For English version click here

„Sentioque inexpletum quiddam in precordiis meis semper”
(Secretum)

„LA SFIDA ALLA PAROLA”
NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS KONFERENCIA
FRANCESCO PETRARCA HALÁLA
650. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL

2024. november 7-8-9.
Szeged

Hatszázötven évvel ezelőtt, 1374. július 19-én az euganei dombok között húzódó Arqua városkában váratlan hirtelenséggel, Vergilius olvasása közben végleg elaludt az akkor 70 éves Francesco Petrarca. Az általa hátrahagyott, hihetetlenül gazdag szellemi örökségnek nincs oly eleme, amely ne adhatna folyton új és új okot vagy témát a megemlékezésekhez. Emlegetjük őt a modern líra atyjaként, a kozmopolita értelmiségi prototípusaként, a középkor és a Reneszánsz határán elhelyezkedő zseniként, aki ötvözte munkásságában mindkét korszak művészi, intellektuális, filozófiai és erkölcsi, kihívásokra adott válaszait.
De lehet-e még bármilyen aktualitása a Humanizmus prófétájának egy olyan korban, amely a közvetlen gyakorlati hasznosságot kiszolgáló tudás és a nárcisztikus tömegtársadalom imázskultusza előtt meghajolva a szóra puszta manipulációs eszközként tekint? Az európai kultúra, úgy tűnik, fejet
hajtott Descartes öröksége előtt, s a kritikai gondolkodás jegyében előbb harcot hirdetett a humanista tudományok ellen, majd győzelmi mámorától megrészegülve lelkiismeretét azzal nyugtatta, hogy mint megtanulható műveltségi területet megtűrte a matematika nyelvére átfordítható, a racionálisan megközelíthető és rendszerezhető tudományok mellett. A Studia humanitatis ide s tova négy évszázados agóniája a végéhez közeledik, és úgy tűnik, korunk jelenlegi korszakos átalakulása előtt kénytelen fejet hajtani. Pedig épp az MI valósága, a nyelvsorvasztó tömegmédia és az emberiség idegen bolygókat és galaxisokat kolonizálni szándékozó civilizációs missziója kiált az ember sajátos, csak rá jellemző szellemi „fakultásai” és képességei iránt, amelyek nem ragadhatók meg sem kritikai úton, sem a matematika módszerével, de még a legtökéletesebb humanoid robot sem képes helyettesíteni őket. Ez az ismeretelméleti felismerés vezethet vissza bennünket az emberi szó, a nyelv és minden olyan diszciplína fontosságának tudatos felkarolásához, amely képes az embert megmenteni egy egyre inkább elembertelenedő világban.
A Petrarca 650 évforduló apropóján napvilágot látott konferenciák, tudományos szimpóziumok és kulturális események sorába illeszkedve jelen felhívásunkkal mi azt a Petrarcát kívánjuk megszólítani, akinek költészetében, latin és vulgáris nyelven írt műveiben a szó episztemológiai erejében bízó ember mutatkozik meg, legyen az a humanista tudós vagy a Laurát megkönnyező férfi, az előkelő udvarok ünnepelt költője vagy a bűneivel viaskodó, magányos lélek. Életművének nem puszta gazdagsága miatt kell szellemi hagyatékát őrizni, hanem ama lényegi sajátsága miatt, hogy tükör az emberi lélek és elme számára egyaránt. Szükségünk van Petrarcára, ahogyan szükségünk van a megújult humanizmusra is.