A tér és idő a természettudományok körébe tartozik – véli mindenki. Ez igaz, de a filozófia sokkal korábban foglalkozott vele, mint a tudományok. Bizonyos felvetései pedig (pl. Kant) meg is előzték a tudósokat. Az idő /és tér a filozófia egyik legfontosabb kérdése volt és maradt. Ugyanakkor érdekes Martin Heidegger megjegyzése, miszerint az idő a „metafizikai rendszerek rossz lelkiismerete”. Mit jelent vajon? Vagy mennyiben más a fizika tér és idő fogalma, mint a filozófiáé vagy művészeteké? Egy biztos: a tudományok mellett a képzőművészet idő és a tér ábrázolása mögött mindig ott van háttérben e kettő filozófiai fogalma.

Az előadás áttekintést kíván nyújtani az „idő” filozófiai értelmezéséről, a görögök idő-fogalmából (Platón) kiindulva és összevetve a metafizika „múlt”-ra történő irányultságával. A gondolatmenet a nagy metafizikai gondolkodók közül legkiérleltebb formában Szent Ágostonnál a következő kérdésekben körvonalazódik:

- hogyan lesz a pillanat az idő atomja?

Valamint az ezzel összefüggő kérdésekkel:

- mit tett a teremtő a teremtés előtt? Volt-e idő a világ keletkezése előtt? Mit jelent az egyidejűség?

Ez utóbbi kérdések jelenléte remekül kimutatható a reneszánsz festészetben.

A modern idő- és tér felfogás Kanttól számítható, amelyet Hegel és Schelling helyez ismét új kontextusba. Azonban az idő radikális átértelmezése, és az egzisztenciához kapcsolása Søren Kierkegaard nevéhez köthető, mivel nála váltja fel a „múlt” orientációját (vö. an-amnézisz) a „jövő”-re irányuló létezés (vö. ismétlés, Gjentagelsen), amely utóbbi a modern művészet megváltozott ábrázolásával van összefüggésben. A tér- és időszemlélet a reneszánsz és barokk, de különösen a szürrealista festészetben festészetében alapkérdés, a tér bizonytalansága az idő felbomlását is magával hozza. Ezt a folyamatot mutatjuk be olyan festők alkotásain keresztül, mint például Cranach, Tiziano vagy René Magritte.