géza, Cser András, Kiss Tamás. A műhelytagok maguk is tarthatnak előadásokat az őket foglalkoztató nyelvészeti jelenségekről, továbbá lehetőségük van a kutatásuk aktuális eredményeit is megvitatni a műhelyben.


Mennyire követed a volt mentoráltjaid szakmai pályájának az alakulását?


A volt tanítványaim egy részével főként különböző szakmai rendezvényeken és anyanyelvi versenyeken szoktam találkozni, amikor ők már felkészítő tanárként kísérik a hallgatóikat. Olykor pedig épp tőlük kapok felkérést egy-egy rendhagyó nyelvtanóra megtartására vagy anyanyelvi versenyen való zsűrizésre. Néhányukkal pedig a mai napig tartom a szakmai kapcsolatot, s az is előfordul, hogy segítséget kérnek valamilyen nyelvészeti jelenség tanításához. Jó érzés, amikor évek múlva jön egy-egy e-mail tőlük, s arról számolnak be, hogy az órákon tanultakat sikerrel használják a munkájukban.


Újabban az óriásplakátok és a reklámnyelv működésére, a reklámokban jelenlevő, különböző történetmesélési stratégiákra fókuszáló tudományos közleményeket is publikálsz, sőt a szegedi bölcsészkar Identitás- és Kultúrakutató Központjának a tagjaként gazdag szövegkorpuszon, aktuális nyelvhasználati adatokon, tényeken keresztül a nyelvi manipuláció jelenségét vizsgálod. Mesélnél nekünk erről az újabb kutatásodról?


A diskurzusjelölők mellett a másik kedvenc kutatási témám a reklámkommunikáció. Már pár év távlatából is jól látszik, hogy folyamatosan a közönség igényeihez igazodnak a reklámok kommunikációs stratégiái, ami például a történetmesélés változásában is tetten érhető. Míg korábban, a 2000-es évek második felében a tévében a fiktív karakterek és a sorozatreklámok voltak jellemzőek, gondoljunk csak az akkori idők banki narratívumaira (Lelkes Emesére, Nyuszómuszóra vagy épp az Állati dokira), addig mostanra a fiktivitást felváltotta a hétköznapiság. A reklámokban már nem kitalált karakterek, hanem átlagemberek jelennek meg a maguk mindennapi helyzeteivel. A korábbi egyedi beszédmód, a megkomponált stílus, a nyelvi humor, az ugratás és a szórakoztatás helyét a teljesen átlagos szóhasználat és mondatfűzés vette át. A narratív struktúra domináns elemévé a nézőpont vált, aminek következtében a befogadók a történetek részeseinek érezhetik magukat. Újabban pedig már a vloggerek, bloggerek, youtuberek és influencerek sajátosan egyedi reklámozási stílusával is számolni kell. Azonban a változások ellenére sem szabad megfeledkezni McLuhan 1964-es megállapításának, miszerint a médium maga az üzenet, még ma is érvényes voltáról, vagyis hogy a csatorna és a szövegtípus nagyban meghatározza a manipulációs és a narratív eszközöket. Az Identitás- és Kultúrakutató Központ keretein belül pedig jelenleg a 2015-ben készült bevándorlásellenes óriásplakátokat, a rájuk válaszként megszületett ellenplakátokat, valamint az interneten mémként terjedő ellenplakátvariánsokat vizsgálom az identitás és a manipuláció fogalmainak az összefonódása segítségével.




Schirm Anita (1979) az SZTE BTK Magyar Nyelvészeti Tanszékének adjunktusa. Az SZTE BTK Identitás- és Kultúrakutató Központ, az MTA Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályközi Állandó Bizottság, az MTA Alkalmazott Nyelvészeti Munkabizottság és a Pragmatikai Centrum Országos Kutatóközpont tagja. Eddig 85 publikációja és 18 tudománynépszerűsítő írása jelent meg, valamint 160 tudományos előadást tartott.

Díjai és ösztöndíjai: Köztársasági ösztöndíj (1999, 2000, 2001, 2002), Szeged város ösztöndíja (1999, 2000, 2002), Junior Prima díj Oktatás és köznevelés kategóriában (2009), Promotio sub auspiciis praesidentis Rei Publicae kitüntetéses doktori cím (2011), Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíj (2013–2014), Deme László díj (2016), Bonis Bona díj (2017), MTA Bolyai János kutatási ösztöndíj (2017–2020), ÚNKP Bolyai+ ösztöndíj (2018–2019, 2019–2020)

Honlapja: www.schirmanita.hu