2022. december 8., csütörtök

Hallgatói beszámoló


Annus Szabolcs


Kapcsolatom a szociológia tudományával sosem volt zökkenőmentes, és azt kell mondjam, talán még most sem az. 2014 szeptemberében „házasodtunk” össze. Gyakorlatilag vakrandi volt az egész, a felvételikor megláttam a nevét a listán, és azt mondtam: „Nekem ő kell!”. Nem sokat tudtam róla, csupán annyit, hogy sokban hasonlítunk. Kíváncsi természet, akit minden érdekel a körülötte dübörgő társadalommal kapcsolatban. Kutat, kérdez, érdeklődik, segít. Nem mindig hallgatnak rá, de a jó szándék vezéreli. Csakúgy, mint engem.

Élénken él bennem az első OTDK-nak az emléke, de még élénkebb a konferenciára való felkészülés időszaka. Akkoriban tartottunk szünetet a szociológiával. Szükség volt rá, mivel meg kellett találnom, mi az, ami valójában érdekel. Barátaim és tanáraim sokat segítettek, abban, hogy túllépjek azon a meggyőződésemen, hogy nem vagyok kész egy ekkora lépésre. Mert akkor, abban az időben úgy éreztem, egy TDK-n, majd pedig később egy OTDK-n való részvétel nagyon is nagy lépés. Ilyen helyekre csak a legrátermettebbek, legelhivatottabbak, hovatovább a legokosabbak mehetnek. És én egyiknek se tartottam magam. Ennek ellenére, a 2019-es, gödöllői konferencia életem egyik legmeghatározóbb élménye volt, sokat tanultam, főképp a zsűri értékeléséből, akik jószándékkal igyekeztek terelgetni az általam választott úton.

A 2021-es OTDK-ra már sokkal magabiztosabban érkeztem, a konferenciát nem akadálynak, hanem lehetőségnek fogtam fel. Az elsőn még naivan vártam, hogy hátha érek el helyezést, most azonban érdeklődve hallgattam a társaimat és ittam a zsűri szavait. Nagy hátrányként éltem meg az online konferenciát, mindig is a face-to-face előadások híve voltam. Ugyanakkor az előadások minőségén és a légkörön nem sokat változtatott, jóllehet felkészültebben és nyitottabban, sokkal bátrabban álltam volna bele beszélgetésekbe, szakmai vitákba a hallgatótársaimmal, építettem volna kapcsolatokat a kollégákkal. A helyezés csak hab volt a tortán.

Örülök, hogy a tanáraim, főként az akkori témavezetőm buzdított a részvételre. Olyan volt, mint egy párterápia, már ha megmaradunk a korábbi szimbolikánál. Hasonlóképpen buzdítok én is mindenkit, hogy menjen el és próbálja ki magát! Ha valamit megtanultam eddig, az az, hogy később sokkal jobban fogja bánni, hogy meg sem próbálta, mint azt, hogy elment, de nem ért el helyezést! A helyezés csak formalitás, a versenyhelyzetben való megfelelés saját magunk érdeke, hisz ezáltal tanulunk és fejlődünk – bármennyire is klisésen hangzik. Meg merném kockáztatni, hogy a TDK és OTDK is hatással volt arra, hogy ma az ELTE Szociológia Doktori Iskola padját koptatom. A kapcsolatunk egy új szintre lépett.