Időpont: 2019. október 1.

A Temetetlen múltunk (Noran-Libro Kiadó, Budapest, 2019) három nemzedék hiánytörténetét felölelő önéletrajzi regény. Egy vidéki, kisebbségi, plebejusi világba vezet, ahol a családtörténet inkább a temetetlen, vagyis elsikkasztott, elrabolt múltról szól, és amelyben minden egyes nemzedék története megszakad. A szereplők valójában a történelem migránsai.

Az első nemzedék a nagyapáké, a 19. század végén születetteké, akiknek történetét Trianon egyszerűen kettészeli. Nem csupán államot cseréltek, hanem másféle kultúrába, nyelvbe, hatalmi ethoszba kényszerültek, így elsőnek vesztették el múltjukat, hiszen 1918 után lehetetlen volt az előző korszak tapasztalatait átadni a gyerekeiknek, hanem szinte velük együtt tanultak egy új világban tájékozódni.

Végel János a századelőn érkezik meg Mélykútról Szenttamásra. A német származású bevándorló család már Mélykúton elmagyarosodott, ez a folyamat Szenttamáson a többségi szerb közösségben lezárult, valójában a szerbek között lettek magyarrá. A másik nagyapa, Paksi Mihály tősgyökeres szenttamásinak számított, ami azt jelenti, hogy néhány nemzedékkel előbb érkezett a városkába.

Mindkét nagyapa a Monarchia gyermeke, ünnepelték a háború kitörését, magával ragadta őket a háborús hangulat, az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében szolgáltak, 1918 után pedig új államban kezdtek új életet. Az első kisebbségi plebejus nemzedék részére a múlt temetetlen maradt. Az új államban a múltjuk egyszeriben elsüllyedt.

Végel László vajdasági magyar író, drámaíró, esszéista. Az egykori Jugoszláviában, Szenttamáson született 1941-ben. Az újvidéki Magyar Tanszék és a belgrádi Filozófia Tanszék hallgatója volt. A hatvanas években irodalomkritikával, a nyolcvanas években színházkritikával foglalkozott, ekkor a belgrádi Politika c. napilap állandó kritikusaként dolgozott. A legendás Új Symposion folyóirat, az újvidéki Polja és a zágrábi Prolog szerkesztőbizottsági tagja volt. A szerb PEN tagja, 1985 és 1989 pedig elnökségi tagja volt. 1980 és 2002 között az Újvidéki Televízió dramaturgjaként dolgozott, a miloševići tisztogatások során távolították el a munkahelyéről. 2004-ig a jugoszláviai, majd szerbiai Humanitárius Alap igazgatóbizottságának volt a tagja. 2003 és 2006 között a szerbiai Helsinki Bizottság Tanácsának a tagja, 2006 és 2007 között a berlini DAAD ösztöndíjasa volt. A Jugoszláv Írószövetség, a Vajdasági Íróegyesület és a magyarországi Szépírók Társaságának a tagja. Műveinek középpontjában a kisebbségi létezéshez kapcsolódó kérdések állnak. Művei angol, szerb, szlovén, horvát, bolgár, német, holland és albán nyelven olvasható.

Fontosabb könyvei: Egy makró emlékiratai (1967, regény), Áttün(tet)ések (1983, regény), Judit (1984, drámák), Ábrahám kése (1987, esszék), Lemondás és megmaradás (1992, esszék), Wittgenstein szövőszéke (1995, esszénapló), A nagy Közép-Kelet-Európai Lakoma bevonul a pikareszk regénybe (1998, esszék), Peremvidéki élet (2000, esszék), Exterritórium (2000, esszéregény), Hontalan esszék (2003, esszék), Parainézis (2003, regény), Időírás, időközben (2003, naplójegyzetek), Időírás, időközben II. (2011, naplójegyzetek), Bűnhődés (2012, naplóregény), Neoplanta avagy az Ígéret Földje (2013, városregény), Négyszemközt Máraival (2014, naplójegyzetek), Balkáni szépség, avagy Slemil fattyúja (2015, regény), Két tükör között (2016, naplójegyzetek), Temetetlen múltunk (2019, önéletrajzi regény).

Főbb díjai: Ady Endre-díj (1993), Szabad Sajtó Díj (1994), Déry Tibor-jutalom (1995), a Köztársasági Elnök aranyérme (2000), Füst Milán-díj (2003), Pulitzer-emlékdíj (2005), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2005), Kossuth-díj (2009), Konstantin Obradović-díj (2012), Hazám-díj (2013), Vajdasági Íróegyesület életműdíja (2019).

A Kossuth-díjas íróval dr. Virág Zoltán irodalomtörténész, az SZTE BTK Magyar Irodalmi Tanszékének habilitált docense beszélget.

A program a III. Magyar Könyvkiadók Napjának kísérőrendezvénye is.

Portréfotó: Kaiser Ottó