Június 3-án, a 97. Ünnepi Könyvhét keretében mutatták be Szilágyi Zsófia legújabb kötetét, az Iskolatáskát. A 20-21. századi tanár- és iskolaregényeket vizsgáló könyvről Szekeres Nikoletta beszélgetett a szerzővel, aki irodalomtörténészként, egyetemi oktatóként, egykori diákként és szülőként is közelít az iskola világához. Az est során szóba kerültek kötelező olvasmányok, tanárszerepek, érettségi bankettek, személyes iskolai emlékek, valamint az is, hogyan kerülhetne újra közelebb egymáshoz az irodalom, az oktatás és az olvasók tapasztalata.
Az Iskolatáska című könyv nem hagyományos monográfia, hanem sokféle szöveget, műfajt és nézőpontot mozgató tanulmánygyűjtemény. Szekeres Nikoletta a kötetbemutató beszélgetés elején hangsúlyozta, hogy a könyvben nemcsak irodalmi művek, hanem filmek és más kulturális példák is helyet kapnak. A személyesebb hangvételű bevezetőt követően a kötet több irányból közelít az iskola világához, többek között a diák- és tanárszerepek, az érettségi, az egyetem és a tanulás tapasztalata felől.
Az iskola mint közös tapasztalat
A beszélgetés egyik kiindulópontja az volt, hogyan jutott el Szilágyi Zsófia a Móricz Zsigmondról és Kosztolányi Dezsőről írt korábbi munkái után egy iskolatematikájú kötethez. A szerző humorosan idézte fel, hogy 1979-ben lépett be először az iskola világába, és azóta tulajdonképpen benne is maradt. Hozzátette, hogy ez önmagában még nem magyarázná meg a könyvet, hiszen sok tanárral történik hasonló, őt azonban mindig érdekelte a szerepek egyidejű sokfélesége.
Szekeres Nikoletta és Szilágyi Zsófia. Fotó: Bartha Karina
Szilágyi Zsófia számára az iskola nemcsak kutatási téma, hanem olyan közeg, amelyhez több szerepből is kapcsolódik. Diákként, tanárként, szülőként és irodalomtörténészként is más-más tapasztalat társul hozzá, és az Iskolatáska éppen ezeknek a nézőpontoknak az egymásra vetítéséből építkezik. A kötet ezért a Móriczról és Kosztolányiról szóló korábbi kutatások folytatásaként is olvasható, miközben kérdéseket tesz fel arról, hogyan jelenik meg az oktatás, a tanítás és a kamaszkor az irodalomban.
Kötelező olvasmányok és más lehetőségek
Az irodalomtanítás újragondolása kapcsán Szekeres Niki az Iskolatáska egyik elsőre meglepő párosítását emelte ki: a kötetben Móricz Zsigmond művei Az éhezők viadalával is párbeszédbe lépnek. Szilágyi Zsófia ezt nem tartja szélsőséges megoldásnak, mert a klasszikus és a populáris szövegek ugyanannak a kulturális közegnek a részei. Az Éhezők viadala szerinte a tanulás kérdéseit is középpontba állítja: mit lehet tanítani, milyen tudás számít használhatónak, és mit jelent az, ha az oktatás valóban az életre készít fel. Mivel ezek a kérdések Móricz műveiben is megjelennek, a két szöveg egymás mellé olvasása nem puszta játék, hanem értelmezési lehetőség.
A kötetbemutató közönsége. Fotó: Bartha Karina
A beszélgetésben az Iskolatáska címe is újabb jelentést kapott. A könyvben sokféle szöveg, műfaj és probléma fér meg egymás mellett, ahogyan egy iskolatáska sem csak tankönyvekből áll. A szerző szerint érdemes lenne elmozdulni attól a szemlélettől, hogy mindenhol ugyanazt kelljen tanítani, és nagyobb teret kellene adni a választásnak. Fontosabb lenne megtanítani a diákokat arra, hogy merjenek saját olvasói döntéseket hozni, miközben a tanár is figyelembe veheti az adott osztályt, közösséget és helyzetet.
Kérdezni és tanulni
Az egyetemi oktatás jelenkori feladataival kapcsolatosan Szilágyi Zsófia arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbról örökölt tanítási formákat nem érdemes automatikusan átvenni. Már az is sokat jelentene, ha az oktatás szereplői újra és újra végiggondolnák, hogyan tanítanak, mi működik ma is, és min kellene változtatni. Szerinte a diákokat újra kérdezésre kellene bátorítani, mert ez a készség az iskolai évek alatt fokozatosan visszaszorul. Míg az alsó tagozatosok még természetesen kérdeznek, a gimnazisták már bizonytalanabbak, az egyetemisták közül pedig sokan inkább hallgatnak.
A tanítás ezért ebben a megközelítésben nem egyirányú tudásátadás, hanem közös gondolkodás. A szerző szerint az oktatónak is ki kell tudnia mondani, ha valamit nem tud, ha utána kell néznie valaminek, vagy ha egy hallgató egy adott területen már többet lát nála. Ez a szemlélet nem a tévedhetetlen tanár alakját erősíti, hanem a figyelemre, párbeszédre és közös tanulásra épülő tanárképet. Így a kérdezés nem a bizonytalanság jele, hanem annak a közös munkának a része, amelyben a tanár és a diák egyaránt aktív szereplővé válik.
Kutatói történetek az iskolatáskából
A kötet egyik izgalmas története egy kutatáshoz kapcsolódik. Szilágyi Zsófia felidézte, hogy egy érettségi banketthez kapcsolódó kiadatlan drámaszöveget korábban Móricz Zsigmond műveként azonosított, később azonban kiderült, hogy nem ő írta. A szöveget egy fiatal felvidéki író és költő, Sebesi Ernő küldte el Móricznak, aki átdolgozta, és színházi bemutatásban is segíteni próbálta. Mindez nemcsak filológiai érdekességként került elő, hanem a kutatói munka természetét is megmutatta.
Az Iskolatáska válogatása nem a teljesség igényével készült. A kötetben ismert iskolaregények mellett olyan elfeledett vagy kevésbé tárgyalt szövegek is helyet kaptak, mint Raffai Sarolta Egyszál magam című regénye, Komlós Aladár Néró és a VII/A című műve vagy Márai Sándor néhány korai írása. Szekeres Niki ennek kapcsán arra is rákérdezett, hogyan maradhattak ki olyan alapművek, mint az Iskola a határon vagy a Tímár Virgil fia. Szilágyi Zsófia válaszából az derült ki, hogy az Iskolatáska nem lezárt áttekintésként, hanem személyesebb és szabadabban alakított válogatásként működik: ahogy egy táskába sem fér bele minden, ebbe a könyvbe is azok a művek kerültek be, amelyek az adott gondolatmenetet tovább tudták vinni.
Prof. Dr. Szilágyi Zsófia dedikál. Fotó: Bartha Karina
A kötet lezárásában Nádasdy Ádám egyik tanácsa is szerepet játszott. A szerző felidézte, hogy sokáig nehezen engedte el a kéziratot, mert mindig maradtak újabb művek, témák és lehetséges irányok, amelyek még bekerülhettek volna. Nádasdy végül azt javasolta neki, egyszerűen hagyja abba a munkát. Ez a mondat segített felismerni, hogy az Iskolatáska nem enciklopédikus összegzésként, hanem sokfelé nyitható, személyes és kutatói útvonalakat feltáró kötetként válhat egésszé.
Forrás: SZTEinfo / Szöveg: Nánai Fruzsina
Fotók: Bartha Karina
