Roots and Routes (Gyökerek és utak) címmel rendezett nemzetközi zeneantropológiai konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékén az International Council for Traditions of Music and Dance (Nemzetközi Hagyományos Zenei és Táncművészeti Tanács, ICTMD) szakrális és spirituális zenékkel és gyakorlatokkal foglalkozó munkacsoportja.
A konferencia szervezője, Dr. Povedák Kinga, az SZTE habilitált egyetemi docense elmondta, hogy az eseményen 15 országból 37 kutató tartott előadást, etnomuzikológiai és zeneantropológiai megközelítéssel:
– Az etnomuzikológia és a zeneantropológia túlmutat azon a viszonylag formális elemzésen, amikor egy népdal vagy egy kortárs sláger szerkezetét, vagy dallamvilágát vizsgálják. Mi ugyanis nemcsak a zenét, hanem a zenén keresztül a társadalmat és a kultúrát is igyekszünk megérteni. Például azt, hogy a politikai és társadalmi változásokra, a marginalizáltságra, vagy az identitást érő kihívásokra milyen vallási zenei válaszok születnek, és ezek hogyan segítenek feldolgozni ezeket a folyamatokat – emelte ki az SZTE kutatója.
Dr. Povedák Kinga maga is zeneantropológiai és vallásantropológiai témákkal foglalkozik, doktori disszertációját a magyarországi keresztény könnyűzenéből írta, és publikálta Gitáros apostolok című monográfiájában. Úgy véli, hogy nemcsak a populáris zene alkalmas arra, hogy a különböző társadalmi feszültségeket kommunikálja és levezesse, hanem annak vallási zenei párja is. Előbbihez kötődve számos, jól ismert hazai példát fel lehetne sorolni a közelmúlt politikai folyamatai kapcsán. A keresztény könnyűzene nyilvánvalóan nem ér el ilyen láthatóságot, azonban más módon, de széles társadalmi csoportok gondolkodását és alkalmazkodóképességét tudja befolyásolni. Így volt ez már a szocializmus évei alatt és megfigyelhető napjainkban is.
– A konferencián azt vizsgáltuk, hogy a különböző vallási hagyományok spirituális gyakorlatában a hagyományokhoz való visszatérés, a hagyományok újraértelmezése hogyan van jelen és milyen formákat ölt napjaink turbulens körülményei között. A tanszéken működő kutatócsoportom tagjait például az érdekli, hogy minek köszönhető az, hogy egyes cigány gyülekezetek a legkisebb magyarországi falvakban ugyanazokat a dicsőítő zenéket játsszák, mint amiket Ausztráliában vagy az Egyesült Államokban a legnépszerűbb dicsőítő zenészek. Vajon miért ehhez a zenei stílushoz akarnak kapcsolódni és nem a roma zenei hagyományokat követve zenélnek? És miért figyelhető meg ennek ellentéte más roma közösségeknél? Léteznek olyan pünkösdi karizmatikus roma közösségek, ahol tartózkodnak a hagyományosan cigánynak tartott hangszerektől és stílustól, de olyanok is, ahol újra előkerül hangszerként a hegedű, a kanna és a kanál. Ezek a jelenségek nemcsak esztétikai preferenciákról szólnak, hanem a marginalizáltsághoz, az adott közösség önképéhez, vágyaihoz vagy a saját tradícióikhoz való viszonyukhoz is kötődnek. A vallási zenélés a kollektív identitás szimbolikus, zenei mankójaként is szolgál, ám minden közösségnek „személyre szabott” mankóra van szüksége. Meglepő volt ugyanakkor azt hallani, hogy mennyire hasonló folyamatok figyelhetők meg a világ különböző részein, egymástól teljesen eltérő vallási közösségekben Irántól kezdve Ghánán keresztül Kanadáig. A megújítás és a kreativitás mintha azonos mechanizmusokon alapulna. Egy ghánai katolikus karizmatikus közösség, vagy a törökországi és bulgáriai alevi csoportok például ugyanúgy a saját ősi vallási hagyományaikhoz térnek vissza, és hasonló módon alakítják át azokat, mint ami megfigyelhető Magyarországon a romáknál vagy az „ősmagyar” kulturális-zenei szcénában.

Dr. Povedák Kinga néprajzkutató, zeneantropológus, az SZTE habilitált egyetemi docense. Fotó: Nagy-Mikola Sándor
A konferenciához kapcsolódik az a kétéves projekt is, amelyet Trauma és kreativitás: Vallási roma zene Magyarországon címmel Dr. Povedák Kinga kutatócsoportja idén decemberben zár le. Ahogy a zeneantropológus megjegyzi, a vallási cigányzenének jelenleg sem Magyarországon, sem nemzetközi szinten nincs kiterjedt kutatása, ami azért is meglepő, mert a cigányságot érő sztereotípiák közül a vallásosságukra és zenei kötődéseikre vonatkozók különösen erősek.
– Mindannyian ismerünk olyan előítéleteket, mint „a romáknak a vérükben van a zene”, vagy a „minden roma vallásos”. Amellett, hogy ezek erőteljesen torzítanak, azon kevés sztereotípiához tartoznak, amelyek nem tűntetik fel negatív színben a cigányság kultúráját. A cigányság zenei kultúrája a nemzetközi szcénában is népszerű, a cigány hitvilág pedig visszatérő, egzotizált forrás a filmeken is. A kettő metszéspontjában elhelyezkedő vallási roma zenével kutatócsoportunkon kívül viszont szinte senki nem foglalkozik.
Amellett, hogy Dr. Povedák Kinga jelenleg a csak roma kutatókat alkalmazó kutatócsoportjának tartós fennmaradását kívánja elérni, kiemeli, hogy a vallási zenélés vizsgálata sokféle eredménnyel szolgálhat.
– A zene mindig erős kapcsolódási pont, mert identitásformáló hatása is van, a vallási zenén keresztül pedig újra és újra meg tudjuk erősíteni egy csoporthoz való tartozásunkat. A hétről hétre énekelt lokális zenei repertoár emellett a „megélt teológia” kifejezője is, tehát jól mutatja, hogy pontosan miben is hisznek az adott csoport tagjai. Ennek pedig fontos üzenete van a teológusok, a papság és az adott egyház pasztorációja számára is. A vallási zene és a vallási zenélés kutatásának még csak az elején járunk. Több lehetőség tárul fel előttünk, és nemzetközi együttműködésben, több tudományterülettel kooperálva jelentős eredményeket érhetünk el, amit az adott közösségek érdekében tudnánk visszaforgatni és hasznosítani – fejtette ki a kutató.
Forrás: SZTEinfo / Panek Sándor
A borítóképen: Roots and Routes nemzetközi zeneantropológiai konferencia a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékén. Fotó: Nagy-Mikola Sándor