Antikvitás

Antikvitás Doktori Program


A program múltja


Az Antikvitás Program 2001-ben indult, Dr. Wojtilla Gyula egyetemi tanár vezetésével. A programban továbbá Dr. Maróti Egon egyetemi tanár, Dr. Farkas Zoltán egyetemi adjunktus, illetve Dr. Hoffmann Zsuzsanna egyetemi docens oktattak.

 

2006-tól Dr. Székely Melinda egyetemi docens, majd Dr. Tóth Iván, Dr. Illés Imre Áron és Dr. Dávid Nóra egyetemi adjunktusok kerültek be a program oktatói közé, 2019-ben Dr. Priskin Gyula is az oktatók sorába lépett. Ezáltal elmondhatjuk, hogy a program oktatói és kutatásaik lényegében lefedik az ókori világ mindegyik tájának történetét, nyelvtudásuk lehetővé teszi mindezen kultúrák történelmének és irodalmának tanulmányozását, oktatói gyakorlatuk pedig biztosítja mindezen tudás átadásának lehetőségét.

 

A doktori programban részt vevő hallgatók segítségével különböző kiadványok készültek. Ezek közül a legfontosabbak az Acta Antiqua et Archaeologica 2004-ben Wojtilla Gyula és Felföldi Szabolcs szerkesztésével megjelent tematikus szám, a 2012-ben Wojtilla Gyula, Illés Imre Áron és Zentai György szerkesztésével megjelent Ókori India Történeti Szöveggyűjtemény, a 2013-ban Székely Melinda és Illés Imre Áron szerkesztésével megjelent Késő római szöveggyűjtemény, illetve az Acta Antiqua et Archaeologica 2015-ben Székely Melinda és Illés Imre Áron szerkesztésével megjelent tematikus szám. A Magyar Tudományos Akadémia Orientalisztikai Bizottsága rendezésében sorra kerülő orientalista napokon előadást tartottak a doktorandusz hallgatók, amely előadások anyaga szintén megjelent, cikk formájában. Ugyancsak 2015-ben került kiadásra a Res Militares Antiquae II. kötet, amely a Szegeden, általunk rendezett II. Ókori Had- és Fegyvertörténeti Konferencia tanulmányait tartalmazza, a szerkesztő Székely Melinda és Horti Gábor. 2017-ben jelent meg az angol, német és francia nyelvű tanulmányokat tartalmazó Chronica Székely Melinda és Illés Imre Áron szerkesztésében, 2019-ben pedig a Belvedere Meridionale ókori tematikus száma Székely Melinda és Priskin Gyula szerkesztésében. 2019-ben az ókori Egyiptom történetével foglalkozó workshopot tartottunk az ELTE oktatói és PhD hallgatói részvételével. Az Ókortörténeti Tanszéken rendszeresen szervezünk női szerepekkel, identitással foglalkozó workshopokat, amelyeken a doktori program hallgatói is részt vesznek előadásokkal. Az előadások írott változatát egyetemi actákban adjuk ki. Megjelent már: “Nehéz is asszonynak újszerű dicséreteket szerezni” női szerepek az ó- és középkorban. Acta Antiqua et Archaeologica, Supplementum XV. (2020) Szerkesztette: Székely Melinda és Dávid Nóra. JATEPress, Szeged 2020; Lányok, asszonyok, istennők. Női identitás, női életutak az antikvitásban. Acta Antiqua et Archaeologica, Supplementum XVI. (2022) Szerkesztette: Székely Melinda és Dávid Nóra. Szeged 2022. A következő nők az ókorban témájú egyetemi acta 2025 őszén jelenik meg.

Ezen felül a Documenta Historica sorozatban, a Szegedi Tudományegyetem Történeti Intézetének gondozásában megjelentek a program hallgatóinak forráskiadványai.

 

 

A doktori program eddigi története során összesen 21 hallgató nyert felvételt. Lehetőség van a szervezett képzési kereteken kívül készült disszertációk benyújtására is. Ily módon Székely Melinda szerzett doktori fokozatot, summa cum laude minősítéssel. A szervezett képzési keretekben részt vevő hallgatók közül eddig Tóth Iván, Felföldi Szabolcs, Illés Imre Áron, Lakos Katalin, Széll Gábor, Janzsó Miklós, Laura Habes Tashman, Kapi Péter és Ormos Bálint szerzett doktori fokozatot, a legtöbb esetben summa cum laude minősítéssel. 2018-ban a program átállt a házi védés rendszerére. 2019 júniusában Kapi Péter és Ormos Bálint, 2020 januárjában Kovács István, júniusban Laura Habes Tashman, 2023-ban Gombos Brigitta és Sebők Attila sikeresen teljesítette a komplex vizsgát.


A program jelene


Az oktatott kurzusok tematikája a mindenkori programban részt vevő oktatók kutatási területéhez igazodik. Ennek megfelelően nagy súllyal szerepelt és szerepel a római történet és társadalomtörténet, a görög historiográfia, az ókori Közel-Kelet és Egyiptom története, illetve az ókori India története és nyelvei. A kurzusok kínálata között szerepel az ókori Nyugat és Kelet sokrétű kapcsolatainak bemutatása is.

 

A program sajátosságait figyelembe véve azoknak a hallgatóknak biztosítunk felvételt, akik a történelem alapszakjuk mellett valamely egyéb, speciális képzéssel is rendelkeznek. Hallgatóink a görög, latin, indológia, régészet, filozófia szakosok közül kerülnek ki. A szóbeli felvételi része forrásolvasás, latin, görög, vagy héber nyelven, illetve szakszöveg olvasása egy világnyelven.

 

Nagy hangsúlyt fektetünk az utánpótlás nevelésére is, oktatóink már az alapképzésben segítséget nyújtanak az érdeklődő hallgatóknak, hogy megszerezzék a PhD-képzésre való jelentkezéshez szükséges nyelvi és módszertani ismereteket. Ennek kiváló terepe az OTDK, melyen hallgatóink szép sikereket értek el és folyamatosan megmérettetik magukat.

 

Az általános, törzstárgyakon felül az egyéni kutatásokat elősegítő, műhelyszeminárium jellegű képzésekre helyezzük a hangsúlyt. A program latin, görög, héber, arámi és egyiptomi nyelvekben kínál továbbképzési lehetőséget a programban részt vevőknek. A képzéshez szükséges szakirodalmat az SZTE Klebelsberg Könyvtára, az MTA Könyvtára, a nemzetközi könyvcsere, rövid külföldi könyvtári munka, az oktatók magánkönyvtára, illetve internetes források biztosítják.

 

A program résztvevői számára pályázatok és személyi kapcsolatok révén biztosítjuk a nemzetközi tudományos életben való részvételt. A program kiváló kapcsolatokkal rendelkezik Németországgal (Berlin, Mainz, Halle, München), Angliával (Oxford), Olaszországgal (Ravenna, Milánó, Bologna, Torino, Padova), illetve Ausztriával (Bécs, Innsbruck) és a nemzetközi Enoch Seminar-ral. Szoros kapcsolatot ápolunk a szomszédos országok egyetemeivel és műhelyeivel is (Kolozsvár, Marosvásárhely, Maros Megyei Múzeum). Az újabb nemzetközi kapcsolataink közé tartozik Dr. Gülseren MUTLU (Ancient History Department at the University of Pamukkale), Dr. Chiara Cenati (Universität Wien, Institut für Alte Geschichte und Altertumskunde, Papyrologie und Epigraphik) és Dr. Anselme Cormier (UCO Nantes). Anselme Cormier 2022-ben és 2024-ben előadásokat és szemináriumokat tartott Szegeden az ókori Pompejiben folytatott kutatásairól, az elefántcsont régészetéről a római korban, valamint temetkezési tárgyak, rítusok és temetkezés a római világban, a késő köztársaságtól a birodalom kezdetéig címen.

A magyar egyetemek Ókortörténeti Tanszékeivel kiváló a kapcsolattartás (ELTE, DE, PPKE, KRE, PTE), de aktív és jó munkakapcsolatunk van a társtanszékekkel és kutatókkal (SZTE Római Jogi Tanszék, MNM, klasszika-filológusok, régészek, filozófusok, teológusok). Újabb kapcsolataink közé tartozik az NKE Ludovika Római Állam- és Tartományigazgatás Kutatóműhely (vezetője Dr. Szabó Ádám DSc kutatóprofesszor); Epigraphikai kerekasztal (Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola Történelmi Doktori Program, Debreceni Egyetem Klasszika-filológiai és Ókortörténeti Tanszék; Magyar Tudományos Akadémia II. osztály Ókortörténeti Bizottság Epigraphikai Albizottság; Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága Történettudományi Munkabizottság; Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Területi Bizottsága Klasszika-filológiai Munkabizottsága, illetve a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Keleti Gyűjteménye.

 

A program oktatói és hallgatói aktívan részt vesznek a Collegium Hungaricum Societatis Europaeae Studiosorum Philologiae Classicae – SEC – kutatói és öntevékeny csoport munkájában, országos konferenciáján, amelynek publikációi rendszeresen megjelennek, kiadvány formájában.

 

Hallgatóink rendszeresen előadnak az évenként megrendezett nemzetközi Sapiens Ubique civis konferencián, oktatóink plenáris előadásokat tartanak és üléselnökként vesznek részt ugyanezen a konferencián, valamint a Szegedi Történészhallgatók Egyesülete által szervezett konferenciákon.

A Brnóban évente megrendezett Laetae Segetes Nemzetközi Doktorandusz Konferencián hallgatóink előadásokat tartottak (Kárpáti András).

Laura H. Tashman több alkalommal tartott előadást a DOSZ Tavaszi Szél konferenciáján.

 

Programunk vallástörténeti témával foglalkozó oktatói és hallgatói évről évre részt vesznek a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szervezett Vallástörténeti Workshop munkájában, Laura H. Tashman és Dávid Nóra tartottak is több alkalommal tartottak már előadást.

Az ugyancsak évente megrendezett Byzanz und das Abendland / Byzance et l’Occident Studia Byzantino-Occidentalia nemzetközi konferencián Kovács István hallgatónk rendszeresen előadást tartott (ELTE Eötvös József Collegium).

 

A magyarországi ókortudományi konferenciákon, történész és klasszika-filológia konferenciákon hallgatóink rendszeresen részt vesznek, és előadásokat tartanak.

 

2024 novemberében a program oktatói és hallgatói kétnapos bécsi tanulmányúton vettek részt. A tanulmányút során látogatást tettünk az Universität Wien, Institut für Alte Geschichte und Altertumskunde, Papyrologie und Epigraphik könyvtárában, a Kunsthistorisches Museum ókori tárgyú kiállításain és az éremtárában.

 

Fontosnak tartjuk a nálunk végzett doktoranduszok későbbi karrierjének támogatását és követését is, bevonva őket a doktori program eseményeibe is (pl. opponencia, bizottsági tagság). Legtöbb végzett doktoranduszunk a pályán maradt, vagy jelenlegi munkakörében is kötődik az oktatáshoz, kutatáshoz.

 

Dr. Illés Imre Áron 2025. február 24-én sikeres habilitációs előadásokat tartott a Debreceni Egyetemen, a védés eredménye 100%. A habilitációs dolgozat címe: A principatus korának városi közigazgatása a városi törvények tükrében.


A program képzési hálóterve



A program titkára


Dr. Dávid Nóra Margaréta

E-mail: davidnorah@gmail.com 


A program oktatásszervezője

Dr. Illés Imre Áron

E-mail: graeculus@gmail.com 


A program oktatói


Dr. Dávid Nóra
Dr. Illés Imre Áron
Dr. Priskin Gyula
Dr. Székely Melinda


A program témakiírói választható témáikkal


Dr. Dávid Nóra
Az ókori Közel-Kelet népei és vallásai

Ókori zsidó történelem


Dr. Illés Imre Áron
Görög és római történetírás

A Római Birodalom és a meghódított népek közigazgatása


Dr. Priskin Gyula
Az ókori Egyiptom kulturális története


Dr. Székely Melinda
A Római Birodalom társadalmi és gazdasági változásai


A program témavezetői


Dr. Illés Imre Áron

Dr. Székely Melinda


A programban fokozatot szerzettek

(Név, dolgozat címe, témavezető neve, fokozatszerzés éve, szervezett képzésben vett részt/egyéni felkészülő volt)


Székely Melinda

A Római Birodalom keleti kereskedelme Plinius Naturalis Historia című műve alapján
Prof. Dr. Wojtilla Gyula
2006
egyéni felkészülő


Tóth Iván

Alexandros Homérosa. Arrhianos-tanulmányok
Dr. Farkas Zoltán
2011
szervezett képzésben vett részt


Felföldi Szabolcs
Élet a késő ókori, kora középkori Selyemúton
Prof. Dr. Wojtilla Gyula
2013
szervezett képzésben vett részt


Illés Imre Áron
A lex Flavia municipalis keltezése és keletkezése
Dr. Székely Melinda
2013
szervezett képzésben vett részt


Lakos Katalin
A korai buddhizmus szerepe az ókori India gazdaság- és társadalomtörténetében
Prof. Dr. Wojtilla Gyula
2016
szervezett képzésben vett részt


Széll Gábor
Küzdelem barbárok és eretnekek ellen Hydatius Chronicájában
Dr. Székely Melinda
2019
szervezett képzésben vett részt


Janzsó Miklós
A Tabula Cebetis az 1-2. századi filozófiai gondolkodásban
Dr. Székely Melinda
2020
szervezett képzésben vett részt


Laura Habes Tashman
Women's Presence in the Southern Levant During the Hellenistic-Roman Period
Dr. Dávid Nóra
2024
szervezett képzésben vett részt


Kapi Péter
A Római Birodalom és a meghódított népek közigazgatása, vallása
Dr. Illés Imre Áron
2024
szervezett képzésben vett részt


Ormos Bálint

A város és vidék megítélése a római eszmetörténetben
Draskóczy Miklósné Dr. Székely Melinda
2024
szervezett képzésben vett részt


A program szervezett képzésében abszolutóriumot szerzettek

(Név, témavezető neve, abszolutórium megszerzésének éve)


Ullrich Balázs
Prof. Dr. Maróti Egon
2004
szervezett képzésben vett részt


Básti Ágnes
Prof. Dr. Wojtilla Gyula
2005
szervezett képzésben vett részt


Vajda Olga
Prof. Dr. Maróti Egon
2008
szervezett képzésben vett részt


Zentai György
Prof. Dr. Wojtilla Gyula
2012
szervezett képzésben vett részt


Piróth Ildikó
Dr. Hoffmann Zsuzsa
2013
szervezett képzésben vett részt


Hajdú Attila
Dr. Tóth Iván
2013
szervezett képzésben vett részt


Horti Gábor
Dr. Székely Melinda
2014
szervezett képzésben vett részt


Gönczi Gergő
Dr. Székely Melinda
2015
szervezett képzésben vett részt


A program szervezett képzésében komplex vizsgát teljesítettek


Kovács István
Bizánci retorika
Dr. Horváth László, Dr. Tóth Iván
2020


Gombos Brigitta

A bankárok gazdaságban betöltött szerepe a Római Birodalomban
Dr. Székely Melinda
2021


Sebők Attila
Diplomácia az ókori Hellasban
Dr. Illés Imre Áron
2021


A program szervezett képzésében részt vevő aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatók

(Név, jelenlegi évfolyam, dolgozat várható címe, témavezető neve, államilag finanszírozott/költségtérítéses)


2. évfolyam
Magdus Tamás Zsolt
Ceres istennő a római vallásban, politikában és közgondolkodásban
Draskóczy Miklósné Dr. Székely Melinda

2023

államilag finanszírozott képzésben


4. évfolyam

Izing-Gombos Brigitta

A bankárok gazdaságban betöltött szerepe a Római Birodalomban
Dr. Székely Melinda
2021

államilag finanszírozott képzésben


Sebők Attila
Diplomácia az ókori Hellasban
Dr. Illés Imre Áron
2021

államilag finanszírozott képzésben