Krasznahorkai László inspirálta az SZTE BTK új színházának második előadását – A díszvendég maga a Nobel-díjas író volt

Krasznahorkai László előtt tisztelgett rendezvénysorozatával a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara május 21-23. között. Az események között volt Szilágyi Zsófia Júlia virtuális tárlatvezetése a Minduntalan. Krasznahorkai prózavilága című kiállításban, a Kopasz Márta Stúdió Galéria megnyitója, valamint az az alkalom is, amelyen maga Krasznahorkai lépett színpadra: Mindig Homérosznak című, Miklós Szilveszterrel közös nagyszabású estjükről itt írtunk bővebben. A szegedi rendezvénysorozatot az SZTE BTK – Metanoia Artopédia – Laboratórium Színház ..az egészre vonatkozó lázadásig.. című produkciója zárta, amelyet az író műveinek szövegtöredékei, a vele készült interjúk és a Nobel-beszéd részletei inspirálták.

Tömött sorokban gyülekezett a közönség a május 23-i, szombat esti előadásra az universitas egykoron legnagyobb előadóterme, az Egyetem utcai Auditorium Maximum ajtaja előtt. A nagyelőadóból kiszűrődő hangokat elnyomta a várakozók beszélgetése, csupán az öltöző és a terem között sietve ingázó színészek árulták el, hogy odabent még az utolsó előkészületek zajlanak. A mintegy kétszáz fős közönség izgatottan várta a hétórai kapunyitást.

Az Auditorium Maximum sorai között reflektorok sorakoztak, az előadótér fölé magas állványrendszer emelkedett, a falakat pedig hosszú fekete függönyök fedték – az oktatási terem valóságos színházzá alakult. A közönség lassan elfoglalta a helyét a besötétített teremben, csak néhányan vették észre – de ők megilletődötten konstatálták – az ötödik sorban helyet foglaló Nobel-díjast. Gongszó jelezte, hogy az előadás elkezdődött.

A körülbelül másfél órás előadás a Metanoia Artopédia Színháztól és a rendezőtől, Perovics Zoltántól megszokott rendhagyó formanyelven fogalmazta újra Krasznahorkai műveinek alaptéziseit. A közönség felismerhette a Sátántangó, a Kegyelmi viszonyok, Az ellenállás melankóliája, a Háború és háború, Az utolsó farkas, a Báró Wenckheim hazatér, az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című művek sorait, motívumait. Részletek hangoztak el továbbá a Krasznahorkaival készült interjúkból, Nobel-beszédéből az új angyalok, az emberi méltóság és az egészre vonatkozó lázadás tematizálódott az előadásban. A nyitott szövegkönyvet és az erősen a vizualitásra épülő nyelvezetet archív hang- és mozgóképfelvételek tették még összetettebbé.

Első alkalommal álltak színpadra a társulathoz csatlakozó egyetemi hallgatók, és mellettük ismert színészek is feltűntek a pódiumon – a közreműködők: Erdély Perovics Andrea, Krasznahorkai Ágnes, Szokol Szilárd, Francia Gyula, Perovics Anna Magdolna, Bene János, Király István, Keresztes Emma, Bálint Andrea, Tóth Krisztián, Márki Krisztina, Berta Fanni, Svélecz Hanna Helga, Savanya Brigitta, Tóth Marcell, Gortva Nikolett, Herczeg Éva, Lányi Nicolette, Gyurácz Annamária és Balogh Sándor voltak. Tangóharmonikán Papp Máté játszott, a ruhákat Csúri Anna tervezte, a technikai megvalósításért Szabó Bence volt felelős, míg a hangkeverést Halász Dávid és Bene János végezte. Az archív felvételek Komjáti Ferenc és Krokovay Farkas vágói munkáját dicsérik, Perovics Zoltán rendező munkatársa pedig Erdély Perovics Andrea volt.

A feszültség az idő előrehaladtával szinte tapinthatóvá vált a teremben: a produkció atmoszférája kiválóan idézte meg azt az apokaliptikus világállapotot, amely Krasznahorkai írásaiban újra és újra visszatér. A nézők megrendülten, a látottak hatása alatt hagyták el a termet, taps nélkül – az ugyanis a Grotowskiéhoz hasonlóan Perovics színházában sem szokás.

Lengyel Nikolett/SZTE BTK
Fotók: Nagy-Mikola Sándor/SZTE BTK