Selyemutak a Bölcsészkaron



btks_hirdeteshezRangos nemzetközi workshopnak ad otthont május 10–11-én a szegedi Bölcsészkar: az érdeklődők a Kari Konferenciateremben összesen tizenkét előadást hallgathatnak meg a Mongol Birodalom és a Selyemutak viszonyáról.


A 2017-ben alakult MTA-ELTE-SZTE Selyemút Kutatócsoport, az Altajisztikai Tanszék és a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék nemzetközi workshopot szervez május 10–11-én. A két napos szakmai eseményre Japántól Oxfordig érkeznek résztvevők. A workshopot csütörtök délután 16 óra 40 perckor Sándor Klára általános dékánhelyettes, valamint Zimonyi István professzor, az Altajisztikai Tanszék vezetője nyitja meg, ezt követően 17 órától Vásáry István turkológus professzor, a Magyar Tudományos Akadémia tagja tart vitaindító előadást The Mongol Period: Heyday of the Silk Roads címmel.
A másnapi programban összesen tizenegy előadás szerepel, természetesen jó néhány szegedi kötődésű előadóval. A reggel kilenc és este fél hét között tartó eseményen Zimonyi professzor mellett Kovács Szilvia és Göncöl Csaba MTA-SZTE kutatócsoporti tagok, valamint a Szegeden doktori fokozatot szerző, jelenleg a berlini Akadémián dolgozó Vér Márton is előadást tart a Selyemutakhoz kötődő témában.
A workshop előadásai nyilvánosak, az érdeklődők május 10. csütörtök délután, valamint május 11. pénteken reggeltől estig a Kari Konferenciateremben értesülhetnek a Selyemutakkal kapcsolatos kutatások legújabb eredményeiről.


A teljes program letölthető PDF formátumban itt.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

Boritokep_30

Az SZTE BTK Hispanisztika Tanszék által idén immár hatodik alkalommal megrendezett Spanyol tanulmányi verseny díjátadóját április 12-én rendezték meg a kar Auditorium Maximum termében. Az ország különböző pontjairól érkező nyertes és különdíjjal kitüntetett csapatok a megjelent diplomatáktól vették át nyereményeiket.