Krasznahorkai életművének esszenciája már az SZTE diáklapjában megjelenő szövegében benne volt – Beszélgetés a Café Radnótiban

Krasznahorkai László életművéről beszélgetett a Café Radnótiban Gyenge Zoltán filozófus, valamint Hafner Zoltán és Szabó Gábor irodalomtörténészek. Az SZTE Egyetemi Tavasz teltházas eseményén az író munkásságának elemzése mellett Krasznahorkaihoz kötődő személyes élmények is teret kaptak.

Krasznahorkai László Nobel-díjas író életművéről, irodalmi jelentőségéről és személyiségéről beszélgetett az író monográfusa, Dr. Szabó Gábor irodalomtörténész, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar (BTK) docense, Dr. Hafner Zoltán, a Digitális Irodalmi Akadémia egykori Krasznahorkai-szakértője és a szerző valamikori munkatársa, valamint Dr. Gyenge Zoltán filozófus, az SZTE BTK egyetemi tanára.

Az est „felolvasással” kezdődött. Gyenge Zoltán megosztotta emlékét: Krasznahorkai László, miután megkapta az irodalmi Nobel-díjat, elérhetetlenné vált, ezért írt neki egy levelet „Az eltűnt KL nyomában” címmel – ezt a humoros írást fel is olvasta. Mint kiderült, Krasznahorkai azért „tűnt el”, mert napi 900 emailt kapott a díj átvétele után. Majd Hafner Zoltán olvasta fel a szöveget, amellyel felterjesztette az írót a Nobel-díjra, végül Szabó Gábor osztotta meg a Nobel-díjas Kertész Imre laudációját, amelyet Krasznahorkai László írt. Ebben a méltató író megfogalmazza, Kertészt az irodalmi közélet nem fogadta be, nem értette meg, és most, hogy megkapta a Nobel-díjat, „nem kíván jóvátételt, azt hiszem. De ettől még a magyar irodalmi közéletnek ezt meg kell adnia. És el kell tűrnie, hogy Kertész Imre ezt a jóvátételt majd nem fogadja el. Mert nem egyszerű jóvátételre van szükség. Hanem arra, hogy a magyar irodalom, a magyar művészet visszatérjen a maga szabad és független gyökereihez. És ha ezt megteszi, Kertész Imrét már ott találja” – hangzik a szöveg. Szabó Gábor felvetette a kérdést, hogy vajon ugyanez vonatkozik-e most Krasznahorkai Lászlóra is. Az est szereplői egyetértettek abban, hogy igen: Krasznahorkai László műveit az első két regényének pozitív visszhangja után egyre élesebb bírálatok, kritikák érték, és ahogy elkezdett kiszorulni a magyar irodalmi térből, úgy foglalt el egyre jelentékenyebb pozíciót a világirodalmi térben.

A felvetést, miszerint Krasznahorkai László kiszorult volna a magyar recepcióból, Prof. Dr. Szajbély Mihály irodalomtörténész árnyalta a közönség soraiból, hiszen a íróról évekkel a Nobel-díja előtt monográfia is született, ami egy kanonizáló gesztus. Gyenge Zoltán szerint azonban Krasznahorkai maga érzi úgy, hogy nem tartozik a magyar irodalmi kánonba.

Balról: Dr. Gyenge Zoltán, Dr. Hafner Zoltán és Dr. Szabó Gábor. Fotó: Nagy-Mikola Sándor

Az irodalmi beszélgetés másik fő kérdése Krasznahorkai László pesszimizmusa, tragikus művészete volt. „Az iróniát kérik rajta számon, hogy túl tragikus, és ez egy óriási félreértés” – hangzott el az est folyamán. Szabó Gábor – többek között – felidézte a Sátántangó elejét, amikor a szerető kimászik az ablakon a férj érkezésekor, majd az ajtón becsönget, mintha éppen érkezne: ez egy kabaréjelenet. A beszélgetők egy-egy példával azt is szemléltették, hogy a szerző nem csupán ironikus, hanem erőteljesen önironikus is.

Szóba került az író filozófiával való kapcsolata is, Gyenge Zoltán megosztotta azt a személyes élményét, amikor Krasznahorkai Lászlóval hosszasan beszélgettek Hegel A szellem fenomenológiája című művéről. „Nem filozófus szerzőről van szó, hanem olyan szerzőről, aki jól ismeri a filozófiát, és ebből csinál esztétikát, poétikát” – mondta Szabó Gábor. Szembetűnő műveiben antik műveltsége is: az író latint is oktató gimnáziumba járt.

Elhangzott: a Nobel-díjas író első írásműve nem a Mozgó Világban jelent meg, ahogy sokan tévesen gondolják, hanem a Szegedi Tudományegyetem, korábbi nevén a József Attila Tudományegyetem, a JATE jogi karának diáklapjában, az 1973-ban alapított IMPULZUS 2. számában. Szabó Gábor fel is olvasott belőle egy részletet, és kiemelte: már e szövegben benne volt Krasznahorkai László későbbi életművének esszenciája.

És hogy milyen személyesen Krasznahorkai László? A beszélgetők személyes tapasztalata alapján rendkívül humoros személyiség, szereti a jó kocsikat, meg tudja becsülni a jelen pillanatot, valamint maximalista. Utóbbi megmutatkozik abban is, hogy regényeihez mindig alapos kutatómunkát végez: Gyenge Zoltán elmesélte, mennyi lepkekönyv volt nála, amikor a lepkékről szóló A magyar nemzet biztonsága című új regényén dolgozott. De ha kell, kvantumfizikából is alaposan felkészül.

Forrás: SZTEinfo / Balog Helga
Fotó: Nagy-Mikola Sándor