kutatas01

Támpontok az önálló kutatáshoz

Ebben a cikkben néhány praktikus információt találhattok, amelyek célja, hogy könnyebben el tudjatok igazodni a tudományos-kutatói világban, és támpontokat szeretne adni az első lépések megtételéhez. Azt a célt a szolgálják, hogy egyénileg, a szervezett képzéstől függetlenül, önállóan is mindenki képessé váljon a céljai eléréséhez szükséges ismeretek megszerzésére.

 

Itt találhattok néhány olyan hasznos linket és információt, amelyek megkönnyíthetik a mindennapi életet, vagy éppen elősegíthetik azt, hogy egy kicsit bonyolultabb, egyszersmind azonban érdekesebb legyen ez az élet.

 

KONFERENCIÁK, WORKSHOPOK

 

Egyetemistaként, egy általunk választott képzés résztvevőiként nem csak arra van lehetőségünk, hogy bejárjunk az órákra, vagy hogy a velünk szemben támasztott intézményi kötelezettségeknek megfeleljünk. A kurzusok általában szabadon látogathatóak a Filozófia Tanszéken, a Bölcsészettudományi Karon, sőt az egész egyetemen. Minden tanszék igyekszik más tanszékek hallgatói számára is érdekes vagy hasznos előadásokat, beszélgetéseket, műhelyeket szervezni. Ezekre nem csak érdemes, de fontos is elmenni, hogy mindenki pontosabb képet alkothasson arról, mit is jelent egyetemistának lenni, bölcsésznek lenni, vagy együtt gondolkodni egy meghatározott témáról. Az ilyen nyilvános eseményekről a faliújságokon és persze a Facebookon lehet legkönnyebben tudomást szerezni.

 

Persze emellett érdemes kicsit szélesebbre is tárni a tekintetünket időről időre. Konferenciákra járni azért fontos, hogy lássuk, mi történik a világban. Ha érdekel valami bennünket, akkor megtudhatjuk, mások mit gondolnak erről, találkozhatunk olyanokkal, akiket szintén ez a dolog érdekel, és még pogácsa és kávé is szokott lenni. Ha valaki előad egy konferencián, sok esetben a szállás vagy az utazás költségeit is megtérítik. Ha nem a konferencia szervezői, akkor erre más forrásokat is találhatunk:

 

Campus Hungary - Évente általában két alkalommal kiírt pályázat, ahol rövid (konferencia) és hosszú (részképzés) támogatásra lehet pályázni. Bár úgy néz ki ezt a programot nem folytatják, érdemes a honlapot megnézni, mert rengeteg információ van rajta. A következő nagyobb pályázati lehetőség a Nemzeti Kiválóság programon belül fog megvalósulni, azonban az még nem indult be.

 

• Az egyetem szintén biztosít bizonyos forrásokat. Ezekről legkönnyebben a Hallgatói Önkormányzat-on keresztül lehet érdeklődni. Utazási költséget például tőlük biztosan lehet igényelni.

 

• Vannak olyan általános gyűjtőoldalak, amelyek érdemes időről időre ellenőrízni, mert előfordul, hogy épp egy számunkra ideális pályázat bukkan fel rajtuk. Ilyenek a pafi, vagy a pályázatok.org. Ezek mellett is van azonban még rengeteg lehetőség, csak meg kell találni őket.

 

És hogy honnan lehet tudni, hol vannak a konferenciák? Erre is van megoldás.

Érdemes a különböző szakmai szervezetek, fórumok Facebook-oldalát, honlapját figyelni. Emellett természetesen léteznek adatbázisok is:

Például ez az oldal, valamint ez itt.

Mindkét honlap a világ minden tájáról gyűjti a konferenciákat. Ezeken az oldalakon felhívásokat is találhatunk, rengeteg hallgatói konferencia is listázva van. Általában egy jelentkezéshez mindössze egy rezümét kell elküldeni, ami nem több egy oldalnál. Ezek alapján bírálják el a jelentkezéseket, és ha beválogatnak, általában még bőven van idő az előadásunk megírására.

 

Idegen nyelvű konferencia előadást nem ördögtől való dolog megtartani. Egy előadás négy-öt dupla sortávval megírt oldalt jelent, vagyis egy átlagos szemináriumi dolgozat fele-harmada. Ráadásul, ha valaki kacérkodik a gondolattal, rengeteg segítséget kaphat a tanszék oktatóitól, csak keresnie kell őket.

 

Magyar nyelvű konferenciákról nincsenek ilyen szép adatbázisok, de a facebookon kívül érdemes a MAFLA (Magyar Filozófiai Lista) levelezőlistájára is feliratkozni. Ezt kissé körülményesen, de bárki meg tudja tenni ezen a linken. Ha feliratkoztok, időről időre emaileket fogtok kapni, amelyekben a magyar filozófiai élettel kapcsolatos eseményekről tájékozódhattok, többek között a konferenciákról.

Szegeden hasznos dolog ellátogatni az évente megrendezésre kerülő Lábjegyzetek Platónhoz c. éves konferenciánkra is. Illetve minden olyan egyéb konferenciára, workshopra, beszélgetésre, ami a Facebookon vagy a faliújságon meg van hirdetve, vagy amiről tudomást szereztek.

Hallgatóként érdemes még a DOSZ (Doktoranduszok Országos Szövetsége) honlapját is nézegetni, mivel ők is szerveznek konferenciákat, és ezek jellemzően olyan konferenciák, amelyeken diákok jelentkezését is várják. Ezekkel kapcsolatban érdemes megkeresni Szabó Ferencet, aki a DOSZ tagja.

 

Összefoglalva tehát érdemes konferenciákra járni, és figyelni. Megtanulni követni és értelmezni az élő beszédet, a nyilvánossá tett gondolkodást. Figyelni, mások hogyan reagálnak, hogyan néz ki egy releváns kérdés, és mi az, ami mellébeszélésnek tűnik. Látni, hogy mitől lesz jó egy előadás, vagy éppen mitől válik unalmassá.

 

Mindezeket az ismereteinket pedig próbára tehetjük mi magunk is, első alkalommal éppen egy hallgatói konferencián, ahol hasonló képességű és tudású előadók szerepelnek. Ha magabiztosságot és jártasságot szerzünk, később könnyebbé válik a jelentkezés nagyobb konferenciákra, illetve elérhetővé és megvalósíthatóvá válik akár az is, hogy külföldön, külföldi diákokkal és kutatókkal együtt vegyünk részt egy konferencián.

A Campus Hungary pályázaton lehetőség van nem csak előadóként, hanem résztvevőként, azaz nézőként is pályázni egy külföldi konferenciára. Ehhez ugyanúgy elég magas összegű támogatást lehet igényelni, amely fedezi az utazás, a szállás, és az ismerkedéssel járó kiadások jó részét is. Érdemes tehát kipróbálni, és megnézni, milyen egy nagy filozófiai konferencia Párizsban, Berlinben, Madridban vagy Londonban, ahol több száz előadó szerepel, és rengeteget tanulhatunk.

 

Sok esetben a konferenciákon való részvételre minden tehetsége és tudása megvan egy diáknak, mégsem jut el odáig, hogy kipróbálja magát. Ennek oka gyakran pusztán annyi, hogy a legelső lépés megtétele előtti bizonytalanság eluralkodik az emberen. Nézzetek utána, mi történik a világban, mi történik a filozófiában, és hogy hogyan lehet ennek részesévé, résztvevőjévé válni. Bárki számára elérhetőek ezek a lehetőségek, és segítséget is kaphat bárki, ha csak egy kicsit is kitartóan és hallhatóan jelzi ezt. Bátran keressetek bárkit a tanszéken, addig amíg nem találjátok meg a megfelelő embert.