A szamojéd nyelvekben (nganaszan, nyenyec, enyec, szölkup) a finnugor nyelvekhez képest komplexebb evidenciálisrendszereket találunk.

Az északi szamojéd nyelvek (nganaszan, nyenyec, enyec) igemódokban gazdagok, az egyes evidenciálisokat gyakran az igemódok között tárgyalják, egyrészt mivel több nyelvben az evidenciális tartalom nem teljesen válaszható el az episztemikustól, másfelől a leíró hagyományoknak is szerepe van ebben (vö. nganaszan esetében Wagner-Nagy 2002).

Közös vonása az egyes evidenciálisrendszereknek az auditív (hallás útján szerzett) evidenciális. A jelölő a nyenyecben és a nganaszanban a halláson kívüli egyéb érzékelés révén szerzett információt is kifejezheti, így indokoltabb a nem vizuális érzékelés megnevezés. Az auditív evidenciálisjelölő ugyanakkor vélhetően nem proto-szamojéd eredetű, az északi szamojéd és a szölkup marker külön utakon fejlődhetett (Siegl 2016: 197, 202). Az északi szamojéd munu eredetéről l. Gusev 2017.

A szamojéd nyelvek evidencialitása közötti különbségek, azok hasonló komplexitása ellenére, markánsak. Az egyes nyelvek evidencialitása nem formál koherens rendszert, a jelölők igemódokkal (pl. nyenyec, enyec), időjelekkel kombinálódhatnak, és ennélfogva (pl. az igeidő függvényében) evidenciális alrendszereket alakíthatnak ki.

A nyenyec rendszer tekinthető a legösszetettebbnek, Jalava (2016) alapján négy evidenciatípusnak van külön morfológiai jelölője, ugyanakkor a 4-es számú már erősen episztemikus is): 1) nem-vizuális érzékelés evidencia 2) indirekt evidencia (differenciálás nélkül) 3) inferenciális evidencia (vizuális evidencián alapuló) 4) feltételezés (nem-vizuális evidencián alapuló, pl. logikai érvelés). Az egyes evidenciajelölők különféle módjelekkel kombinálódhatnak, mint például a probabilitív vagy approximatív (Nikolaeva 2014). L. Kubitsch - Szeverényi 2024.

A tundrai enyecben Künnap (2002: 146) szerint az auditív és a reportatív evidencia különül el önálló markerrel, továbbá több probabilitív modalitású elemhez társít inferenciális jelentést is. Ilyen például a participiumok és a szimilatív szuffixum kombinációja (a nyenyec inferenciális evidenciálisban szintén ez a szuffixum jelenik meg). Az erdei enyecben Siegl (2013: 300) az igemódok evidenciális kiterjesztését említi, de megjegyzi, hogy ezek nem tekinthetők „teljesértékű” evidenciális markereknek, mivel szorosan kapcsolódnak a modalitáshoz. Grammatikai evidenciálisnak az auditívot tartja (-nu, -mnu, -munu), mely a hallás útján szerzett információt és reportativitást fejez ki (ibid.). Emellett a perfektum jelének evidenciális jelentéskiterjesztését (inferenciális, reportatív, miratív) ismerteti, illetve a mańu [mond:ass:3sg] (redukált formában mań) ige kvotatív partikulaként történő használatát mutatja be (Siegl 2013: 301).

A nganaszan rendszerben három evidenciatípus különül el, 1) a nem vizuális érzékelés, 2) az inferenciális és 3) a reportatív evidencia (utóbbit korábban renarratívnak nevezték). A reportatív evidenciálisnak létezik jövő idejű alakja is, mellyel felszólításokban kifejezhető, hogy az utasítás valaki mástól származik, illetve kérdő mondatokban használt alakja is, mellyel kérdések esetén jeleníthető meg ugyanaz a tartalom. Az inferenciális evidenciálishoz gyakran társul miratív konnotáció is. Lényeges különbség a nyenyeccel és az enyeccel szemben, hogy a nganaszanban az evidenciajelölők nem kombinálódhatnak módjelekkel. A nganaszanban ezen kívül nagy számban találhatók episztenciális jelentésű partikulák is (Szeverényi 2016, Wagner-Nagy 2019: 276), amelyre korábban nem fordítottak figyelmet.

Vagyis látható, hogy az északi szamojéd nyelvekben komplex, három- négyelemű evidenciálisrendszerek találhatók. Szintén közös vonás, hogy több evidenciajelölő is non-finit alakokra vezethető vissza (Jalava 2016). Ez alól az auditív képez kivételt, amelyről úgy vélik, hogy a *mun ’hang’ jelentésű főnévből grammatikalizálódott (Künnap 2002: 146). Tipológiailag ritkának tekinthető, hogy egy főnév evidenciálisjelölővé váljon (Aikhenvald 2004: 284). Az etimológia viszont nem problémáktól mentes, ahogy arra Gusev felhívja a figyelmet (2017: 132–133).

A szölkup az északi szamojéd nyelvekhez képest látszólag kevésbé komplex rendszerrel bír, evidencialitása inkább az obi-ugor nyelvekéhez hasonló. A leírások elsősorban az északi szölkupra korlátozódnak (Szeverényi 2020: 295). Skribnik és Kehayov (2018: 546–547) összefoglalója alapján az evidenciálisrendszerben megtalálható egy eltűnőben lévő auditív és egy indirektív evidenciálisjelölő, továbbá az indirektív evidenciajelölővel alkotott több összetett alak. Az indirektív evidenciálist a leíró munkák latentív módnak is nevezik. A latentív módnak a közvetett evidencia kifejezése mellett miratív jelentéskiterjesztése is lehet. A szölkupban az indirekt evidencia a na partikulával is kifejezhető, mely minden bizonnyal a latentív mód jeléből grammatikalizálódott Wagner-Nagy – Budzisch 2017: 30f). Orlova (2018) emellett további partikulákat is említ, mint például a montɨ, mely jellemzően a vizuális evidenciát fejezi ki, illetve a mɨta és mompa, melyek a kvotatív és reportatív evidenciát jelölik.

Urmancsijeva (2021: 258) az alábbi táblázatban foglalja össze a szelkup evidenciálisok - toldalékok és partikulák - disztribúcióját az északi nyelvjárásokban:

Összességében véve megállapítható, hogy az északi szamojéd nyelvek evidencialitása között szorosabb a kapcsolat, komplexebb rendszerek találhatók bennük, míg a délebbre beszélt szölkup rendszer valamivel egyszerűbb (ugyanakkor a szölkup evidencialitásról tudjuk a legkevesebbet, továbbá ott is találhatók bizonytalan státuszú összetett jelölők). Az északi szamojéd nyelvek mindegyikében megtalálható az auditív/nem vizuális érzékelés (noha a szelkupban használata ritka), egy inferenciális és egy narratív/reportatív evidenciális (Szeverényi 2020: 296).