tancolj-a-vilaggal

Táncolj a világgal! Nemzetközi táncház


20:00 - 21:45


Táncbemutató és táncház a Bölcsészkar tánckutató hallgatóival.

Az érdeklődők a tánc nyelvén keresztül kóstolhatnak bele a világ minden tájának kultúrájába. A tanszékünkön folyó nemzetközi tánckutató program (Choreomundus) hallgatói bemutatják saját táncaikat, majd táncház keretében ismertetik meg saját mozdulatvilágukat, melybe bárki becsatlakozhat.


Előadók:

Apjok Vivien, Varga Sándor


apjok_vivienApjok Vivien:

doktori képzését befejezve a Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék óraadója, a Choreomundus nemzetközi tánckutató mesterképzés koordinátora.

Kutatási területe a rekreáció, fürdőkultúra Makón.

Aktív tudományszervező tevékenységet folytat, elnöke a Doktoranduszok Országos Szövetsége Történelem- és Politikatudományi Osztályának.


varga_sandordr. Varga Sándor:

1972-ben születtem Mosonmagyaróváron. Itt ismerkedtem meg az 1980-as végén a magyar néptáncokkal. Ez a találkozás meghatározta későbbi életemet: iskoláim elvégzése után táncoktatóként, táncházvezetőként dolgoztam, az egyetem után pedig néprajzkutatóként keresem a kenyerem. A tánc nem csak mint művészeti és szórakozási forma, hanem mint fontos, a mindennapjainkat érintő, az egyént és a társadalmat egyaránt formáló kulturális jelenség is érdekel.

Friss Hírek

Friss Hírek RSS

MKN3

Élettörténet és emlékezet címmel harmadik alkalommal rendezi meg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudányi Kara az SZTE Klebelsberg Könyvtárral közösen a Magyar Könyvkiadók Napját. A kétnapos eseménynek 2019. október 1-jén a BTK épülete, míg október 2-án a könyvtár ad otthont. Az esti könyvbemutatókra, beszélgetésekre, illetve az Esterházy Péter emlékére szervezett, filozófusok és írók közös felolvasására pedig mindkét nap a Grand Caféba várják az érdeklődőeket.